Szerző Téma: Toportyán  (Megtekintve 20986 alkalommal)

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #30 Dátum: 2011. Július 30. - 07:18:58 »
Íme:

A Borotva Titka

Harmadik fejezet:

Ház a hegytetőn

Időre volt szüksége, hogy végiggondolja ezt az egészet. Fel kellett dolgoznia a friss élményeket. Most akkor mi van? - gondolta. - Megborotválkoztam a bolhapiacon vásárolt borotvával és egy párhuzamos világba kerültem, ahol egy gróf várt, azzal a feladattal, hogy folyassam azt, amit ő elkezdett: meg kell találnom egy több mint négyszáz éve élt japán harcos lelkét-!

Csend volt, a kandallóban barátságosan duruzsolt, pattogott a tűz. Ott állt a nappali közepén, fürdőköpenyben. Végignézett magán.
- Valamiféle ruhát kell találnom, - gondolta.
A nappaliban volt még két ajtó. Az egyik a könyvespolc falán az ablak mellett. Odament, benyitott, benézett. Az ebédlő, a tágas konyhával.  Átment a másik ajtóhoz, ami a galéria alatt a kandalló falán volt. Az ajtó túloldalán az előszoba és a főbejárat. Visszament a nappaliba és felment a galériára. Onnan is nyílt két ajtó. Az egyik a hálószobába vezetett. A másik mögött kis lépcsőház nyílt felfelé. Felment. Ahogy az ajtót kinyitotta elvakították a lemenő nap csodálatos rózsaszínes-sárgás sugarai. Kis felső teraszra lépett ki, ahol dézsában örökzöldek voltak. Körbe mellvéd. Középen kis fából készült tetőcske, alatta kényelmes, alacsony heverő féle, nagy párnákkal. Körülnézett. Innen fentről be lehetett látni az egész környéket. Csak most vette észre, hogy a ház egy sziklára épült. Ahogy lenézett, megpillantotta a terasz alatt elterülő hosszú völgyet. Ott lenn, a zordon hegyektől körülvéve mélyen, kis falu volt. A lemenő nap sugarai oda már nem értek el. A kéményekből jövő kékes füst szétterült az esti szürkületben. A völgy aljáról felfelé nézett végig a szemközti hegyen. Lent még lombhullató erdő volt, amely fokozatosan adta át helyét a fenyőknek, melyek felett, a csúcsok felé már csak gyér bokrok, sziklák és hó. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű. A levegő kristálytiszta, hideg. Megfordult. A ház mögött egy kis tisztás, voltaképpen egy kis emelkedő volt. Fölötte úgy 25-30 méterre kezdődött a sűrű fenyőerdő. A ház tehát sziklára, és fenyves szélére épült. Egy kis ösvény vezetett a háztól az erdőbe. Visszament a hálószobába. Ott a gardróbszekrényben talált megfelelő ruhákat, lábbeliket.
-  Otthon most reggeliznék, - gondolta. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, és nagyon hiányzott a családja: lelki szemei előtt megjelent felesége mosolygós, bájos arca, szép gesztenye barna szemei. Lányaira gondolt. A legkisebb még csak 10 hónapos, a középső 11 éves. A legnagyobb kész kisasszony. Nagyot sóhajtott.
-  A feladatra kell összpontosítanom. Minél hamarabb oldom meg, annál hamarabb látom viszont őket.
A konyha mögötti falon egy kis ajtó mögött tágas kamrát talált. A polcokon mindenféle finomság: tojás, sajt, gyümölcs, lekvárok, gabonafélék. Egy kendővel letakart vesszőkosárban ropogós kenyér. A csuporban friss tej. A rúdon kolbász, szalonna, sonka. A kamrából egy keskeny lépcsőn le lehetett jutni egy jéghideg verembe, ahol egy kút is állt. Itt voltak a különféle húsok, zöldségek, lefagyasztva.
-  Jól berendezkedett a gróf, - gondolta.
A konyhában evett és ivott. Ettől megnyugodott. Készített magának egy nagy bögre kávét.

Folyt. Köv.

"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #31 Dátum: 2011. Július 31. - 22:13:17 »
Még két fejezet. Remélem, hogy különösen a második tetszeni fog sokaknak.

A borotva titka

negyedik és ötödik fejezetek

A   levél



Visszament a nappaliba. Tett a tűzre. Közben lassan beesteledett. Behúzta a függönyöket és felkapcsolta a villanyt. Odaült az íróasztalhoz. Megtalálta a neki hagyott levelet.



Drága Toportyán Barátom!


Bizonyára mostanra már körbejárta a házat, talált magának megfelelő ruhát, evett és kényelembe helyezte magát. Ha nem így lenne, kérem, tegye meg és csak utána folytassa levelem. Meggyőződésem, hogy tudása és tapasztalata alapján képes lesz megtalálni az elveszett lelket. Mielőtt azonban belemélyedne a keresésbe, fontos hogy előbb tisztázza, mi az, amit keres. Ha ezzel megvan, kérem, tartsa szem előtt, hogy metafizikus, vagy enciklopédista módszerekkel nem lehet sikeres. Holisztikus szemlélettel, nyitottsággal, és következetességgel viszont van esélye.

Ég áldja!


Gróf Markossy Mátyás




Felállt, felment a fenti teraszra. Közben magához vett egy takarót és egy pulóvert.

 
A   világ tetején



Fent a kereveten derekát az alacsony támlának támasztotta és törökülésbe helyezkedett. Beburkolózott. Mögötte az erdő, előtte a mélység. Félig behunyta szemeit. Légzése lelassult, az éjszakai hangok felerősödtek körülötte. Már éppen belemélyült a meditációba, mikor beléhasított a kérdés:
-   Hol hagytam a borotvát?-
Felkelt, lement, a galériáról lenézett a nappaliba. Nem látta sehol.
-   Biztos a fürdőszobában hagytam, még a megérkezésemkor,- gondolta.
Jól gondolta.

Visszaült. A borotva a kezében. Kissé becsukta szemeit. És ahogy apránként elmerült a meditáció mélységes tengerébe, érezte, hogy szinte eggyé válik vele. Nem csak fizikai, de lelki síkon is. Tudata kiürült, majd fokozatosan kitágult. Elkezdett nőni. Először a kis fatetőt nőtte ki. Aztán a házat a sziklán, aztán az erdőt és az alatta levő völgyet. Egyre csak nőtt. Addig nőtt, amíg az egész világot körül nem ölelte. Aztán már nem nőtt tovább. Minden, ami létezett, most már benne létezett. Benne ragyogtak a csillagok, benne volt a világ. Már ő volt minden és minden volt ő. Egység. Ősállapot. Ebben az állapotban időzött. Ízlelgette, tapasztalta. Mint magzat az anyja méhében. Egy az anyjával, és az anyja egy vele. Egység. Egység és harmónia. Vágy nélküliség. Szeretet. Lét. Az élet magasabb szintje. Vágy nélküliség, mert az egységben nincs különbség. És mint ahogy a tóba dobott kavics által keltett hullámok elcsitulnak, szívében minden vágy kihunyt. És azután, vágy hiányában minden zavaró érzés elmúlt. Mert már nem volt gyökerük. Én-je feloldódott. Csak a tudatos lét maradt. Vagy talán inkább a tudat léte. És az űr. Minden vibrált és szebb volt, mint az életben. Minden gondolat mantra volt, minden hang egy szimfónia. A lények ebben az egységben gyönyörűek voltak, szinte istenek. Szivárványszínűek, vagy ragyogó energiaszerűek. Kicsik, mint az atomok, és óriásiak, mint a világok. Tudatuk csodálatos, és egy.

Aztán egy pillanat múlva, vagy talán világkorszakokkal később ? nem tudni, ekkor még nem volt idő ? ebben az időtlenségben egyszer csak valami fészkelődés támadt. Valami belső feszülés. A változás előjele. Az egység torzult, tekeredett ? az eredendő okot nem tudni ? mígnem az szétesett. ÖRDÖGI! Darabjai az űrben lebegtek. Ezekben a darabokban sejlett fel az Én, és egyben annak ellentétet is: a nem-én: Más. Az Én abban a pillanatban született meg, amikor felismerte saját magát: tudatra, Öntudat-ra ébredt. A létből, én-lét ~ Élet lett. Egyben megszületett a pillanat is, tehát az Idő.

Az én-tudatban zavar volt, pontosabban zavarocska. Nem gond, csak Gondolat. Ez a zavar abból eredhetett, hogy az én-tudatnak volt emléke, a létről. Arról, ahogyan létezett, amikor még egység volt. Ezen képtelen volt napirendre térni. Ezért aztán az egyik gondolatból megjelent a következő, és a következő, meg a következő, aztán a rákövetkező, és az én tudata megtelt gondolatokkal.

Az elsők között voltak az Én és a Más közötti különbségekkel kapcsolatos gondolatok.

Ha Én élek, akkor van Más és nincs egység. Ha nem vagyok egy a többivel, akkor miben  van közöttünk különbség? Az én-tudatra ébredtek tehát elkezdték egymást összehasonlítani. És a különbségek sokasodtak...


Aztán jöttek sorjában a gondolatok: ha a másé, akkor már nem az enyém? És megjelent egy újabb zavaró gondolat: Kell!
Ami a másé. Kell! A Vágy (akarat) - volt a következő zavaró gondolat. A nem teljesült vágyból (akaratból) megszületett a Szenvedés, mert Fáj!, hogy nem az Én-é. Ez a fájdalom, nem oldódott, hanem összetömörödött. Ez lett a Harag. Fejlődött: miért nem az Én-é? És, ami az Én-é az csak az éné legyen! Jött az irigység, ami szintén tömörödni kezdett és lett belőle a kapzsiság. A vágy addig fokozódott: szenvedés, szenvedés, harag, harag, harag, míg elviselhetetlenné vált és cselekedet lett belőle: az Én elvette a Más-tól vágya tárgyát, hogy az Én-e részévé váljon. Most a Más, ami egy másik Ön-tudat volt szenvedett a vágytól, mert már nem volt, amit elvettek tőle. Ez addig fokozódott, míg elviselhetetlenné vált és cselekedet lett belőle. Vissza akarta szerezni, amit elvettek tőle. Összecsaptak, és az egyik én megszűnt élni.

Az Én még emlékezett arra, milyen volt a létben. Megérezte, hogy ami tett, nem jó. Megszületett a Bűn! (ÖRDÖGI!) És ez megint csak fájt. Lelkiismerete furdalta Ön-tudatát. Nem hagyta nyugodni. Szenvedett. És ezt nem tudta enyhíteni, ezért én-tudata ismét működésbe lépett.
- Nem volt más választásom- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
-   Mit tehettem volna, próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
-   Véletlen volt- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
-   Önvédelem volt próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
-   Nem is én voltam- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
-   Más is ugyanezt tette volna a helyemben, próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.

Valójában: Hazudott. (ÖRDÖGI!)  Igaztalan volt magával, és igaztalan volt másokkal. És hazudott addig, míg apránként a saját lelkiismeretét lelkiismeretlenséggé változtatta. Kiölte magából. Megszűnt a lelkiismerete, nem ismerte többé a saját lelkét. És megszűnt vele együtt a fájdalom, ami a bűn okán keletkezett. Az Ön-tudata egyedül maradt, átvette az Én felett az irányítást...

Időtlen útjáról visszatérőben, a fizikai valóság mécsese tudatában csak apránként kezdett pislákolni. Valami lényében visszavonhatatlanul megváltozott: Most már tudatosan érzékelte az egységet: hogy környezete és ő egyek. A testét alkotó atomok ugyanazok, mint amelyekből a körülötte való világ épült. A különbség megszűnt. Egyszerre érezte saját énjét és magát, mint az egység elválaszthatatlan részét. A kinti hangok benne visszhangoztak. A körülötte ébredő erdő fáiban áramló életerő egyszerre pezsgett az ő ereiben is. A csivitelő madarak immáron mind testvérei voltak. Bőre bizsergett a csillagok halványodó sziporkázásától. Pitymallott. A nap laposan világította meg a tájat, ami immáron a saját teste volt.
 
Megértette, hogy az ember csak egyféle módon emelkedhet fel jelenlegi zavarodott állapotából: Ha meg tanulja uralni egóján. Ezért önmagát kell leküzdenie. Szabad akaratából. Mi lenne, ha az emberek felülkerekednének én-tudatukat? A lélek teret kapna. Megszűnne a különbség érzete. Megszűnne a zavaró érzelmek alapvető oka. Elterjedne a szeretet. Az ember visszatalálna oda ahonnan kiűzetett, amikor földi zarándokútja legelején a tudást megszerezte: az én-tudást. Most vette csak észre, hogy a borotva még mindig ott lapult tenyerében, azután feltápászkodott. Ajkai hangtalanul mozogtak, miközben inge felső zsebébe csúsztatta: Köszönöm neked, hogy utamon vezettél! Nyújtózkodott. Megdörzsölte elgémberedett tagjait. Lebotorkált a lépcsőn. A fürdőszobába ment. Borostás volt...
 
"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető Brien

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 178
Re:Toportyán
« Válasz #32 Dátum: 2011. Augusztus 01. - 08:34:20 »
Ez nagyon "durva" volt!

Köszönöm!

U.i.: Remélem lesz folytatás!!!
Ne gondolkodj!
Ha gondolkodtál ne mond el!
Ha elmondtad ne írd le!
Ha leírtad ne írd alá!
Ha aláirtad.......Ne csodálkozz!!

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #33 Dátum: 2011. Augusztus 01. - 18:54:36 »
Van folytatás, csak nem egybe teszem fel. Látod így is sok(k).  ;)
"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető szume

  • Tag
  • ***
  • Hozzászólások: 92
Re:Toportyán
« Válasz #34 Dátum: 2011. Augusztus 07. - 13:34:56 »
Már nagyon várom a folytatást!  ::)

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #35 Dátum: 2011. Augusztus 07. - 18:36:19 »
A Borotva Titka

Hatodik fejezet

Az idő



Megnyitotta a csapokat, és elkezdett keresgélni, hátha talál egy másikat. Nem akart Torii-borotvával. Ahogy kinyitotta a kisszekrényt, talált egy kitűnő lószőr pamacsot, mellette egy Madame Scodioli féle, használatlan Ill Repute-val. A beretvákat a gardrobe szekrény őrizte. Kiválasztott egy Flaschner Kálmán féle 5/8-os solingeni szénacél borotvát. A kádban jól esett a meleg víz az éjszakai meditáció után. Végigszappanozta magát. Megmosta arcát. Majd kihúzta a lefolyó dugóját és gyorsan lezuhanyozta magáról a maradék szappant. A lószőr pamacs remekül tartotta a habot és kellemesen masszírozta arcát. A Madame szappanjától felfrissült. A pengét 30-40 szer meghúzta a fali kampón lógó bőrszíjon. Kedvére valóan éles lett. Jól esett megborotválkozni.
- Bárcsak minden ilyen simán menne! - gondolta.
A végén, a polcon türelmesen váró ALT INNSBRUCK féle kölniből tett magára a jó ízlés határain belüli adagot. Elmosolyodott. Eszébe jutott, amit felesége mondta róla, mikor először érezte frissen borotvált arcán: -Ennek olyan szaga van, mint a templomba járó öreg nénikék kölnijének- Hö hö.

Lement a konyhába. Készített kávét, reggelit. Közben megnézte a kandallót. Még parázslott. Felélesztette és mikor a tűz már jól égett, megpakolta farönkökkel. Széthúzta a függönyöket és kinyitotta az ajtót. Reggelijét a teraszon fogyasztotta el. Szép, tiszta idő volt. A nap kellemesen sütött. A madarak az erőből ki-kireppentek a terasz korlátjára. Az étkezés végén a morzsákat kiszórta nekik. Visszament a nappaliba. Álmos volt.
- Lepihenek egy kicsit a kanapéra, - gondolta.
Zavarta a fény, ezért besötétített. A borotvát zsebéből kitette a kisasztalra. Kényelmesen elhelyezkedett. Becsukta szemét. Gondolatai akaratlanul ismét a feladaton kezdtek járni.
-   Hogy is van ez? A harc az egóval olyan, mint a hadjárat, amiben mindkét oldal nyer és veszít ütközeteket. Az a fejlődés nem mindig folyamatos. Mindeközben valami feltartóztathatatlanul halad múlik: az idő.  Már félálomba volt. Nincs más csak a pillanat, amibe cselekedni tudunk. Ami elmúlt, arra nincs hatásunk. Ami meg még nincs, az nincs. A pillanat, a mindenkori cselekvés ablaka, egyszeri, visszahozhatatlan. Az élet olyan, mint egy villám a sötét égbolton, mint a hajnali harmat a levélen. Rövid, törékeny. Könnyen elvész, elvétetik. És senki sem ismeri halála pillanatát, ezért nem tudni meddig állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek, hogy a célt elérjük. A pillanaton kívül már csak egy valami van: az örökkévalóság-A kudarc pedig - meghalni anélkül, hogy megszabadulnánk az ego uralmától - értelmetlenné teszi egész életünket. Most arra gondolt, hogy mit lenne, ha tudná, hogy már csak ez a nap van neki hátra: Nem vesztegetné az idejét zavaró gondolatokra, szavakra, cselekedetekre. Igen! Akiben tudatosult saját múlandósága, az nem vesztegeti az idejét negatív gondolatokra, szavakra, cselekedetekre. Elalvás előtti utolsó gondolata: Torii Mototada biztosan tisztában volt élete végességével: ebben biztos volt. A borotva halványkék fényben ragyogott az asztalon...

-Egy kecses női alak takarta előle a napot. Minden mozgott. A levegő tiszta volt, a fák lassan ringatóztak. Megpróbálta felemelni a fejét, hogy körülnézzen, de nagyon gyenge volt.  Ráadásul a zsibongás is álmosította. Kicsit várt, aztán újra próbálta. Ahogy felemelte a fejét, egy pillanatra láthatta, hogy egy téren mennek keresztül. Amint jobban szemügyre vehette volna a házakat, a járdát, az úttestet és a parkot a túloldalt, zökkent egyet a babakocsi. A nap kiragyogott a nő mögül, elvakította és fejecskéje visszahanyatlott. Óriási erőfeszítés volt szemecskéit nyitva tartani. Nem akart elaludni, de a babakocsi ringása és a kék ég túl soknak bizonyultak-
Most egy férfi guggolt előtte. Szigorúan nézte. Ő a labdájával játszott. A férfi elvette a labdát és egy kicsit távolabb tőle a padlóra rakta. Aztán kihúzta katanáját hüvelyéből és egy kicsit távolabb a labdától szintén letette. Mindkettő csak két lépésre volt tőle. A kard és a labda közé állt és széttárta karjait. Ő ügyetlenül felállt. Először a labda felé lépett. Aztán nyúlt érte. Pár centire tőle azonban keze megállt. Tétovázott. És az apró kicsi kéz visszahúzódott, majd kicsit később félénken megérintette a kard markolatát...
Aztán egy nagy fehér dupla ajtó előtt ált. Feleségét alig negyed órája tolták át rajta hordágyon. Végig kísérte a folyosón a vajúdótól a műtőig, egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Kint élete legszebb májusa ragyogott. A fák, a virágok, a színek mind, mind pezsegtek sziporkáztak. Az ég akvamarin kék volt.  - Tessék elmenni az ajtó elől. - szólt rá valaki. NEM, csattant a rövid válasz. Egész lénye remegett belülről az izgalomtól, az aggodalomtól, és az örömtől. Élete legintenzívebb pillanatai voltak. És akkor bentről vékony, szaggatott, de erős sírás hangzott fel. Kicsordultak a könnyei. Az idő lelassult. Aztán az ajtó egyik szárnya kinyílt és egy maszkos fehérköpenyes kezébe adta az utódját. A baba azonnal abbahagyta a sírást és érdeklődve tekintett apjára. Aztán csak nézték egymást-
Most ott állt páncélban, kezében kardjával. A vár: már csak romok. A kapu: betört. Körülötte füst, lángot, halálhörgés. Hullák, haldoklók. Az utolsó embere az imént esett el. Letérdelt. Ellensége vérétől áztatott karját maga elé helyzet. Átkötötte combjait, hogy arccal bukjon előre. Felnézett az égre. Békesség szállta meg. A kegyelem állapota. Felemelte a kardot. Ráfogott a pengére és egy erőteljes mozdulattal-
Minden átmenet nélkül felriadt és felült. Teste verejtékben. Zihált. Időbe telt, mire rájött, hol van. Mellette a kisasztalon a borotva szinte búgott. Erős kékes fénye bevilágította a helységet. Aztán a bugás, mintha elvágták volna, megszűnt. Vele együtt a fény. Szája kiszáradt. Legmélyebb emlékei keveredtek össze Toriiével, - gondolta később-, miközben szomját oltotta a jéghideg kútvízzel. Aztán felöltözött, sétára indult, hogy feje kiszellőzzön.


Folyt. Köv.
"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető Brien

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 178
Re:Toportyán
« Válasz #36 Dátum: 2011. Augusztus 17. - 17:26:26 »
Most már jöhetne a következő fejezet!!  :sör:
Ne gondolkodj!
Ha gondolkodtál ne mond el!
Ha elmondtad ne írd le!
Ha leírtad ne írd alá!
Ha aláirtad.......Ne csodálkozz!!

Nem elérhető szume

  • Tag
  • ***
  • Hozzászólások: 92
Re:Toportyán
« Válasz #37 Dátum: 2011. Augusztus 17. - 18:18:36 »
Igen-igen  :crazy:

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #38 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 17:50:48 »
Elnézést kérek, hogy megvárakoztattam önöket urak, de nyaralni voltam.

Íme a következő fejezet:

A borotva titka

Nyolcadik fejezet:

A   séta

Kora délután volt.  A nap kellemesen sütött. Kilépett az ajtón. Az ösvény a háztól az erdőbe vezetett, az erdőben azután vagy harminc méter múltán az ösvény kettévált. Jobbra indult. A sűrű erdőben a vöröses törzsű óriás fenyők rőtessé varázsolták beszűrődő napfényt. A gyanta, a fenyő és a hegyi levegő illata kellemes egyveleggé álltak össze. A madarak csicseregtek. Az erdő zsibongott az élettől. Menet közben ösztönösen figyelte az aljnövényzetet, hátha lát gombát. Az út enyhén jobbra ívelt és folyamatosan, egyre lejtett. Már háromnegyed órája ment, mikor úgy döntött: visszafordul. Nem volt nála semmi. Se sétabot, se kés, se kulacs. Meg aztán délután lévén sötétedésig nem sok idő marad csámborgásra. Amúgy sem tervezett hosszabb sétát. Visszafordult. Egy idő után aztán kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Már el kellett volna érnie az elágazást, ahol a ház felé kell letérni. Az ösvény pedig egyre emelkedett. Az erdő mindenütt egyforma. Aztán kaptató lassan ellaposodott és egy kis tisztás derengett át fák között. Nem emlékezett, hogy elhaladt volna ezen a részen. Meggyorsította lépteit. A tisztás valójában egy kis védett mélyedésben volt az erdőben, szinte elrejtve. Egyik oldala magas szikla szirt, amelyen kis vízesés folyt végig. A lezubogó víz gyűlt össze kis hegyi tóvá.
Fel kellene mászni a sziklára körülnézni, hogy mégis hol vagyok ? gondolta.
Ahogy a sziklák felé közeledett, egyre hűvösebbé vált a levegő. A madarak pedig mintha egyszerre hallgattak volna el. Persze ez azonnal fel se tűni neki. Ösztönei azonban azt súgták neki, hogy valami nincs rendben. Lelassította lépteit. Megállt és figyelt. Úgy érezte figyelik. Egy hosszú pillanatig minden mozdulatlan volt, nem történt semmi. Szinte hallotta a saját vérének lüktetését ereiben. Aztán hirtelen hátrafordult. Közvetlen mögötte ott állt egy öregember. A ruhája rongyos. Egy felismerhetetlen színű sötét köpeny volt rajta, fején valamilyen csuklyaszerű. Egyik kezében görcsös bot. A másikkal felé nyúlt. Közben valamit nyöszörgött. Vagy két lépést ugrott hátra, mire az öreg megtorpant.
-   Hohó, öregapám, maga meg mit akar?- kérdezte. - Mit settenkedik mögém mi?
-   Elnézést fiatalúr, nem állt szándékomban megijeszteni. - Válaszolt furcsán sipító és nagyon halk hangon az öreg. - Nem nagyon látni errefelé halandókat. Én csak meg akartam bizonyosodni a felől, hogy maga nem valamiféle kóbor lélek.
-   Na és maga mit keres itt? ? kérdezte
-   Én már jó ideje itt lakom, a vízesés mögötti barlangban. Afféle remete vagyok. És magát mi szél fútta ide?
-   Én csak egyszerűen eltévedtem. Itt a közelben valahol, az erdő szélén a völgy felé van egy ház. Onnan indultam egy kis sétára. De bevallom, eltévedtem. Pedig csak egy ösvényen mentem.
-   Az erdő rejtélyes. - mondta vészjóslóan a remete.
-   Remek, ez esetben útba tudna igazítani?
-   Persze, hát persze, jöjjön csak utánam. Megmutatom az utat.
Így elindultak. A remete elől, a botjára támaszkodva, ő utána. Nem arra indultak, amerre gondolta, hanem a szikla mellett elmenve, egyre távolabb az általa vélt iránytól, egyre mélyebben a rengetegbe. Ahogy haladtak, ez erdő egyre sötétebb és sűrűbb lett. Az ösvény összeszűkült, már csak egy kis csapás maradt belőle, amit, amerre mentek egyre másra kidőlt, korhadó fák szegélyeztek. Egy helyen látott egy jónak ígérkező botot.  Lelépett a csapásról és felvette. Az öreg azonnal megállt és hátrafordult:
-   Mit csinál fiatalember?- Kérdezte.
-   Sétabotot - felelte.
-   Nem lesz arra szüksége - hisz mindjárt ott vagyunk. Sziszegte a remete, miközben szemei furcsa fényben kezdtek világítani.
Ne ebből elég - gondolta - miközben az öreg után lépdelve óvatosan lemaradt. Nem tetszik ez az egész. Nem bizalomgerjesztő sem az öreg, sem a hely. És olyan érzésem van, mintha csapdába kerülnék. Ébernek kell lennem.
A remete egyszer csak megállt. Hátrafordult.
-   Mondja csak fiatalember, - kezdte - ugye ön a ház urának vendége?
-   Igen ? felelte. Tán ismeri?
-   Már volt szerencsém találkozni vele. És mondja, csak nem találja furcsának az urat?- folytatta a kérdezősködést a remete.
-   Miért találnám furcsának?
-   Mert megszállottan kutat valami után. Tudja mi után?
-   Miért érdekli az magát, öreg?
A remete nagyot horkantott és felszegte a fejét.
-   Ah, éreztem én, de nem voltam benne biztos, - motyogta. - Magát bízta meg a gróf a küldetéssel, ugye. Hát, persze. Csak belecsöppent ebbe az egészbe. Talán még nem is e-világbéli. ? Aztán hangosan így folytatta: - Adja nekem oda, amit a gróf adott magának! Én átvállalom magától. Sőt még hazajutni is segítek. Azazhogy, ha odaadja nekem, magát már nem fogja semmi sem idekötni. Mehet haza, vissza a saját életéhez. ?
-   Kedves öntől, de? -
-   Nekem kell, amit adott magának! Majd én megteszem maga helyett. Csak adja ide. - vágott a szavába. Arca ördögi módon eltorzult.
-   Na, minden jót! ? Köszönt és indult volna elfelé.
-   Adja ide, én visszakísérem a házhoz! Ott szépen lefekszik aludni és otthon fog ébredni. -Kapott utána a remete.
-   Nézze, én most magát itt hagyom. Nincs se időm se kedvem tovább társalogni. Mindjárt rám sötétedik és vissza kell érnem, - már majdnem hátat fordított, mikor szeme sarkából látta, hogy a remete csuklyája hátracsúszik, miközben az botját emelve rátámadt. A szemei vérben forogva égtek. Az arcáról hiányzott az orra, a füle és a bőr majdnem teljesen. Fogai sárgán villogtak. Koponyáján csimbókokban lógott összeragadt haja. Meglepetésében az első ütést nem tudta kivédeni, csak kissé elhajolni sikerült előle. Így a bot a feje helyett a válla végét érte a felkarjánál. Az ütéstől kissé megtántorodott, viszont a következőt, ami a nyakára irányult már el tudott hárítani botjával. Az öreg ördögien gyorsan és erősen támadott. Folyamatosan rajta volt. Nem tágított. Most ütésre emelte botját, hogy kicsikarjon egy blokkolást, de villámgyorsan ütemet váltott és fejütés helyett, mintha biliárdozna, szúrt. Betalált. Az ütés a szegycsont alatt érte. Kimerevedett. Így már védtelen volt a következő, alsó lábszárára irányuló botütéssel szemben. Kisöpörték mindkét lábát. Elterült. Botja kiesett kezéből. Az öreg pedig már ott állt felette, és újabb ütésre emelte.
-   Várjon, várjon. Odaadom, amit kér. Itt van a zsebemben, - lihegte.
A remete az utolsó pillanatban fogta vissza lendülő kezét. Lassan leeresztette botját.
-   Örülök, hogy meggondolta magát! ? sziszegte. - Na, ide vele, akármi is legyen az!
Közelebb hajolt és kinyújtotta csontos kezét. Metsző hideg áradt belőle. Lassan tápászkodott fel. A lassúságra egy kicsit rá is játszott. Esze ágában sem volt odaadni a borotvát. Igaz, haza akart menni. Véget akart vetni ennek a furcsa helyzetnek. De nem úgy, ahogy azt a remete ajánlotta. Végig akart csinálni. Elfogadta a küldetést, és végigcsinálja, még ha oda is vész közben. Nincs más út!  
Belenyúlt a zsebébe. Ahogy megfogta a borotvát, az megint meleg volt és finoman búgott. Ügyetlenül, kissé ráhajolva szinte piszmogva vette elő. A borotva a félhomályban kékesen világított. Lehajtotta fejét és alulról felfelé sandított az öregre, akit szinte megbabonázott a tárgy látványa.
-   Mutassa, mi az! Mibe van a harcos lelke bezárva!- nyúlt egyre közelebb.
-   Nem látta még? Egy borotvába. Megmutatom.

 Azzal kicsapta a pengét és egy villámgyors vágást suhintott az öreg csuklójára, mely mozdulatot tovább vitt. Másik kezével lefogta a megvágott kezet, hogy feljebb, a felkarra mérhessen egy újabb vágást, amit másik keze egy vízszintes nyitott tenyeres állkapocs-ütésével toldott meg. Ennek hatására a remete feje elbillent, szabaddá téve nyakát. A támadás befejezéseként most a másik irányból egy szabályos körkörös mozdulattal keresztülvágta az remete nyakát, és hátralépett, hogy megfelelő távolságot nyerjen. Mellkason rúgta. A remete, aki erre a heves és villámgyors ellentámadásra nem számított, hanyatt esett és elterült. Majd megpróbált felülni, de feje a vágás mentén esetlenül hátrabicsaklott. Csigolyái kilátszottak. Ekkor elé lépett és minden erejét összeszedve úgy rúgta a remetét elölről fejbe, hogy az egy reccsenéssel lerepült. Ami azután történt, arra nem emlékezett tisztán. Mintha felrobbant volna a remete. A földöz vágódott. Iszonyú por kavargott. A fülei csengtek. Mintha megsüketült volna egy rövid időre. Aztán elvesztette eszméletét. Nem tudni meddig hevert ott. A sötétség körülvette és leereszkedett a köd. Később, a csöndben, lépteket hallott. Ahogy ott hevert, lassan a hang irányába fordította fejét. A gomolygó füstből egy áttetsző, ködszerű alak vált ki. Odaért. Megállt pár centire az arcától. Hagyományos szamuráj páncélt viselt. Az egyik kezében kard volt, a másikban a kékesen világító borotva. Most leguggolt hozzá, letette a kardot és a borotvát Toportyán tenyerébe helyezte, ujjait pedig ráhajtotta. Aztán lassan lehajolt és a fülébe súgta: A hűség a legnagyobb erény. A többi alapja. Jó úton jár. Ne hagyja magát máskor se eltántorítani. Legyen éber, mert a gonoszt nem győzte le végérvényesen.  Toportyán érezte, hogy ismét elragadja a sötétség. Visszaájult?
? Madárcsicsergésre ébredt. Lassan kinyitotta szemeit. Világos volt körülötte. Mellkasa fájt, feje kóválygott. Felkönyökölt. Kezében ott volt a borotva. Kinyitotta, és megnézte, ép-e. Elmosolyodott. A borotvának semmi baja nem történt. Visszatette a zsebébe és körülnézett. A ház előtti réten volt. Felállt és bizonytalan léptekkel visszament a házba. Hulla fáradt volt, viszont ismét egy felismeréssel gazdagabb. A hűség a legfontosabb erény. Kitartani az elhatározás mellett. A többi, önmaga által vállalt értékek mellett. Torii Mototada szelleme volt, aki a küzdelem után megjelent, és aki a borotvát visszaadta. Ő súgta a fülébe az igazságot. Biztosan ő hozta vissza a házhoz is.

Folyt. Köv.

"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető Brien

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 178
Re:Toportyán
« Válasz #39 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 18:41:43 »
Nem kaphatnánk még egy fejezetet csak a nyaralás kedvéért!?!?

Remélem sikerült kipihenni magadat! :sör:
Merre jártatok?
Ne gondolkodj!
Ha gondolkodtál ne mond el!
Ha elmondtad ne írd le!
Ha leírtad ne írd alá!
Ha aláirtad.......Ne csodálkozz!!

Nem elérhető szume

  • Tag
  • ***
  • Hozzászólások: 92
Re:Toportyán
« Válasz #40 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 19:24:54 »
Lécci-lécci!  ;)

Nem elérhető arszab

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 445
    • http://pusztaifarkasok.gportal.hu/
Re:Toportyán
« Válasz #41 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 20:12:24 »
 :borz1: :borz1:

Nem elérhető Toportyan

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 1865
Re:Toportyán
« Válasz #42 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 22:04:24 »
Urak,

Egy hetet töltöttem az Örségben és egy hetet a Balatonnál.

Az Örség az egész család kedvenc környéke. Nagyon kedveljük a tájat és az ott élő embereket. Minden évben  legalább kétszer ellátogatunk, több napos kirándulásokra, illetve nyaralásra.

A Balatont szintén szeretjük. Jó a víz és a felvidéki borpincéknek nincs párjuk.

Nos a  nyaralás kedvéért még kettő fejezetet felteszek!

A borotva titka

Kilencedik fejezet:


Az indulás



Bent a házban az előszobatükörben végignézett magán: Arca koszos és fáradt volt, ruhája zilált, tépett.  Rendbe teszem magam. - motyogta. -  Felfelé indult a csigalépcsőn, de megakadt a szeme a nappaliban a lemezjátszón. Visszalépett.  Némi rövid válogatás után a Mozart, piano concerto, no. 21.-t tette fel. Könnyed és nyugtató. Egy ilyen éjszaka után erre van szükségem. - gondolta. - Fent, a fürdőszobában hosszasan zuhanyozott. Átfázott csontjait felmelegítette a lágyan masszírozó meleg víz alatt. Utána előkészítette a borotválkozást. Valami vidám illatú szappant keresett, hogy jobb kedvre derüljön. Némi matatás után talált egy GFT ibolya illatú szappant. Ehhez a BK 4 borz pamacs illik. - Gondolta- Aztán egy piros nyelű mosolygós 13/16-os Sheffield-i borotvát vett elő a gróf gyűjteményéből. Miután a habot felkente az arcára, úgy döntött vár egy kicsit, hadd puhuljon tovább a szőre. Így hát lement a konyhába, ahol. kinyitotta a terasz ajtót. Kint a madarak a tegnapi maradék morzsákat csipegették. Feltett egy kávét. Olyan kellemes volt ott lent, hogy visszament a fürdőszobába. A szekrényből előkeresett egy kisebb kézitükröt, majd azt a többi borotvaeszközzel, törölközővel együtt levitte a konyhába. Itt fogok borotválkozni, - gondolta.
A tükröt felakasztotta az ablakkilincsre. A frissen főzött kávét illatával megtelt a konyha. A nap ragyogóan sütött. Jólesően melegítette. A zene pedig már jó ideje nyugtatta felborzolódott idegeit. Megállt. Tökéletes pillanat! Aztán a szíjon elkezdte megfenni a borotvát.  A mosolygós penge fenése egy kicsit trükkös volt. Csuklóból kellett húznia, hogy végig a bőrön maradjon az élszalag.  Közben az ibolyaszappan kellemes visszafogott illata finoman terjengett arcáról.
- Utolsó mozzanatként arcát a Les Parfums de Rosin, Rose D'homme kölnivel illatosította. Miután elkészült, összepakolt maga után. Aztán kiült a nyugágyra kávézni. A szétröppenő madarak egy idő után visszajöttek folytatni a lakomát. Élvezettel hallgatta éneküket. A vörösbegy éneke erőteljes ficsegéssel kezdődött, ami csiviteléssel folytatott, majd a végén elhúzott. A feketerigó éneke  úgy kezdődött, hogy: "hű hu hű twiktwik".A cinkék pedig egyre csak az hajtogatták: "kiscipő kiscipő" meg azt, hogy : "Cin cin csere, cin cin csere". A napfény kellemesen melegítette. Behunyta szemeit, nagyot sóhajtott, ellazult és átadta magát a nyugalomnak.
Gondolatai akaratlanul a feladat körül kezdtek ismét kavarogni. Sötét erők dolgoznak, hogy ne érjem el célomat. A gonosz megtestesülésével találkoztam tegnap, és csak a szerencsémen múlott, hogy ezúttal le tudtam győzni. Ez a megtestesült gonosz a teremtő tudat terméke. Azoknak az emberi tudatoknak a terméke, amelyeket egójuk irányít-
Felült és ivott egyet kávéjából.
-Valószínűleg Torii Mototada és az én lelki értékeim nagyon közel állnak egymáshoz. Ezért választhatott a borotva, ezért voltak azok a vegyes emlékképek a minap, és ahogy apránként közel kerülök Torii lelkéhez, az úgy erősödik és kel életre. Azaz, hogy szabadul a borotvából. Legutóbb már beszélt is hozzám és a borotva visszaadásával bebizonyosodott, hogy kisebb tárgyakat képes mozgatni. - gondolta. -
A napot most kis felhők takarták el. A szél is felerősödött.
- Kétség kívül a hűség, az egyik alap erény, de hogyan találhatok a többire? Az igazat megvallva erre sem találtam rá, hanem az események úgy hozták, hogy a szerint cselekedtem.  Hát ilyen egyszerű lenne? Elég annyi időt eltölteni ebben a világban, hogy az összes erényre történjen egy esemény? Vagy elég csak végigvenni azokat, szépen sorjában? Mindenesetre itt a házban, magányosan nem lesz sok élethelyzet, hogy az összes erényt megéljem. Útnak kell tehát indulnom, ebben a gyönyörű világban, és addig kell mennem, még a végére nem érek. Most, hogy ezt végiggondolta, kinyitotta szemét, és felkelt.
Nem fogok csak úgy elindulni, hanem szépen felkészülök. - folytatta töprengését.
Bent a házba és nekifogott a szükséges holmik összeszedéséhez.
Először is valami térképfélét kezdett keresni, ami hasznára lehet a tájékozódásban. Kisvártatva talált is egyet az íróasztal fiókjában, egy iránytű társaságában. Apránként bejárta a házat és összeszedegette a szükséges holmikat. Délutánra egy kupacba rakta össze azt, amiről úgy gondolta kellhet. A koraestét válogatással töltötte. Végül estébe nyúlóan fejezte be a csomagolást. A borotváktól kezdve a tűzszerszámon át a kulacsig, élelmiszerig minden egy nagyobb hátizsákba pakolt.
-   Jó volt ebben a házban. Otthonnak tökéletes lenne. Jól éreznénk magunkat a családdal. - gondolta.
Elfogta a honvágy. Felment a hálószobába az utolsó éjszakát ágyban tölteni. Elvégre nem tudhatta mikor fog megint hasonló körülmények között pihenni. Reggel nagyok korán kelt.  Kitakarította a házat, elmosogatott, és bekészített a kandallóba, arra gondolva, hátha még visszatér. Aztán gondosan végigjárt ismét minden helységet és ellenőrizte a spalettákat, ablakokat. Kilenc óra körül végül felvette hátizsákját, kilépett az ajtón, és gondosan bezárta. Mielőtt belépett volna az erdőbe, megállt és visszanézett. Aztán elindult a hegygerincen felé.
 
Tizedik fejezet:

A  horgász

Az ösvény a tűlevelű örökzöldek birodalmából fokozatosan a lombhullatók regnumába váltott. Legnagyobb örömére a tölgyek között rengeteg szép, egészséges tinórut talált. Családi gombászások boldog, vidám emlékei buzogtak fel emlékezetéből. Szinte hallotta kislánya csengő hangját, ahogy szólítja őt egy-egy megtalált gombához. A felesége kedves nevetését, és szeretett szófordulatait. Szíve elszorult, szemei megteltek könnyekkel. Megállt, mély levegőt vett. Ivott, hogy megnyugodjon. Aztán tovább ment. Sokat szedett.
-   Jó vacsorát készítek a friss gombából, a maradékot meg leszárítom. - gondolta.
A délelőtt így telt el. Közben egyre beljebb kóborolt a rengeteg erdőbe. A nap kellemesen sütött, az ösvény egyre mélyebbre nyújtózott az erdőbe, váltakozva, hol hegyre fel, hol hegyről le. Dél körül megállt egy alkalmasnak tűnő helyen. Lepakolt. Hátizsákjából hideg élelmet vett elő. Kenyeret, maradék sültet. Kulacsából a víz még mindig kellemesen friss és hűvös volt. Elverte éhét. Szusszant egyet. Aztán átválogatta a gombákat. Mikor ezzel is végzett körülnézett, tájékozódott. Elővette a térképet és az iránytűt. Nagyjából bejelölte, hogy hol lehet a hegyi otthonhoz képest. Aztán folytatta útját. Már jócskán hosszúak voltak a késő délutáni árnyak mikor a fák ritkulni kezdtek, és átderengett közöttük egy kis tisztás.  Csak most látta meg a lemenő napot a tisztás felett. Szeme elé emelte tenyerét és számolni kezdett. Tenyere két és félszer fért el a lemenő nap és a horizont között.  Kb. két és fél óra múlva lemegy a nap gondolta. Lassan ideje éjszakai táborozásra alkalmas helyet keresnem. Ahogy kilépett a fák közül a tisztásra, nem messze egy jókora tavat pillantott meg. A parton mozgásra lett figyelmes. Egy ember horgászott. Elindult feléje. Az észrevette és bizalmatlanul méregetni kezdte. Toportyán már távolról mosolyogva integetett felé, és mikor odaért hozzá, barátságosan megszólította:
-   Jó napot kívánok!
-   Jó napot, kihez van szerencsém?- jött a válasz
-   Bócsay Gábor vagyok.
-   Én meg Tibor. Aztán honnan? És csak így egyedül? Errefelé nem szokás bárki ember fiával találkozni.
-   Egy napi járóföldről, a hegyekből jövök. Ott fent van az otthonom. És egyedül. Gondoltam bejárom a környéket. Megismerem kicsit. Mosolygott továbbra is Toportyán.
-   Az ember hosszasan, szúrósan nézte, aztán megszólalt: a barátaimnak Salmo.
-   A halak után?
-   Igen nagyon szeretem őket. Különösen a pisztrángokat. Tudja, valamiért úgy érzem, lelkileg kötődöm hozzájuk.  Mintha a testvéreim lennének. Nem is tudom, miért nem hagyok fel a horgászattal. De valamit csak kell a családnak is vinni, ha már nagyon unják a zöldséget. Nagyritkán kijövök pecázni. Persze én nem eszem halat.
-   Szólítson Toportyánnak. - mondta, miközben leguggolt mellé. - Meg tudom érteni, hogy szereti a halakat. Kedves teremtmények. - aztán egy darabig hallgattak.
-   Nézze, szedtem jó sok gombát. Mi lenne, ha visszaeresztené a halait és helyettük együtt készítenénk a gombákból valami finomat. Van elég, hogy az egész családja jól lakjon. És szívesen meg is mutatom, hogy melyeket érdemes szedni.
-   Csakugyan ért a gombákhoz és meg is tanítana rá?- Kérdezte Salmo
-   Miért ne? Ma este gombát vacsorázunk, és ha gondolja, holnap indulhatunk is gombászni.
Így hát visszaeresztették a halakat Salmo legnagyobb örömére és elindultak otthonába. Jó háromnegyed órát gyalogoltak a parton. A tó partját végig az erdő szegélyezte. Néhol egészen a tóig ért. Ilyenkor az út kis ösvénnyé zsugorodott. Érdekes módon, annak ellenére, hogy csak ő ismerte az utat, Salmo ment hátul és igyekezett eltüntetni nyomaikat. Végül Toportyán megkérdezte: Miért igyekszik eltüntetni, hogy erre megyünk?
- Errefelé a vadon igen furcsa és veszélyes. Különösen éjszaka. Azért is nem laknak erre sokan. Ezért voltam magához olyan bizalmatlan az elején. Már hosszú évek óta nem találkoztam senkivel. Legalábbis olyannal, aki rendes ember lett volna.
- Ahhoz képest igen hamar a bizalmába fogadott.
- Maga tisztességes embernek néz ki. No meg a kóbor lelkek többnyire sötétedéskor jönnek elő, a köddel. És gyűlölik a napsütést. Ősszel és télen fokozottan elővigyázatosnak kell lennünk még nappal is.
- Akkor miért vannak még itt? Miért nem költözik be a családjával a faluba? A hegyről láttam, hogy lent a völgyben van is egy falucska.
- Mi magunknak való emberek vagyunk. A falut megfertőzte az új isten: a mammon. Inkább itt élünk és boldogok vagyunk. Tudja, mi megdolgozunk azért. amink van. Csak azért megyünk évente egy-két alkalommal a faluba, hogy megvegyük, azt, amit nem tudunk magunknak előteremteni. Nem pazarolunk, de nem is fukarkodunk. Amink van jó minőségű, de nem fényűző. No meg szeretjük az egyszerű dolgokat. Meg, amit a természet ad. -
Míg mesélt, lassan egy sziget magasságához értek. Alkonyodott. A tó túlsó vége felől a köd elkezdett összeállni.
- Sietnünk kell- mondta Salmo.
- Nosza! Mondta Toportyán és gyorsított léptein.
- Nem arra barátom! - mondta Salmo és megállt a szigettel szemben a fövenyen. Tarisznyájából kürtöt vett elő és háromszor megfújta. Kisvártatva három kürtszó válaszolt valahonnan. A víz annyira vitte a hangot, hogy nem lehetett megáll  apítani honnan jött a válasz. Aztán jó tíz perc múlva egy kis csónak jelent meg a vízen. Még tíz perc és orra a fövenyre ért. Egy fiatal lány ült benne.
- Szervusz, kislányom ? Üdvözölte Salmo, a lányt. Ez az Úr itt Bócsay Gábor, és Ő, mutatott a leányra, a lányom Rózsa.
- Örvendek kisasszony, szólítson Toportyánnak!
- Toportyánnal horgászás közben találkoztam. Nem ismeri a környéket és felajánlotta, megosztaná velünk az általa szedett gombákat, mutatott a kosárra Salmo. No meg nem biztos, hogy megérné a reggel idekint.
-   Akkor induljuk is - javasolta Rózsa. ? A köd kezd leszállni.
Rózsa és Toportyán beszálltak a csónakba. Salmo ellökte a csónakot és eltüntette a nyomokat, mielőtt térdig gázolva a vízben szintén bemászott volna leghátulra. Aztán nagy húzásokkal lekezdett evezni. Már a víz közepén voltak, mikor a köd elérte őket. Salmo tökéletesen ismerte a tavat. Apránként minden felől furcsa neszeket lehetett hallani. Ágak ropogására, vízcsobogásra, magas hangú üvöltésekre, hörgésekre. A ködben nem lehetett megállapítani honnan jönnek a nyugtalanító hangok.
Toportyán kérdőn nézett Salmora, aki a szája elé tette ujját, és tovább evezett hangtalanul.
Aztán partot értek. Mindhárman kiléptek a földre. Minden holmijukat a csónakban hagyták. Toportyán és Salmo - egyszerre fogták meg a csónakot ellentétes oldalán és a fák közé vitték, ahol lerejtették az avatatlan szemek elől.
Most Salmo mutatta az utat. Középen Rózsa ment. A sort Toportyán zárta. A szigeten voltak. A sűrű erdőben a csapás aránként kis ösvénnyé szélesedett, a sziget belseje felé.
Mindenfelé szederbokrok nőttek a fák alatt. Egyre sűrűbben. Végül már nem lehetett tőlük tovább menni. Ekkor Salmo megállt és a közvetlenül előtte álló óriási tölgyfa törzsét kinyitotta. Odabent létra vezetett lefele.
- Na, most Rózsa előre megy, maga meg utána. Én mindjárt jövök, ?mondta Salmo. Toportyán csodálkozott, hogy mire ez a nagy bujkálás, de nem szólt semmit. Jó három méter mászás után leértek egy tágas folyosóra, amit csak akkor látott Toportyán, mikor Rózsa zseblámpát gyújtott.
Nemsokára Salmo is megjelent a folyosóban. Jó ötven métert tettek meg. Aztán hirtelen egy másik létránál találták magukat. Salmo mászott fel elsőnek egy csapóajtón keresztül. Egy kis bódéban találták magukat. Salmo kinyitotta az ajtót, ami kulcsra volt zárva. Egy kőfallal körülvett nagy kertbe léptek ki. Három óriási kutya nyargalt feléjük.
-   Zeusz, Apolló, Hermész, nyugalom- Szólította meg őket gazdájuk.
-   Barát! Nem bántjátok!- mutatott Toportyánra.
A kutyák morogtak, aztán hangos szuszogással végigszagolták Toportyánt.
- Most már biztonságban vagyunk. Kint a tavon, az est vagy a köd ott ér, csendben kell maradni, mert a sötétséggel és a köddel jönnek a gonosz teremtmények. Ha magára találnak, kellemtelen perceket tudnak okozni, - mondta mosolyogva Salmo.
- A vizet nem szeretik, így nem tudnak átjönni a szigetre. Persze télen más a helyzet, mikor befagy a tó. Ekkor csak a birtokot körülvevő áthatolhatatlan szeder erdő, no meg a magas kőfalak maradnak köztünk és közöttük. Igyekszünk ezért minél észrevétlenebbül élni. Többnyire a szigeten tartózkodunk. De nem itt horgászunk, és meg csak nem is a közelben vadászunk. Nem akarjuk magunkra hívni senki figyelmét. Amire szükségünk van, itt házon belül termeljük meg.  Sajnos ez az ára annak, hogy úgy éljünk, ahogy szeretünk.
- És mindenben magukra vannak utalva? Nincs egy közösség, amiben élnének? Így elég nehéz lehet.
- Vannak szomszédaink, többnyire egy- másfél napi járóföldre. De ők is hasonló módon rendezkedtek be, mint mi. Van, aki elzárt völgykatlanban lakik családjával, van, aki egy eldugott fennsíkon. Ha nagyobb vadászat, vagy mézszedés van, akkor összejárunk. Segítünk egymásnak. Van, hogy együtt horgászunk többnyire lazac íváskor. Évente egyszer, ősszel pedig együtt vadászunk. Olyankor az állatok kövérebbek. Már teljesen fel vannak készülve a télre. Akkor is összejövünk, ha több emberes munkákat kell csinálni. De ez ritka. - fejezte be Salmo.
Ez alatt a három kutyával nyomukban, egy magas kerítéshez értek. A kapun túl egy belső kert. A sötétben sokat nem lehetett látni, de amennyire Toportyán kivette, gyümölcsfák, veteményesek váltották egymást. Aztán gazdasági épületek következtek. Magtár, ólak. És végül a ház. Csak a csillagok fénylettek, meg a hold. Itt még a köd sem volt olyan sűrű, mint odakint. Aztán nyílt az ajtó, a fény belülről barátságosan tódult ki, megvilágítva a portát. Az ajtóban egy kedves hölgy jelent meg.
-   Hála Istennek, hogy végre itthon vagy! Már kezdtem aggódni, - mondta.
Aztán észrevette Toportyán. Salmo sietett bemutatni:
-   Ez az úr Toportyán, azaz, Bócsay Gábor. Horgászás közben találkoztunk. Nem hagyhattam odakint.
-   Jó estét!
-   Isten hozta, Márta vagyok. Kerüljön beljebb.
A kinti nyomasztó sötétséggel ellentétben odabent világos volt és meleg. Odabent még egy kislány várta édesapját.
-     Szervusz! Köszönt Toportyán, engem Toportyánnak hívnak. És neked mi a neved?
-     Jó estét kívánok, Írisz vagyok.
-     De szép neved van! Gyere, néz mit hoztunk édesapáddal - mutatta a gombákat Toportyán.
Kipakoltak. Közben Toportyán diszkréten körülnézett. A ház berendezése puritán volt, de egyszersmind praktikus és ízléses. Az asszony nagyon megörült a gombáknak. Toportyán gondosan megtanította a családot azokra a gombákra, amelyek a kosarában voltak. Ízletes vargánya, molyhos tinóru, piros tinóru, barna érdes tinóru, vörös érdes tinóru, kékhátú galambomba, varas zöld galambgomba, erdei csiperke.  Később segédkezett a gomba elkészítésében is. Főztek egy ragyogó vargánya levest. Utána, karikára vágott főtt krumplival és szalonnával, tepsiben sült rakott gombát ettek. Az asszony nagyon örült az új recepteknek. Nem bánták, hogy nem került hal az asztalra. Késő estig beszélgettek a gombákról, szárításukról savanyításukról. Jócskán elmúlt éjfél mire ágyba lefeküdtek. Az álmuk nyugtalan volt az erdőből behallatszó folyamatos vonyítás, acsarkodás, robajok miatt. Ahogy pitymallott, elcsendesedett minden...

Folyt. Köv.

« Utoljára szerkesztve: 2011. Augusztus 22. - 22:14:30 írta Toportyan »
"...és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű."
Hrabal - Őfelsége pincére voltam

Nem elérhető Brien

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 178
Re:Toportyán
« Válasz #43 Dátum: 2011. Augusztus 22. - 22:12:24 »
Yess!!  ;D

A tízedik fejezetet meghagyom a reggeli kávéhoz!
« Utoljára szerkesztve: 2011. Augusztus 22. - 22:22:03 írta Brien »
Ne gondolkodj!
Ha gondolkodtál ne mond el!
Ha elmondtad ne írd le!
Ha leírtad ne írd alá!
Ha aláirtad.......Ne csodálkozz!!

Nem elérhető ZOZO

  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 3306
Re:Toportyán
« Válasz #44 Dátum: 2011. Augusztus 23. - 09:22:39 »
Egyre jobb!  :borz2:

Olvasatlan hozzászólások megtekintése a legutóbbi látogatásom óta.
Hozzászólásaimra érkezett új válaszok megtekintése.
Összes olvasatlan téma

 

iddaa net geciktirici