"Des gustibus non est disputandum. Igy kozelitek, de ez a lassitott halalhorges nekem a pokol melye. Szoval arrol kerdezek. Mi a lenyegi vetulete."
[/quote]Igen, ez egy extrém lassú zene. Tulajdonképpen mindegy a tempó, mert nem a tempó dönti el, hogy az adott zene, zene-e vagy sem. Egyik előző hozzászólásomban úgy fogalmaztam, hogy ez már a zenén túli zene. De miért is? Azt jól érzed, hogy ez nem egy átlagos, szokványos, megszokott, általános zene, amit úgy általában véve a nagy többség szeret és hallgat. Ez egy teljesen periférikus, csak egy bizonyos réteghez szóló muzsika. Mivel egy átlagos zenehallgatónak elsőre nem könnyű befogadni, nyilvánvaló, hogy kellő nyitottságot és szellemi-lelki érdeklődést és érzékenységet igényel. Tény, hogy ott van benne a mélység is, ugyanakkor ott van benne a beláthatatlan magasság és végtelenség is. A tudat és a lélek összes szintjét és rétegét bejárja ez a nagyívű muzsika. Engem konkrétan felemel és átvisz a túlvilágra, ahol feloldódom. Olyan, mintha meghalnék, és átkerülök egy határtalan atmoszférába, ahol jól érzem magam. Semmihez sem fogható boldogság, maga a teljesség. Sötétben, fejhallgatóval érdemes leginkább meghallgatni.
Nézzünk akkor még egy konkrét Colosseum darabot:
https://www.youtube.com/watch?v=dZjCK2vZ8sUKomor végtelenség... Ezt is csak fejhallgatóval, este, sötétben érdemes meghallgatni. Három részből áll a szám. Az első rész az öntudattal rendelkező szubjektum, aki elszenvedi létezését eben a fájdalmakkal és örömökkel teli életben. Aztán jön egy lecsendesedő ambient-es középrész. Ez maga a misztikum, a csoda. Itt már kint lebeg a szubjektum az űrben, egyedül és rácsodálkozik a határtalanság fenségére. A harmadik részben elindul a végtelenbe, teljesen egyedül van és nem tud betelni a fenséggel. Lenyűgözően árad a kozmikus mindenség azzal a csodálatos gitártémával. A szubjektum elfelejti, hogy ő szubjektum és feloldódik a végtelenben, az örökkévalóságban. Nincs több kérdés és nincs több szenvedés. A zárószöveg így szól: "Hunyd le szemed, és próbálj meg látni valamit, amit eddig még sohasem láttál."
Bocs, ha túl bonyolult voltam, de erről a zenéről másként nem lehet beszélni. Ebben már földöntúli érzések és atmoszféra van, amiről nem lehet konkrétan beszélni, mert megfoghatatlan. Erre valaki vagy érzékeny vagy nem. Ha érzékeny, akkor megérti ezt a zenét, ha nem, akkor nem érti meg. Amikor én ezt először hallottam, már a kezdőhangok hallatán azt éreztem, hogy erre a zenére vártam egész életemben. 3 hétig nem voltam magamnál, mintha meghaltam volna, és belül már a túlvilágon lettem volna. Számomra ez a csúcsok csúcsa, ahonnan nincs tovább. Semmilyen más zene nem gyakorolt rám ekkora hatást, mint ez. Amit a halálból és a halál utáni állapotból ki lehet fejezni zenén keresztül, azt a Colosseum 3 lemeze tökéletesen kifejezi. Még megközelítőleg sem hallottam más olyan zenét, ami ennyire eltávolodott volna a kézzelfogható élettől.
Ez a kozmikus atmoszféra pusztán akusztikus hangszerekkel nem teremthető meg, nem érhető el, tehát ide mindenképpen kell szintetizátor és effektezett gitárhangszínek.