A borotválkozás jóbarát - a hagyományos borotválkozás fóruma
Közösség => Te mit használsz? (Afféle bemutatkozás...) => A témát indította: fonthunter (†2014) - 2011. Március 28. - 13:16:35
-
Itt lesz Toportyán kuckója, ahol borotválkozás ihlette írói vénáját is kiélheti. :borz2:
-
Akkor ide pakolnám az eddigieket, hogy egy helyen legyenek.
-
ZEN Pillanat
Késő este történt.
Zuhanyzás után.
Toportyán akkurátusan megtörölközött, és belebújt kockás pizsamanadrágjába, a holdfény megcsillant edzett felsőteste acélos izomzatán. A távolba a farkasok vonyítása hallatszott, ahogy egymással üzekednek és pörölnek a holddal.
A dilemma, ami már foglalkoztatta egy ideje Toportyánt, miszerint Wade & Butcher vagy Bonsa eldőlni látszott.
Kiment a fürdőszobából. A parketta vészjóslóan hallgatott léptei alatt, mert a folyosón járólap volt.
Kinyitotta a borotvás dobozát és határozott mozdulattal elővette a W&B-t. Lassan, nagyon lassan visszament a fürdőszobába, melynek fénye sugarat vetett a sötét folyosóra a résnyire nyitott ajtón át.
Bent a Vulfix Grosvenor 404 várta, habra éhesen, isten tudja hány borz és disznósörte szállal az égnek meredve.
Szinte könyörgött a Trumper Rózsa illatú szappan érintésért. Megkapta.
A szédítő, mámorító keringő után markolatig habosan adta le fehér tajtékját, egyenletesen, elsőáldozósan Toportyán, Musgo Real preshave olajjal fényezett pofalemezeire.
A borotva éle csendben tüntette el a habot maga mögött ott, ahol Toportyán végighúzta arcán.
Lassú vízszerű örvény kezdett forogni, először csak egy alig látható, kicsi, majd ez tágult, csak tágult, mígnem az egész fürdőszoba belecsúszott a már teljesen kitágult féregjáraton az időtlenség vortexébe...ZEN...,... OM,...
Az idő megállt. Az élet újra létté alakult. A világ újra egység volt. Nem volt többé külön csaptelep és lefolyó, borotvahab és borotvapenge, Toportyán és Trumpers féle szappan. A csaptelep maga volt a lefolyó, ami egyben a borotvahab is, és Toportyán maga volt a borotva. Nem volt már szándék sem, csak Wei WU Wei, cselekvés nélküli cselekvés....
Aztán ebben az egységben az egység minősége lassan torzulni kezdett: Toportyán arcszőrzet-darabkái inkább voltak a habban, mint Toportyán bőrében, a hab pedig inkább a borotva pengéjén érezte jobban magát, mint Toportyán arcán.
A borotva pedig kezdett magányos lenni, mert egyre jobban hiányoztak társai a borotvás dobozban.
A csap csöpögése egyre hangosabb lett, mígnem Toportyán ismét a fürdőszobában találta magát, kezében a W&B, de immáron lepucolva, szárazon.
A Vulfix ott ált előtte fejjel lefelé, a tartójában és csak kicsit nedves szőrszálai árulkodtak arról, hogy nem használat előtt, hanem már utána volt.
A bizonytalanság pókhálója- miszerint Toportyán a borotválkozás előtt volt-e vagy már utána-, csak akkor szakadt szét mikor képmására ismert a fürdőszobai tükörben.
Arca csupasz, puha, sima. Jó illatú, száraz, feszes és fiatalos.
Megyek lefeküdni, gondolta.
A fürdőszoba ajtaja nyikorogva csukódott be mögötte, és a W&B is visszakerült a dobozba, a hálószobába menet...
-Vége-
-
Taktikai Borotválkozás
A háború a végéhez közeledett. Az elkeseredett honvédő harcok már az óhazában folytak. Isten tudja mikor pihent utoljára az alakulat. Már ami megmaradt belőle. 50 emberből az elmúlt hetekben a hegyi halászok úgy hullottak mint a szikra, mikor flexxel vágják a szalaglemezt. Az ellenség túlereje felőrölte az elmúlt 3 évben harcedzetté vált halászokat.
A falu, ahova az este érkeztek már hatszor cserélt gazdát. Hol a fokföldiek foglalták el, hol a bengálok vissza.
Toportyán kakaskukorékolásra riadt. Az elmúlt négy napban folyamatosan vonultak vissza, lassítva az ellenséget, ezzel is biztosítva a hadsereg rendezett visszavonulását, hogy újabb frontvonalat tudjanak kialakítani, mintegy 150 km-rel hátrébb az előzőtől.
A háziak benéztek a szobába. Az asszony kávéval kínálta, az ember a fürdőszobát bocsájtotta Toportyán rendelkezésére.
Már nem emlékszik mikor hallotta az első etető csúzli becsapódását a falu főutcájába, mintegy 3 háznyira szállásától.
Amikor a Golddachs szappant habosította a Vulfix Grosvernor 404 pamacsával, vagy amikor Karl Esther borotváját húzta a kis kézi, nyeles, fatalpú bőrön.
Akkor is megborotválkozom, ha közben elfoglalják a falut. Nem harcolok borostásan!
Már a fél arca megvolt, mikor asszony bedörömbölt a fürdőszoba ajtaján: Meneküljön, itt vannak a faluban.
Köszönöm, hogy aggódik, de befejezem, amit elkezdetem, válaszolta Toportyán, és elkezdte habosítani az arcát a második körhöz. A kézi horgászbotok orsópergése már közvetlenül a kapu elől hallatszott, mikor Toportyán befejezte a borotválkozást, és Musgo Real aftershavet paskolt arcára. A ház ajtaját berúgták és sikoltozás hallatszott előröl. Toportyán nyugodtan eltette borotválkozó felszerelését, belebújt ingébe, zubbonyába, és pont akkor lépett ki a fürdőszoba ablakon, azt behajtva maga mögött, mikor az ellenség berúgta a fürdő ajtaját.
Tökéletes borotválkozás és tökéletes időzítés, kuncogott magában Toportyán, miközben eltűnt a ház mögötti sűrű rekettyésben az ellenség szeme elől, hogy fél kilométerrel odébb felzárkózzon egységéhez: a borostásokhoz.
-Vége-
-
Figyelem! Az írásban található szereplők és helyszínek csak a képzelet szüleményei. Minden valós személlyel, vagy helyszínnel történő egybeesés csak a véletlen műve, és nem a szerzőé, ezért azok a valósághoz történő társítása esetében minden felelősség az olvasót terheli! Toportyán________________________________________
Borotválkozás a Repülő Mongúzon
Az életfenntartó berendezés halk zümmögésén kívül csend volt. És félhomály. Csak a tartalék rendszerek működtek. A megavarangyok legutóbbi támadása óta nem sikerült helyreállítani a felderítő hajó rendszereit. A vortex fluxus hajtómű üzemanyagkészlete is akkor semmisült meg. A hajó sodródott az űrben. Az álcázási rendszerek ugyan még működtek, de senki nem tudta megmondani, hogy még meddig.
Toportyán már egy ideje fenn volt. De még nem kelt fel. A műtét óta még csak négy nap telt el. Erről már csak egy nagy körkörös heg árulkodott a vállán. A hajóorvos szerint tökéletesen sikerült a bionikus, neurochip vezérlésű végtag beültetése.
Már vagy hat napja nem borotválkozott. Pontosabban a baleset óta. Mit baleset, eltalálta egy megavarangy mérgezett fúvótűje és le kellett vágnia vállból a saját karját. Szerencsére a 8/8 -os Friodurral ez úgy sikerült, hogy a művégtag implantálása csak rutin beavatkozás volt.
Ma megborotválkozom, és kipróbálom az új kezem neurochipjének finom motoros mozgáskészségét. De melyik borotvámmal?
A választás a német Fischerre esett. Toportyán ezt a borotvát - a többivel együtt- ükapjától örökölte. Az öreg még a kétezer tízes évek elején vette egyik borotvafórum társától. A borotva mostanra már jó kétszáz éves lehet. A pengéje már keskeny a sok fenéstől, de még mindig tökéletes. A BK4-es pamacs szintén őskövület. Már borz sincs a földön, hogy újat lehessen készíteni. Helyette csak a szintetikus rost szálú kapható. Bár történtek kísérletek a borz klónozásra, de a szőr minősége nem volt az igazi. Szóval: Fischer, BK4 és Kent szappan.
Már a hab elkészítése is nehézségekbe ütközött. A kézzel csak nehezen tudta Toportyán a pamacs nyelét kellő erővel tartani.
Az arca pamacsolása szintén érdekesre sikeredett. Az orrlyuka és szeme is telement habbal az első mozdulatnál. De aztán egész jól, egyenletesen behabosította az arcát.
Aztán jött a borotva meghúzása a szíjon.
Most lassan, nagyon lassan az arcához emelte a borotvát. Ráhelyezte bőrére és óvatosan húzni kezdte.
A borotva érzetre furcsa volt, az arcbőre viszont emlékezett, ilyennek kell lennie a penge nyomásának. A jobb arcon sikerült a "beavatkozás". Most a bal volt soron. Már majdnem rátette a pengét az arcára, mikor megszólalt az intercom:
-Vörös riadó! Az álcázás, megszűnt, a megavarangyok felfedeztek, öt perc múlva bemérnek. Mindenki a helyére. Harci állásokat elfoglalni.
Toportyán a Fischert gyorsan zubbonyzsebébe csúsztatta, letörölte a habot az arcáról és futtában magához vette a fúziós dematerizálóját.
Szolgálati helye, a vortex fluxus hajtómű terem bejárta, felé futott. Nem kellett két perc sem és ott állt a torlasz mögött, ami a terem bejáratát védte végső esetben, ha a megavarangyok bejutnának a felderítő hajó belsejébe.
A folyosón mindenki sietett a szolgálati helyére. A hajtómű vezérlő főnök éppen akkor ért a terem bejáratához, mikor Toportyán a zsebéből kivette a Trumpers Rózsa illatú Skinfoodot.
Te aztán igazán megszállott vagy. Két perc múlva megsemmisülünk, és te borotválkozás utáni balzsamot kensz az arcodra - Mondta vigyorogva a főnök.
- Miért semmisülnénk meg?- kérdezte Toportyán
- Mert kifogyott a hajtómű üzemanyaga és nem tudunk a szubtérbe bejutni, hogy eltűnjünk.
Hű, ha! Toportyán észre sem vette és elkezdett a zsebében matatni a borotvával. Majd szórakozottan előhúzta.
Mi a fene,- mondta a Főnök, Ilyen kövületekkel nyúzod magad? Mutasd csak!
- Vigyázzon Főnök, éles.
A főnök megszemlélte a borotvát, kinyitotta, lassan körbe forgatta.
- Hüm, jóféle szén acél. És a nyele is elég jó, használható állapotban van.
- Ezekben a régi tárgyakban több van mint gondolnád- mondta Toportyán.
- Annak idején megadták a módját, nem sajnálták az anyagot.
A Főnök és Toportyán dermedten álltak egymással szemben, tekintetük egymásba fúródott. Szemeik egyszerre szűkültek össze, mikor rádöbbennetek, hogy az öreg borotva nyele az a műanyag, ami a mostani vortex fluxus hajtómű üzemanyagául szolgál.
- Te most szaladj a hídra, szólj a kapitánynak, én meg beröffentem a kicsikét. Szólt a Főnök.
- Rendben, a nyelet vedd el de vigyázz a pengére, még szükségem lesz rá- mondta mosolyogva Toportyán.
A Repülő Mongúz, birodalmi intersztelláris felderítő űrhajó az utolsó előtti pillanatban váltott teret, hála a Fischer borotvának, és Toportyán találékonyságának.
-Vége-
-
Kedves Toportyán!
Ezek a történetek nagyon izgalmasak! Köszönöm!
Csak így tovább!!
:borz2:
-
Dráma a zöld édenben.
Zöld édenkert. Buja, vad, érintetlen. Bolygónk egyik legnagyobb egybefüggő ökoszisztémája. Ez az amazonasi őserdő.
Már két hónapja nem evett. Gyomra üres volt. Ezért ingerlékeny és türelmetlen volt. A reggeli nap sugarai jólesően melengették az éjszakai hűvösben lelassult vérét. Összetekeredett, férfi comb vastagságú, csupa izom, több mint hat méter hosszú testét odúja előtt süttette a kis vízmedence, a falutól távolabb eső partján. Aztán felkeltette figyelmét a túl parton valami. Villás nyelvével kíváncsian "szagolt" a levegőbe. Pupilláján keresztül azonnal észlelte a közeledő kisfiút. Az évmilliók során folyamatosan tökéletesedő agya azonnal összekapcsolta a látványt testének ingereivel. A víz tükre meg sem mozdult, mikor az őserdő kérlelhetetlen és vérszomjas ragadozója nagyon, nagyon lassan belesiklott, hogy elfoglalja helyét a táplálkozási piramis csúcsán, és csillapíthatatlan gyilkolási vággyal szívében kiszemelt áldozatás elejtse, hogy aztán egészben falja fel. A természetes kiválasztódás eredménye volt: fajtája nemzedékről nemzedékre tökéletesítette vadász képességeit, gyilkolási technikáit. Ő pedig teljesen kifejlett, és erős példánya volt nemzettségének, aki kiszemelt áldozatát minden esetben megállíthatatlanul és kíméletlenül, fékezhetetlen vadsággal levadászta. Borzalmas és tébolyítóan fájdalmas halát hal az, akit a Eunectes murinus, ismertebb nevén a zöld anaconda˝ halálos ölelésébe kerül. Ugyan nagyságának megfelelő gerincesekre vadászik, a nagyobb egyedek akár kajmánokat, kapibarákat, tapírokat és pekarikat is elejthetnek. Egyes megfigyelések szerint jaguárral is összecsaphat, amely harcnak a kimenetele azonban már kétesélyes. Az emberre veszélyes".(- forrás: Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%B6ld_anakonda)
Csontjai összetörnek, bordái átlukasztják belső szerveiket, vére kifolyik bőrének pórusain, és a szemei kipattannak üregükből. BORZALMAS!!! Áldozatára tekeredve, annak minden egyes kilégzésével, fokozza szorítását, mígnem az feladja a harcot, elveszti öntudatát és elpusztul. BORZALMAS, BORZALMAS!!!
A kis Benito öt éves létére igen jól kiismerte magát a vadonban. Már egész zsenge gyermekkora óta elkísérte édesapját vadászataira, édesanyjától pedig az őserdőben való túlélést tanulta meg.
- Mama, mama, lemegyek a kis medence partjára játszani. - mondta édesanyjának.
- Nem bánom kicsim, de ne menj a vízbe, mert veszélyes lehet!- válaszolta édesanyja, miközben Benito kishúgát szoptatta.
Megölelték egymást.
-Azonnal gyere, ha hívlak. Mindjárt készítek neked reggelit. - Bocsájtotta el édesanyja.
Egyikük sem sejtette, hogy életük vérfagyasztóbb élményét szőtte számukra a sors szövőszéke.
Toportyán Professzor, a Mikológiai felfedező út vezetője lehúzta a szúnyogháló zipp zárját, majd kinyitotta a sátrat és kilépett a napsütésbe. Meztelen felső testének acélsodrony keménységű izomzata olajosan csillogott a reggeli napsütésben. Jólesően nyújtózkodott, majd kiropogtatta az alvás közben elgémberedett nyakát. Tüdeje megtelt a reggeli őserdő fülledt, meleg, földszagú, savanykás levegőjével, melyek nyomokban a rothadó növényzet nehéz szagát is magában hordozta. Miguel, az expedíció mindenese éppen a tábortüzet élesztette, hogy reggelit készítsen.
- i buenos días! Senor Professore, Come dormito?- Kérdezte Miguel
-Dormito como una marmota- Válaszolta a professzor
-Gustar un buon cafe?- kérdezte a hű mindenes
-Después de rasura, caro Miguel- felelte mosolyogva Toportyán
Ezzel befordult sátrába és magához vette borotválkozó készletét, törölközőjét, a kistükröt és a háromlábú vadász széket, amelyet még anyósától kapott, évekkel azelőtt, és amit mindig magával vitt expedícióira.
A tábort Benito falucskája szélén állították fel, mintegy tíz lépésre a folyótól. A kettő között egy kis liget húzódott, így a tábort lehetett látni a partról is. A folyó a táborral szemben sekély volt, mert 10 méterrel odébb rohanását megtörte egy kis vízesés, nem több mint három méter magas. Ennek az aljában volt az a kis tavacska, vagy medence, amelynek partján éppen most a kis Benito lapos kövekkel kacsázott. Toportyán a folyócska partjára ért. Körülnézette. Benito éppen dobott egyet odalenn. Most felemelte tekintetét. Megismerte a professzort, hiszen már többször találkozott vele a faluban. Mosolyogtak egymásra, majd integettek. Benito elfordult, Toportyán pedig hozzálátott borotválkozásához.
Aznap a Henkel Zwilling Friodur, 8/8-os kés volt a kiválasztott. Nagy kés egy nagy munkához, gondolta Toportyán. Nem is sejthette mennyire igaza volt.
A piros Omega sörte pamacs igen jó habot vert a Golddachs kemény szappanból, amit Toportyán általában expedíciói alatt használt, mert praktikus alumínium dobozában jól lehetett tárolni, hordozni. Három körrel később elégedetten mustrálta fizimiskáját a kis borotválkozó tükörben mikor hirtelen...
A tükör szögletében látott egy elmosódó villanást és egy nagy csobbanást a lenti medence szélénél. A majmok felvisítottak a közeli fa lombkoronázatán, az ara papagájok mind felreppentek.
-Mi a fene?- gondolta Toportyán és borotvájával kezében, félmeztelenül, belegázolt a sekély vízben. Három ugrással a vízesés tetején termett. Elképesztő látvány tárult eléje. Az adrenalin bombaként robbant ereiben. Talppal előre beleugrott a medencében, estében a Friodurt összecsukta és fogai közé szorította. Nagy csobbanással ért a vízbe és azonnal elmerült. Mihelyt elérte lába a meder alját azonnal elrugaszkodott a kígyó irányába....
A hüllő szemei a vízen keresztül elmosódva látták a kisfiút. Mit egy rothadó fadarab, sodortatta magát áldozata felé. A nap felől jött, feltartóztathatatlanul, hogy áldozata, még ha bele is néz a vízben, ne lássa, csak a nap tükröződését. A kisfiú éppen újból dobni készült egy másik lapos kővel és igyekezetében leguggolt a víz közvetlen közelében, mikor a bestia kicsapott a vízből, hogy arcon ragadja és berántsa. Benito szerencséjére éppen akkor ért ki a kígyó tátott szája a vízből mikor a követ maga elé lendítette, így a fiú arca helyett csak karját tudta megmarni és annál fogva rántotta a mélybe. A fiúnak meglepetésében volt ideje egy nagy levegőt vennie, mielőtt összecsaptak a feje fölött az anaconda által kevert iszapos hullámok. Meg tudta vetni a lábát, de csak egy pillanatig. A következő pillanatban a kígyó őrjítő forgásba kezdett, és rátekeredett áldozatára...
Az első vágás közvetlen a gerince mellett érte, valahol a 120-dik és 130-dik bordánál, a penge áthatolva a pikkelyeken mintegy harminc centi hosszú 8 cm mély bemetszést ejtett, megbénítva teste azon részét. Ezt villám gyorsan még vagy hat ugyanilyen sebészien pontos vágás követte. Ahány tekervény volt a fiú testén, azt Toportyán mind hosszában átvágta. Most a kígyó feje következett. Marka satuként szorult a kígyó feje alatt annak nyakára. Még egy villanás és a kígyó feje kirepült a partra. Ez utolsó pillantásával saját fej nélküli testét látta halálra sebzetten tekeregni, mielőtt végleg elsötétült számára a világ és szemeiből kialudt volna az izzó fény. Vége.
Benito test aléltan csüngött Toportyán karjaiban, ahogy kiléptek a fövenyre. A falusiak némán körülállták őket. Azonnal nekilátott az újjáélesztéshez. A fiú sok vizet nyelt, alélt volt, de a szíve dobogott. Nem kellett sokat élesztgetni. Hányt egy kis vizet, felköhögött és magához tért. Éppen akkor ért oda édesanyja. Toportyán felállt, hátat fordított a tömegnek és elindult vissza, a táborba ahol már Miguel várta a kész reggelivel, a friss kávéval...
-vége-
-
Dráma a zöld édenben. ( Újratöltve- Salmo éltárs kedvéért.)
(Az ötödik bekezdésig kb. ugyanaz, csak a vége más. Érdemes elolvasni ;))
Zöld édenkert. Buja, vad, érintetlen. Bolygónk egyik legnagyobb egybefüggő ökoszisztémája. Ez az amazonasi őserdő.
Már két hónapja nem evett. Gyomra üres volt. Ezért ingerlékeny és türelmetlen volt. A reggeli nap sugarai jólesően melengették az éjszakai hűvösben lelassult vérét. Összetekeredett, férfi comb vastagságú, csupa izom, több mint hat méter hosszú testét odúja előtt süttette a kis vízmedence, a falutól távolabb eső partján. Aztán felkeltette figyelmét a túl parton valami. Villás nyelvével kíváncsian "szagolt" a levegőbe. Pupilláján keresztül azonnal észlelte a közeledő kisfiút. Az évmilliók során folyamatosan tökéletesedő agya azonnal összekapcsolta a látványt testének ingereivel. A víz tükre meg sem mozdult, mikor az őserdő kérlelhetetlen és vérszomjas ragadozója nagyon, nagyon lassan belesiklott, hogy elfoglalja helyét a táplálkozási piramis csúcsán, és csillapíthatatlan gyilkolási vággyal szívében kiszemelt áldozatás elejtse, hogy aztán egészben falja fel. A természetes kiválasztódás eredménye volt: fajtája nemzedékről nemzedékre tökéletesítette vadász képességeit, gyilkolási technikáit. Ő pedig teljesen kifejlett, és erős példánya volt nemzettségének, aki kiszemelt áldozatát minden esetben megállíthatatlanul és kíméletlenül, fékezhetetlen vadsággal levadászta. Borzalmas és tébolyítóan fájdalmas halát hal az, akit a Eunectes murinus, ismertebb nevén a zöld anaconda˝ halálos ölelésébe kerül. Ugyan nagyságának megfelelő gerincesekre vadászik, a nagyobb egyedek akár kajmánokat, kapibarákat, tapírokat és pekarikat is elejthetnek. Egyes megfigyelések szerint jaguárral is összecsaphat, amely harcnak a kimenetele azonban már kétesélyes. Az emberre veszélyes".(- forrás: Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%B6ld_anakonda)
Csontjai összetörnek, bordái átlukasztják belső szerveiket, vére kifolyik bőrének pórusain, és a szemei kipattannak üregükből. BORZALMAS!!! Áldozatára tekeredve, annak minden egyes kilégzésével, fokozza szorítását, mígnem az feladja a harcot, elveszti öntudatát és elpusztul. BORZALMAS, BORZALMAS!!!
A kis Benito öt éves létére igen jól kiismerte magát a vadonban. Már egész zsenge gyermekkora óta elkísérte édesapját vadászataira, édesanyjától pedig az őserdőben való túlélést tanulta meg.
- Mama, mama, lemegyek a kis medence partjára pecázni. - mondta édesanyjának.
- Nem bánom kicsim, de ne menj a vízbe, mert veszélyes lehet!- válaszolta édesanyja, miközben Benito kishúgát szoptatta.
Megölelték egymást.
-Azonnal gyere, ha hívlak. Mindjárt készítek neked reggelit. - Bocsájtotta el édesanyja.
Egyikük sem sejtette, hogy életük vérfagyasztóbb élményét szőtte számukra a sors szövőszéke.
Toportyán Professzor, a Mikológiai felfedező út vezetője lehúzta a szúnyogháló zipp zárját, majd kinyitotta a sátrat és kilépett a napsütésbe. Meztelen felső testének acélsodrony keménységű izomzata olajosan csillogott a reggeli napsütésben. Jólesően nyújtózkodott, majd kiropogtatta az alvás közben elgémberedett nyakát. Tüdeje megtelt a reggeli őserdő fülledt, meleg, földszagú, savanykás levegőjével, melyek nyomokban a rothadó növényzet nehéz szagát is magában hordozta. Miguel, az expedíció mindenese éppen a tábortüzet élesztette, hogy reggelit készítsen.
- i buenos días! Senor Professore, Come dormito?- Kérdezte Miguel
-Dormito como una marmota- Válaszolta a professzor
-Gustar un buon cafe?- kérdezte a hű mindenes
-Después de rasura, caro Miguel- felelte mosolyogva Toportyán
Ezzel befordult sátrába és magához vette borotválkozó készletét, törölközőjét, a kistükröt és a háromlábú vadász széket, amelyet még anyósától kapott, évekkel azelőtt, és amit mindig magával vitt expedícióira.
A tábort Benito falucskája szélén állították fel, mintegy tíz lépésre a folyótól. A kettő között egy kis liget húzódott, így a tábort lehetett látni a partról is. A folyó a táborral szemben sekély volt, mert 10 méterrel odébb rohanását megtörte egy kis vízesés, nem több mint három méter magas. Ennek az aljában volt az a kis tavacska, vagy medence, amelynek partján éppen most a kis Benito pecázott. Toportyán a folyócska partjára ért. Benito éppen bedobott odalent. Most felemelte tekintetét. Megismerte a professzort, hiszen már többször találkozott vele a faluban. Mosolyogtak egymásra, majd integettek. Benito elfordult, Toportyán pedig hozzálátott borotválkozásához.
Aznap a Henkel Zwilling Friodur, 8/8-os kés volt a kiválasztott. Nagy kés egy nagy munkához, gondolta Toportyán. Nem is sejthette mennyire igaza volt.
A víz hideg volt, frissítő. Arc mosás, majd hidegvízes habosítás következett, amit a piros Omega sörte pamacs igen jól teljesített. A Golddachs kemény szappanból kitűnő, kemény jól csúszó hab sikeredett. Ezt a szappant Toportyán általában expedícióira vitte magával, mert azt alumínium dobozában jól lehetett hordozni, tárolni. A Friodur csodásan dolgozott. Hihetetlenül meg volt fenve, és méreteinek köszönhetően kevés mozdulattal is nagy felületet lehetett vele tökéletesre borotválni. A szokásos "fentről lefelé, majd lentről felfelé és végül jobbra illetve balra történő" borotva körök után Toportyán elégedetten mosta le arcáról a maradék szappanhabot, majd nadrágja oldalzsebébe csúsztatta a borotvát. Éppen a Villoresi féle Sandalo Eau de Cologne-t fújta magára, mikor a tükör szögletéből látott egy elmosódó villanást és egy nagy csobbanást a lenti medence szélénél. A majmok felvisítottak a közeli fa lombkoronázatán, az ara papagájok mind felreppentek.
- Mi a fene? - gondolta Toportyán és belegázolt a sekély vízben. Három ugrással a vízesés tetején termett. Elképesztő látvány tárult eléje. A kisfiú eltűnt, a horgászbot a parton hevert. A vízben oriási kavarodás. Az adrenalin bombaként robbant ereiben. Talppal előre beleugrott a medencében, estében a Friodurt összecsukta és fogai közé szorította. Nagy csobbanással ért a vízbe és azonnal elmerült. Mihelyt lába elérte a meder alját azonnal keményen elrugaszkodott a kígyó irányába.
Közvetelen mellette bukkant fel a víz alól. Lenyúlt, és kezével megmarkolt egy hajcsomót. Felrántotta, majd kézélével hatalmas ütést mért a haj gazdájának tarkójára. A test élettelenül terült el a vízen. Toportyán már nem törődve vele , a 8/8-val még mindíg a fogai között, lenyúlt a víz alá és felhúzta a hálót, amiben az óriáskígyó vergődött. A másik két orvvadász ekkor vette csak észre a professzort, de nem volt idejük cselekedni. Toportyán egyetlen morgulattal szétvágta a kígyót megbéklyózó hálót és azonnal a part felé úszott, háton, szemmel tartva a helyzetet. A kígyó vérbenforgó szemekkel tekintett támadóira. Majd kihasználva a két vadász pillanatnyi meglepetését, óriási erővel vájta a közelebbi combjába óriási szemfogait. Meg az összes többit. Az orvvadász velőt rázó sikoltása fűrészként vágta szét az őserdő csendjét. A kígyó már rá is tekeredett.
Remek, most már csak egy van hátra, futott át a professzor agyán a gondolat.
- Mano a mano, pendeho! - kiáltotta és a solo vadász felé vetette magát. Annak viszont túl sok volt az immáron egyenlővé vált küzdelem. Menekülőre fogta a dolgot, és óriási léptekkel gázolt kifelé, a túlpart felé. Még egy lépés és kint volt a vízből, hogy azonnal eltűnjön a dzsungel buja vegetációja között. Őt később, a délelőtt folyamán a falusiak fogták el.
Mire Toportyán kilépett a medencéből csurom vízesen, egyik kezében a Friodurral a másikban az eszméletét vesztett orvvadász ernyedt testét húzva maga után, az egész falu ott állt a parton.
A kis Benito is közöttük volt, édessanyja kezét fogta. Az asszony másik karjában Benito kishuga mosolyogott kíváncsian a világra.
A falu elöljárója hálásan lépett a professzorhoz:
- Köszönjük senior, hogy megmentette a falu totemét, a kígyót. Maga egy igazi hős - mondta
- És milyen szépen meg van borotválva, tette hozzá huncut mosollyal az elöljáró legnagyobbik lánya, majd elpirult és szemérmesen lesütötte tekintetét.
Az őserdő kíméletlen ragadozója lustán sütkérezett a délutáni napsütésben. Reggeli kalandjáról csak egy-két horzsolás a pikkelyein és különösen kiszélesedett deréktáji része árulkodott. Most ismét nem kell élelem után néznie. Legalább két hónapig.
-vége-
-
Toportyán és a Szamuráj kardja
Figyelem! Az írásban található cselekmény, és szereplők csak a képzelet szüleményei. Minden valós személlyel, vagy eseménnyel történő egybeesés csak a véletlen műve, és nem a szerzőé, ezért azok a valósághoz történő társítása esetében minden felelősség az olvasót terheli!
A Raffles szálloda
Szingapúr: Városállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a Johori-szoros választja el Malajziától, A sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák. Az állam nevét a szanszkrit simha, vagyis oroszlán és a szintén szanszkrit pura, azaz város szavakból kapta. Simhapura
A Beach roadon található. 1887-ben alapították, a Sharkies fívérek. Még a fiatal Rudyard Kipling is reklámozta: "Szállj meg a Rafflesban". 1902 augusztusában a Raffles területén ejtették el Szingapúr utolsó tigrisét. Somerset Maugham első ízben 1921-ben szállt meg itt, tizenhárom évvel korábban. Ez tehát a Raffles szálloda, amely Szingapúr város alapítója, Thomas Stamford Raffles után kapta a nevét.
1934-at írtunk, és október 16-a volt, singapuri idő szerint délután fél öt. Gróf Bócsay Gábor Ferenc, barátainak csak "Toportyán", éppen a patinás szálloda impozáns recepcióján jelentkezett be. A kuli készségesen kísérte fel a második emeletre. Beléptek a lakosztályba.
-Fogja fiam, ez a magáé, és kérem, hozasson fel egy üveg száraz martinit, meg egy tál olajbogyót! - mondta, miközben a borravalót a fiú markába nyomta.
-Thank you sir, as you wish, - válaszolta mosolyogva fiú, miközben kihátrált a szobából.
Ahogy a gróf kinyitotta a lakosztály ablakait, a kikötő felől érkező egzotikus, fűszeres fuvallattól a függönyök lágyan nyíltak szét. A lemenő nap sugarai rózsaszínűre festették a város egét.
- Hát, íme Simhapura, az oroszlánváros, - gondolta. Hosszú, mély lélegzetet vett, miközben becsukta szemeit. A monszun miatt fülledt, párás levegőbe vegyülő utcai büfék olajos, fűszeres ételszaga, a tenger sós, jódos illata és a szálloda ablakain kiáradó bútorok tiszta, no meg az úri vendégek parfümjeinek, valamint szivarjainak egyvelege, egyedi és utánozhatatlan szaggá álltak össze. Az utcai forgatag lármája csak halk morajlás. A pillanat: tökéletes.
Visszalépett az ablaktól és fürdőszobába ment. Kinyitotta a csapokat: rendbe akarta hozni magát a vacsora előtt. Már a táskái kiscsomagolásánál tartott, mikor kopogtattak: a szobapincér volt a rendelt itallal. Az ajtó kattant, ahogy a fiú távozott. Toportyán kényelembe helyezte magát: levetkőzött habselyem alsógatyára, majd elkészítette a martinit, és mielőtt bevonult volna a fürdőbe, bekapcsolta a nappaliban álló AWA Radiola 35 rádiót. A készülék lakkozott, sötétbarna fa szekrényéből a csövek bemelegedése után Annette Hanshaw "Lovable and sweet", 1929-es slágerével telt meg a szoba.
(http://www.youtube.com/watch?v=rgOWbSkZQMo&feature=related).
Egyik kezében matrinijával, másikban piperetáskájával belépett a fürdőbe. A gatya lecsúszott. Kéjesen beleheveredett a meleg vízbe. Becsukta szemét. Jól esett elernyedni az utazás után. Elbóbiskolhatott, mert arra eszmélt, hogy magyar dalt hall a rádióból áradni. Az "Oda vagyok magáért" szólt.
(http://www.youtube.com/watch?v=QQVjIidEdkE&feature=related)
-Hihetetlen, hogy a film még csak az idén jött ki és a dal már kijutott Singapurba, - gondolta a gróf, miközben kilépett a kádból és törölközni kezdett.
A dal véget ért. A törölközőt derekára kötötte és nekifogott a borotvákozáskoz mikor felcsendült a Leroy Shields Orchestra "sing song girl"-je.
(http://www.youtube.com/watch?v=3IsNkbWcfHI).
A zene ütemére kezdte le a habot verni Bk4 borz pamacsával. A Geo. F. Trumpers rózsa szappan habja minden egyes taktusnál egyre vastagabb lett. Toportyánt magával ragadta a dal és dúdolva kente magára a habot. Ugyanígy, habos arccal, viszont szárazra törölt kézzel tett vagy jó 50 húzást a Sheffield Danyl borotvájával az úti fenőszíjon. Most már, készen állt, hogy megborotválkozzon. Ahogy az arcához emelte a kést mikor a ?My baby just cares for me?-t kezdte Jack Payne és zenekara előadni.
(http://www.youtube.com/watch?v=nvcfgRQ4_Pg&feature=related)
Remekül szórakozott miközben arcáról fokozatosan eltüntette három napos borostáját.
A vacsora
Pontosan 19:50-kor belépett a szálloda éttermébe. A helység már majdnem tele volt. Úgy tervezte, hogy elfogyasztja vacsoráját, majd átsétál a Fullerton szállodába, ahol leendő üzlettársával fog találkozni. A főúr asztalához kísérte. A színpadon a "Midnight stars and you?-t játszotta a zenekar (http://www.youtube.com/watch?v=N_blJzon-hA&feature=related) . Leült. Körbenézett. Megakadt a szeme egy feltűnően csinos hölgyön. Toportyán nem szokta bámulni a nőket, ezért most is csak diszkréten vette szemügyre. A hölgyből végtelen kedvesség és szelídség áradt. Egész tartása nemesen kecses, elegáns. Mint egy hercegkisasszony. Ugyanakkor nem hivalkodó. Fehér estélyi ruhát viselt, hozzá gyöngy nyakláncot. Vállig érő egészen gesztenye hajában nagy, rakoncátlan hullámok voltak. Vidám sötétbarnán szemei csillogtak szép ívű szemöldökei alatt. És a szája! Különleges, gyönyörű ívű, ajkai arányosan teltek és mosolygósak. Csuklója és bokái vékonyak, kecsesek. Vele szemben egy idősebb úr ült. Beszélgettek. - Apa és lánya.- gondolta Toportyán.
- Would you like something to drink sir? - kérdezte a pincér, miközben átnyújtotta az étlapot.
- A beer please - válaszolta a gróf.
Átnézte az étlapot, majd lejjebb eresztette, hogy feltűnés nélkül kinézhessen felette. A hölgy éppen akkor tartott a gróf asztala felé. Szemeik találkoztak. A hölgy talán a szokásosnál egy kicsivel hosszabb ideig nézett vissza a gróf szemébe. Termetre közepesen magas, nőiesen formás, mozgása előkelő - regisztrálta Toportyán. Amint elhaladt az asztal mellett a gróf, érzékeny orrával megérezte a hölgy illatát. Orrcimpái kitágultak. Egyikük sem sejthette, hogy nemsokára ismét találkozni fognak.
Vacsorára a Ngo Hiang-ot választotta. A tavaszi tekercshez hasonló kis, forró olajban kisült tészta tekercsekbe nagyon finoman keveredett össze a darált disznó és rákhús. A vizi gesztenye és a hagyma könnyítettek állagán, ugyanakkor ropogós és telt ízvilágot vittek az ételbe. A tojás és a világos soja szósz összetartotta és egyszersmint harmonizálta az egészet. A fűszerek pedig egyedivé tették ezt a könnyű csemegét. Hozza Kecap Manis szószt szoláltak fel. Miután amúgy sem szokott vacsorára sokat enni, és különben is későre járt, magához intette a pincért, fizetett, majd az étteremből távozva a recepcióhoz ment. Szeretett volna ugyanis útbaigazítást kérni: hogyan lehet a szállodából gyalog eljutni a Fullertonba.
-
Toportyán és a Szamuráj kardja- folytatás
Figyelem! Az írásban található cselekmény, és szereplők csak a képzelet szüleményei. Minden valós személlyel, vagy eseménnyel történő egybeesés csak a véletlen műve, és nem a szerzőé, ezért azok a valósághoz történő társítása esetében minden felelősség az olvasót terheli!
A híd
Már éppen nyitotta a száját, amikor a háta mögött kiabálásra és dobogásra lett figyelmes. A két alak robogott le, félrelökve a közlekedő szállóvendégeket. Mögöttük a hölgy, akivel az étteremben találkozott. Mezitláb volt és köntösben.
- Fogják meg, segítség, rablók! - kiáltott.
Toportyán egy szempillantás alatt áttekintette a kibontakozó helyzetet. A rablók, ha egy kicsit odébb húzódik a kijárathoz, éppen mellette fognak elhaladni. Pár lépest tett tehát a kijárat felé, és kissé elfordult, nehogy gyanút keltsen a zsiványokban. A lábdobogás egyre közelebbről hallatszott. Elkezdett magában számolni, hogy felvegye a cselekvéshez a megfelelő ütemet. 1...2...visszafordult...3... Most! Az első haramia már csak néhány lépésre volt tőle, közvetlenül mögötte inaló társával. Toportyán minden átmenet nélkül villám gyorsan lépett egyet előre és térd magassában rúgott egy mawashi gerit oda, ahova számítása szerint az első rabló térde fog a következő lépésére érkezni. Az viszont, mint a párduc átugrotta a feléje villanó lábat. Így a gróf csak a második belső combját tudta eltalálni, ami elég volt ahhoz, hogy az illető, egyensulyát elvesztve, pár lépésnyit csúszás után elterüljön a márvány padlón. Tétovázásra nem volt idő. -Minden szívdobbanásnyi pillanat számít, ha a másikat is el akarom kapni, - gondolta Toportyán. Majd szétvetette a harag, hogy kicselezték. Ezt a dühöt vitte bele második rúgásába, mikor is az éppen feltápászkodó, kissé dezorientált rabló mellett elfutva, annak állkapcsát elrúgta. A hang, amit hallott, először egy tompa puffanás volt, mint mikor kipukkad egy vizestömlő, majd egy reccsenésben végződött. Na, legalább ez sikerült, gondolta, ahogy, hátra sem nézve utána vetette magát az elvétett betyárnak.
A rabló már vagy jó 15 lépésnyi előnyre tett szert, és éppen a szálloda előtti parkon vágott keresztül, a Brass Basha Road és Beach Road kereszteződése felé, mikor a gróf kirobbant a szállodából. Jó futó volt. Most örült, hogy nem ette tele magát, mert így több volt esélye utolérni a tolvajt. Egy erőteljes sprint után futása beállt egy jól tartható tempóra, mert nem tudta meddig fog tartani az üldözés. És ráadásul még a végjátékra is kellett erőt tartalékolnia, mert nem akarta, hogy fél mérföld után, a rabló esetleg visszaforduljon és meglepje, amint ő éppen levegőért küszködik. A két férfi egy ütemben futott, és a távolság nem csökkent közöttük. Az üldözés már tíz perce tartott. A gróf izmai bemelegedtek, pulzsa elérte az optimális 135 ütés per percet. A távolság még mindig nem csökkent. A menekülő letért, és átvágott egy másik parkon. Nemsokára az út balra kanyarodott. Aztán egy híd következett. A kanyarban, a híd lábánál az utcai árusok éppen pakolták el portékáikat. A két futó, néhány másodperc eltéréssel elhaladt mellettük. Toportyán érezte, hogy valamit ki kell találnia, mert ez az állapot nem tartható fenn sokáig. Ráadásul éppen rálátott a hídra, amin egy villamos távolodott. A rabló szintén észrevehette a villamost, mert erős sprintbe kezdett. Ha eléri villamost, megmenekül. A grófnak hirtelen ötlete támadt. Futtában elemelt két kókuszdiót az egyik standról.
- Ez a végjáték, ezt az ügyet itt kell lezárnom - gondolta a gróf. Mindketten ráfordultak a hídra. Az esti gyér forgalomnak és a hídon lévő remek közvilágításnak köszönhetően a tolvaj tiszta célpont volt. A dobásba ráadásul a futás lendületét is bele lehetett vinni. A dió azonban elrepült a zsivány fej mellett, aki már csak néhány lépésre volt a villamos hátsó peronjától.
- A fene egye meg, hát ma este semmi sem sikerül elsőre! - gondolta Toportyán.
Ismét nekilendült. Felgyorsította futását, célzott és dobott. A második kókuszdió elemi erővel pörgött a tolvaj után, aki már nyúlt a peron korlátja felé. Már éppen rászorította markát, mikor a kókuszdió belecsapódott a háta közepébe. A fogás elengedett, a lábak összekuszálódtak. A másik kezében lévő fekete hosszúkás csomagot elejtette. Az tompán pengve tovább repült egyenesen a villamos hátsó kereke alá, majd egy reccsenéssel ott maradt a sínek között. Hihetetlen: a villamos átment rajta. Toportyán, akit lendülete tovább vitt, beérte a tolvajt. Nyakon ragadta és gyors egymásutánban háromszot orrba verte, majd végezetül kézéllel nyakon. A test elernyedt. A gróf elengedte és lihegve melléült a macskakőre...
A szamuráj kardja
Nem tudta mennyi idő telt el, de mikor felnézett, az idős úr, aki a hölggyel vacsorázott a szállodában, tartott feléje egy pár rendőr társaságában. Felállt és megigazította ruháját, kezével hátrasimította dús haját.
-Hálásan köszönöm Uram, amit értünk tett, - szorította meg az idős úr a gróf kezét.
- Engedje meg, hogy bemutatkozzam: gróf Markossy Mátyás vagyok, - mondta, és felvette a fekete csomagot.
- Részemről a szerencse Uram, gróf Bócsay Gábor vagyok.
- Megengedi, hogy meghívjam egy italra? - ajánlotta az öregúr.
- Köszönöm az most jól fog esni, - fogadta el mosolyogva Toportyán, miközben a rendőrök letartóztatták a még mindíg ájult gazfickót.
Lesétáltak a hídról. A zöldségárus mellett elhaladva Toportyán egy dollárt vett ki tárcájából és átnyújtotta a csodálkozó árusnak:
- Nem volt idő az előbb kifizetni a két kókuszdiót uram. Tessék, és igazán sajnálom, - mondta mosolyogva a gróf csodálkozására.
A szálloda tágas szivartermében a két gróf immáron egymással szemben ült. Közöttük a kis dohányzóasztalon a fekete csomag hevert. Az idős gróf rágyújtott egy vastag havannai szivarra. A füst szürkéskék, tekergő kígyóként szállt fel a szivar végéből.
- Tudja, már több évtizede rajongó japán kardgyűjtő vagyok - kezdte hunyorogva a gróf.
- A sógorom az Egyesült Államokban szintén lelkes gyűjtő. Tőle kaptam pár hete azt a hírt, miszerint egy híres japán kard kalapács alá kerül Singapuban. Az árverés, amelyre nagyobbik lányom is elkísért, ma délelőtt volt. És mint látja, kedves barátom, sikerült megvennem ezt a különleges kardot. Toportyán ajkához emelte a konyakos poharat és figyelmesen hallgatta.
- Mitől olyan különleges ez a kard? - kérdezte Toportyán
Ez a legendás szamuráj, Torii Mototada, katanája! Torii Mototada, Tokugawa Ieyasu Sogunnak szolgált szamurájként, aki első Tokugawa sogunátus alapítója volt.
A Sogun uralkodása az 1600-ban lezajlott híres Sekigaharai csata után kezdődött, melyben legyőzte ellenfeleit: Ishida Misunarit, és szövetségeseit: Itani Yoshitsugu-t , Mashita Nagamori-t , and Ankokuji Ekei-t. Viszont a Sekigaharai csatában szerzett győzelme nem történhetett volna meg Mototada hűséges, hősi, önfeláldozása nélkül.
Történt ugyanis, hogy az ellenség szorongatta Ieyasut, és időre volt szüksége, hogy visszavonulhasson, és a döntő ütközethez összevonhassa harcosait. Ezt az időt Mototada biztosította számára, amikor egy kis létszámú helyőrséggel hátra maradt a Fushimi-Momoyama palotában, hogy az ellenséget feltartóztassa. A védők könnyen elmenekülhettek volna, de urukhoz való feltétel nélküli hűségüket bizonyítandó a halálig harcoltak. A palotát Mototada 2000 emberével tizenegy napig tartotta, a több mint 40.000-es ostromló sereg ellen. A döntő csata végén már az egész palota lángokban állt. Ekkor Mototada megparancsolta embereinek, hogy folyamatosan támadjanak. A végén már csak tízen maradtak. Ezek is hősiesen küzdöttek az utolsó szálig. Mikor pedig végül Torii Mototada egyedül maradt, a japán történelem egyik leghíresebb seppukkuját követett el. Szégyen lett volna számára, ha élve elfogják.
Mialatt mesélt, óvatosan elkezdte kibontani a csomagot. Már éppen húzta kis a kardot a fekete selyemtartóból, mikor észrevette, hogy valami nincs rendben.
- Jézusom, de hiszen ez megsérült!- kiáltott fel csodálkozva.
Toportyán szemügyre vette a kardot: Jó arasznyira a hegyétől a hüvely eltörött, de még nem vált el teljesen. Viszont mikor az idős gróf megfogta a furcsa szögben álló végét, az végképpen letört a kard pengéjének benne lévő darabjával együtt.
Hát ez történik, ha egy japán kard először kalapács, majd villamos alá kerül - gondolta fanyarul Toportyán, miközben együttérzőn nézett Markossy grófra.
- Uram, ne keseredjen el! Ismerek egy kitűnő kardkovácsot Tolna megyében. A hazai Késmíves céh oszlopos tagja. Nekem már több remek kést készített és biztos tud kegyelmednek segíteni, - vigasztalta Toportyán.
- Na de ifjú barátom, egy kettétört kardot nem lehet újra összerakni! - válaszolta keserűen a gróf.
- Én sem úgy gondoltam, hogy a letört hegyet visszahegeszti, hiszen kilágyulna az anyag. Ellenben az ön igencsak hosszú katanájából, ami ha jól látom, megvan 80-85 cm, csak alig húsz centi törött le, így egy 55-60 centiméteres wakisasit azért még ki lehetne belőle hozni, -érvelt Toportyán.
Az idős gróf elgondolkodva nézett maga elé, majd elcsomagolta a kardot és így válaszolt:
- Nos, köszönöm az ötletet, de ne is foglalkozzunk vele tovább. Ha jól látom, itt jön a lányom. Toportyán azonnal felállt és hátrafordult.
- Gyere kedvesem, hadd mutassam be neked a nap hősét, - szólt a gróf.
- Ugyan ugyan, ön túloz! - szabadkozott Toportyán.
A hölgy odaért, elmosolyodott és nyújtotta a kezét Toportyán felé. Toportyán megfogta, és ráhajolt a hölgy kézfejére. Lehelet finoman megcsókolta.
- Gróf Bócsay Gábor vagyok, örvendek Grófnő! - mutatkozott be.
A grófnő gyengéden megszorította Toportyán kezét és szintén bemutatkozott:
- Markossy Anita vagyok, örvendek a szerencsének! Engedje meg, hogy megköszönjem mindazt, amit értünk tett ma este. Ritka manapság az ilyen önzetlen segítőkészség.
- Köszönöm hölgyem, - felelte Toportyán.
- Remek! Most, hogy megismerkedtek, javaslom, hogy folytassuk holnap a beszélgetést, mert igencsak későre jár és ideje visszavonulnunk. Mit szólna, ha holnap együtt reggeliznénk- ? kérdezte a gróf.
- Nagyon szívesen, köszönöm a meghívást, - válaszolta Toportyán. - Jó éjszakát kívánok!
Toportyán felment szobájába. Valóban későre járt az idő. Megmosakodott és lefeküdt.
Félálomban még hallotta a nyitott ablakon beszűrődő zongora zenét az étteremből, majd mély álomba merült...
A mobiltelefonja hangjára ébredt. Lassan tért magához kábulatából. Körbe nézett. Mellette felesége huncut sötétbarna tincsei alig látszottak ki a könnyű paplan alól. Felkelt és kibotorkált a fürdőszobába. A fürdőszobatükörből saját borostás képmása nézett vissza. Bekapcsolta a rádiót.
- Jó reggelt kívánok kedves hallgatóink, 2011, január 18.-a, hat óra van. Híreket mondunk- Lassan nekikezdett a reggeli tisztálkodásához. Micsoda álom, és milyen élethű volt - gondolta.
Hosszasan zuhanyozott. A langyos víz jól esett, és csak a zuhany végére ébredt fel teljesen.
A zuhany után a borotválkozás következett. Kiválasztotta az egyik kedvencét, a solingeni Silberstahl-t. 6/8-os pengéje olyan, mint a vaj. De természetesen csak érzetre. Nagyon élesre kifent és megfelelően vastag. Sötét bordó nyele jól védi a tökéletesen középre záró pengét. Nem mai darab volt. Előző gazdája odacsaphatta valahova, mert a kés vége az eredetinél, alig észrevehetően, rövidebb és kerekebb.
A pamacs: Mühle szintetikus borz. Kiválóan habosít. És stílusosan a Mühle szantál illatú szappan került a pamacs alá. Miközben borotválkozott, eszébe jutott, mily szép volt álmában a fürdőszoba, ahol ugyanezt tette. Pontosan emlékezett a tükörre, meg mindenre.
Már éppen a Geo F. Trumpers rose skinfooddal kente arcát, amikor a rádióra lett figyelmes: Ma a Piroskák ünneplik névnapjukat.
-Nahát- gondolta- szerencse, hogy meghallottam, a hét végén felköszöntjük Piroskát.
Most felesége jelent meg a fürdőszoba ajtóban. Vállig érő egészen sötétbarna hajában nagy, rakoncátlan hullámok voltak. Vidám szemei sötétbarnán csillogtak szép ívű szemöldökei alatt. Gyönyörű ívű, ajkai arányosan teltek és mosolygósak.
- Jó reggelt kedvesem, hogy aludtál- Kérdezte a felesége.
- Köszönöm jól! Tudtad, hogy ma van édesanyád névnapja?- Kérdezte Toportyán.
- Igen és már tudom is mit fogunk neki ajándékozni. Eltörött a lombik kávéfőzője alja. Ki kéne menni a bolhára venni egy másikat. - Felelte a felesége
- Rendben- felelte Toportyán.
A piac
Az autóban Toportyán bekapcsolta a rádiót. Éppen az "Oda vagyok magáért" szólt.
(http://www.youtube.com/watch?v=QQVjIidEdkE&feature=related)
- Légy szíves kapcsolj át egy másik csatornára- kérte feleségét
A másik adón a "My baby just cares for me"-t kezdte Jack Payne és zenekara előadni. (http://www.youtube.com/watch?v=nvcfgRQ4_Pg&feature=related)
- Van baj?- Kérdezte a felesége.
- Semmi, csak az álmom.- kezdte mesélni Toportyán
- Singapurban voltam és borotválkoztam. És borotválkozás közben pont ugyanez a zene szólt.
- Nahát.- Válaszolta a felesége.
A hideg téli idő ellenére szépen sütött a nap. És volt valami különös, megmagyarázhatatlan csillogás a levegőben. A piacon némi alkudozást követően sikerült megvásárolniuk a kívánt portékát.
- Szeretnék még egy kicsit körülnézni.- fordult feleségéhez Toportyán.
Már jó fél órája nézegették a különféle árusok portékáit, mikor a piac egyik eldugottabb szegletébe keveredtek. Egy különös, idős hölgy kínálta régiségeit. A fején vastag sálat hordott, amit az álla alatt egy biztosítótű fogott össze. A homlokán pedig egy vastag, nagyítós szemüveg volt feltolva. Kezein levágott ujjú sötét kötött kesztyű. Lényéből furcsa kisugárzás áradt.
- Jöjjenek közelebb- hívta Toportyánékat.
- Mutatok önöknek egy nagyon érdekes portékát.
Ezzel benyúlt a pultja alá és egy kis dobozkát vett elő. Kinyitotta. A dobozban egy borotva volt. Látszott rajta, hogy régi, de nagyon jó állapotban volt.
Toportyánnak úgy tűnt, mintha halványkékes fénnyel világítana, és érdekesen bizsergett ujjai között, mikor kézbe vette.
- Mitől olyan különös?- Kérdezte a felesége.
- A legenda úgy tartja, kezdet az árus, hogy hajdanában volt egy nagyon híres japán harcos. És volt egy kardja. Ezt a kardot évszázadokkal később megvette egy megszállott kardgyűjtő, de el akarták lopni tőle. Egy segítőkész úriember azonban közbelépett és meghiúsította a lopást. A kard azonban sajnos közben eltörött. A gazdája aztán csináltatott belőle egy rövidebb kardot, a letört darabból pedig egy borotvát, amivel egészen haláláig borotválkozott.
- Vegye meg fiatalember- Mondta az árus. Magának olcsón odaadom.
Toportyán csak nézte a borotvát és szóhoz sem tudott jutni.
-Vége-
-
Szóhoz sem jutok...
Fenomenális! :borz2:
-
Köszönöm, már jól indul a napom :borz2:
-
Csak az előttem szólókat ismételhetném. Gratulálok! :sör:
-
:D
-
Naaaaaagyon teccik :borz2: csak így tovább!
arszab, a gyepűn túlról
-
Hát ez fantasztikus
Igaz a kamrapolcom bánja mert ma sem kezdtem neki, de megérte. :borz1:
Ennél jobb helyre nem is kerülhettek volna a borotváim :borz2:
-
Kedves Éltársak,
Köszönöm mindenkinek ez elismerő szavakat. :sör:
Nagyon jól esnek! Remélem fogok még hasonló tetszésnek örvendő történeteket írni. Igaz a hosszabbakra egy kicsit várni kell, no meg nem tudom futószalagon "gyártani" őket.
Üdvözlettel:
Toportyán
-
Mi is reméljük ;)
-
Haikuk
Írta: Toportyán
Borotválkozás
Szőrömtől válok
Borotvám szépen siklik
Habos arcomon
Csók
Imént nyestem le
Folyton növő borostám
Most csókolj arcon!
Borotvaszappanok
Rózsa szappannal
Pamacsolom arcomat
Szívemben tavasz
Ibolya szappan
Az arcomon oly édes
Mint első csókod
Jenessanyinak
Hersen a penge
Sörtém leviszi rendre
Sanyi jól fente
Életelen kés
Szőrös maradtam
A pofámon börőm ég
Ideje fenni
Ügyetelenkedés
Arcomon nyílnak
Apró piros virágok
Megvágtam magam
-
Élvezettel olvasom...
-
Már megérte... ;)
Toportyán, nagyon rosszul esik, hogy egészen a Wikipédiáig mentél a haiku miatt. Mikor pedig... (http://pamacsespenge.blog.hu/2010/11/09/5_7_5)
-
Jók lettek, a rólam szóló igazán hízelgő ;D Annó az osztályfőnökünk búcsúztatásakor mondott az osztály haikukat, azóta is emlékszem rájuk nagyjából.
-
Toportyán, számtalan borotvakésed fotóért kiált!
-
Hejj heves tavasz!
Kint: csupa nyíló szirom
Bent: szőröm nyírom
-
Itt meg már lassan 2 hónapja semmisenincsen :'(
-
Kedves Éltársak,
Már egy ideje dolgozom egy hosszabb munkán. Nos ennek a címe: "A Borotva Titka"
Miután hoszabb, úgy döntöttem fejezetenként rakom fel. Íme az első. (remélem be tudom fejezni, mire kifutok a felrakott fejezetekből.)
A Borotva Titka
Első Fejezet:
A borotválkozás
A BK 4-es pamacs körkörösen mozgott a Scodioli Gray Skies-on. Néha megállt, kettőt, hármat rúgózott rajta, majd ellenkező irányban kezdett körözni. A szappan habja fokozatosan alakult ki a kűrök alatt. A pamacs megállt: a hab elkészült. Arca már elő volt készítve. A felhám kellően felpuhult, a borosta kiemelkedett. A borotva pengéje a bal pajesz alatt indult, lefelé, majdnem tökéletes 30 fokban és a bal arcélen állt meg. Pengetörlés. Most a jobb arc volt soron. Pengetörlés. Ismét belenézett a tükörbe. Fejét úgy tartotta, hogy borotvájával a bal állkapocscsont alatti nyakrészéhez kényelmesen hozzáférhessen. Baljával ráhelyezte a pengét, míg a bőrét jobb kezével, feje felett átnyúlva, kissé felhúzta. A borotva sercegve szedte le a szőrős habot. Törlés. Kézcsere. Ugyanez a művelet a jobb oldalon. A borotva egyre érezhetőbben bizsergett kezében. Törlés. Most újra egy kis habosítás, majd szappanozás az arcon. Második kör: Lentről felfelé. A borotva pengéje felfelé néz, a bőr gyengéd feszítése alulról történik. A jobb arcél alatti nyakrésszel már el is készült. Folytatta az álla alatti résszel. Aztán a bal oldalt borotválta. Aztán ismét vissza a jobb oldalra, immáron az arcél fölött, a pajesz felé. Csönd volt. A család még aludt. A borotva kellemesen bizsergett kezében. A tükör széle, alig észrevehetőn elkezdett hullámozni. Ezt azonban nem érzékelte, mert a vágásra figyelt. Már csak az orr alatti és áll feletti rész volt hátra, amikor a tükröt hajszálrepedések kezdték behálózni, de ezt sem vette észre. Belemerült az orra alatti bőrfelület borotválásába: tekintete és figyelme arra a területre összpontosított. Elkészült. A borotvát letette és előrehajolt, arcát hideg vízzel megmosni, majd az előre odakészített törölközővel megtörölközött. Abban a pillanatban, hogy elkészült és belenézett, a tükör, és vele együtt az egész fürdőszoba, mint egy vászon, a repedések mentén szétszakadt és eltűnt. Helyette egy másik, idegen fürdőszobában állt és egy másik tükörben nézett farkasszemet képmásával. Hirtelen fel sem fogta mi történt vele. Aztán ahogy a váltás tudatosult benne, kicsit megszédült. Hányingere támadt a hirtelen adrenalin fröccstől, amivel szervezete válaszolt erre a hihetetlen eseményre. Leverte a víz. Mindkét kezével megkapaszkodott a mosdókagylóba és becsukta szemeit. Aztán lassan kinyitotta őket és végignézett magán: meztelen volt. Körülnézett: borotva eszközei ugyanúgy ott voltak körülötte. A fürdőszoba tágas volt, patinás, mintha egy úri villában lett volna. Mély, lassú lélegzetet vett, benntartotta, majd még lassabban kifújta. Ettől némileg megnyugodott. Megismételte, Aztán még egyszer. - Össze kell szednem magam, - gondolta. Az ajtón köntösök lógtak. Kis idő múltán felöltött magára egyet és kinyitotta az ajtót.
Folyt köv.
-
Jól indul,kiváncsi vagyok mi kerekedik ki belőle? :borz2:
-
Na jó feldobok még egy fejezetet:
A Borotva Titka
Második fejezet:
A feladat
Kilépett a folyosóra, ami egy galériára vezetett. Ahogy a galéria széléhez ért, lenézett. Alul tágas nappali ahova csigalépcső vezet. Berendezése úri. Balra nagy kandalló: a tűz ég. Előtte nagy perzsaszőnyeg, melyet kényelmes, túlméretes fotelek, valamint egy kanapé vesznek körül. Jobbra, a nappali túloldalán széles ablakok, és üvegajtó. Kint tágas terasz. Vele szemközt a nappali túloldali falán végig plafonig könyvespolcok és egy mozgatható létra. Előttük nagy íróasztal.
A kandalló előtt egy idősebb úr nézte a tüzet háta mögött összekulcsolt karokkal. Lement a csigalépcsőn.
- Hát végre itt van kedves Toportyán, - kezdte az idős úr. - Már rég óta vártam.
- Itt vagyok, - válaszolta, - de hol az az itt?
- A túl oldalon, - válaszolta az úr. - Na de mindent csak szépen sorjában! Már találkoztunk, nem az életben, hanem álmában. Markossy gróf vagyok. Emlékszik?
- Igen, ismerős, de, hogy kerülök ide?
- A borotva hozta ide.
- Borotva-
- A borotva, amit a bolhapiacon vett, vagyis a borotvám, pontosabban a volt borotvám, mert most már ugye az öné. Illetve, hogy egészen pontos legyek, a borotva lelke elfogadta, kiválasztotta önt, - magyarázta az idős úr.
- Hogyan? - kérdezte
- Az egész a karddal kezdődött, 1934-ben Szingapúrban vettem egy árverésen és..
- Pontosan emlékszem, - vágott közbe.
- Nos, felkerestem a kovácsot, és elkészítettem a Wasisaki-t, ahogyan ön azt tanácsolta. A letört darabtól azonban nem volt szívem megválni. Ezért abból készítettem egy borotvát. A borotva azonban, mint azt már tapasztalhatta, különleges. Lelke van. Csak valószínűsíteni tudom, hogy Torii Mototada lelkét őrzi. Halála pillanatában, a lelke a kardjába költözhetett ahelyett, hogy elhagyta volna a testét, mondjuk a korona csakráján keresztül. Amikor aztán a kard eltörött, a lelke abban a kis pengedarabban rekedt, amiből a borotva készült.
- Hát ez felettébb kínos, mert így szegény Torii lelke, most sem újjászületni, sem nyugalmat találni nem tud... - mondta.
- Pontosan, kedves barátom. A borotva tehát kiválasztotta magát, hogy megtalálja Torii Mototadát és visszaadja neki a lelkét. Azaz, szabadítsa azt ki a borotvából. Ez nem csak Torii lelkének fontos. Szomorú, hogy utóbbi 400 évben az emberekből fokozatosan kihaltak igazi értékek. Elvesztették azokat a lelki kincseket, amelyektől igazán emberek. Lelküket a saját maguk és az anyagi javak imádata, az ösztönök és zavaró gondolatok, a kapzsiság, az irigység, a harag, a bujaság, a torkosság, fokozatosan kiölte és vágyaik tárgyaiba zárta. Még szomorúbb, hogy lelketlenségüknek már nemcsak ők, hanem már az egész bolygó látja kárát. Sarkosan fogalmazva: vagy vissza tudják szerezni lelküket, vagy elpusztítják saját magukat és világukat. Más út nincs. Egy igazi, tiszta, nemes lélek azonban, mint amilyen Torii, tudna nekünk segíteni, hogy megtalálhassuk, mindazt, amit elvesztettünk!
- Értem, és hol találok egy több mint négyszáz éve hősi halált halt szamurájt? - kérdezte.
- A borotva hajdan előttem is felfedte titkát. Így az én feladatom volt a kutatás. Sokáig kerestem és már nagyon közel voltam ahhoz, hogy megleljem. Közben felépítettem ezt a hajlékot, hogy visszavonultan, nyugalomban, csak a feladatnak tudjam szentelni időmet. Most, hogy megjött, átengedem önnek. Javaslom, továbbá, hogy fedezze fel a ház környékét. Tegyen nagy sétákat és merüljön el a környék kisugárzásában. Meglátja, páratlan szépségű ez a hely. Remélem, önnek több szerencséje lesz, viszont nemsokára mennem kell. Kérdezzen tehát, fiatalember! - mondta a gróf, kinek teste, míg beszélt, halványabbá vált.
- Nem igazán értem, hogyan tudnék megfelelni a feladatnak. Én egy másik világban élek, ahol sok tennivalóm, feladatom, felelősségem van, és még nem-
-Ezen a helyzeten sem ön sem én nem tudunk változtatni. Be kell látnia, hogy minél hamarabb fogadja el, annál hamarabb juthat haza! Esküdjön meg nekem, hogy bármi áron teljesíti a feladatot.
-Nézze gróf úr nekem nem szokásom esküdözni. Nem tartom szerencsésnek. Az ember vagy mondja azt, hogy igen, vagy azt, hogy nem. Esküdözni annyit jelent: Amire most igent mondok, azt komolyan is gondolom. Mintha azokat nem gondolná komolyan, amikre nem esküszik meg. Érti?
- Értem. - felelte a gróf. - Most már azonban tényleg mennem kell! Az íróasztalon hagytam önnek egy kis útmutatót, amely kiindulásul szolgálhat. És kérem, rendezkedjen be, mert nem tudni, hogy mennyi időt fog itt tölteni. Ég áldja! - fejezte be az idős úr, és eltűnt.
Folyt. köv.
-
:borz1: :borz1: :borz1:
-
Nem tudom, hány fejezet van de még egyet feltölthetnél...... na légyszi légyszi! ::)
-
Íme:
A Borotva Titka
Harmadik fejezet:
Ház a hegytetőn
Időre volt szüksége, hogy végiggondolja ezt az egészet. Fel kellett dolgoznia a friss élményeket. Most akkor mi van? - gondolta. - Megborotválkoztam a bolhapiacon vásárolt borotvával és egy párhuzamos világba kerültem, ahol egy gróf várt, azzal a feladattal, hogy folyassam azt, amit ő elkezdett: meg kell találnom egy több mint négyszáz éve élt japán harcos lelkét-!
Csend volt, a kandallóban barátságosan duruzsolt, pattogott a tűz. Ott állt a nappali közepén, fürdőköpenyben. Végignézett magán.
- Valamiféle ruhát kell találnom, - gondolta.
A nappaliban volt még két ajtó. Az egyik a könyvespolc falán az ablak mellett. Odament, benyitott, benézett. Az ebédlő, a tágas konyhával. Átment a másik ajtóhoz, ami a galéria alatt a kandalló falán volt. Az ajtó túloldalán az előszoba és a főbejárat. Visszament a nappaliba és felment a galériára. Onnan is nyílt két ajtó. Az egyik a hálószobába vezetett. A másik mögött kis lépcsőház nyílt felfelé. Felment. Ahogy az ajtót kinyitotta elvakították a lemenő nap csodálatos rózsaszínes-sárgás sugarai. Kis felső teraszra lépett ki, ahol dézsában örökzöldek voltak. Körbe mellvéd. Középen kis fából készült tetőcske, alatta kényelmes, alacsony heverő féle, nagy párnákkal. Körülnézett. Innen fentről be lehetett látni az egész környéket. Csak most vette észre, hogy a ház egy sziklára épült. Ahogy lenézett, megpillantotta a terasz alatt elterülő hosszú völgyet. Ott lenn, a zordon hegyektől körülvéve mélyen, kis falu volt. A lemenő nap sugarai oda már nem értek el. A kéményekből jövő kékes füst szétterült az esti szürkületben. A völgy aljáról felfelé nézett végig a szemközti hegyen. Lent még lombhullató erdő volt, amely fokozatosan adta át helyét a fenyőknek, melyek felett, a csúcsok felé már csak gyér bokrok, sziklák és hó. A táj lélegzetelállítóan gyönyörű. A levegő kristálytiszta, hideg. Megfordult. A ház mögött egy kis tisztás, voltaképpen egy kis emelkedő volt. Fölötte úgy 25-30 méterre kezdődött a sűrű fenyőerdő. A ház tehát sziklára, és fenyves szélére épült. Egy kis ösvény vezetett a háztól az erdőbe. Visszament a hálószobába. Ott a gardróbszekrényben talált megfelelő ruhákat, lábbeliket.
- Otthon most reggeliznék, - gondolta. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, és nagyon hiányzott a családja: lelki szemei előtt megjelent felesége mosolygós, bájos arca, szép gesztenye barna szemei. Lányaira gondolt. A legkisebb még csak 10 hónapos, a középső 11 éves. A legnagyobb kész kisasszony. Nagyot sóhajtott.
- A feladatra kell összpontosítanom. Minél hamarabb oldom meg, annál hamarabb látom viszont őket.
A konyha mögötti falon egy kis ajtó mögött tágas kamrát talált. A polcokon mindenféle finomság: tojás, sajt, gyümölcs, lekvárok, gabonafélék. Egy kendővel letakart vesszőkosárban ropogós kenyér. A csuporban friss tej. A rúdon kolbász, szalonna, sonka. A kamrából egy keskeny lépcsőn le lehetett jutni egy jéghideg verembe, ahol egy kút is állt. Itt voltak a különféle húsok, zöldségek, lefagyasztva.
- Jól berendezkedett a gróf, - gondolta.
A konyhában evett és ivott. Ettől megnyugodott. Készített magának egy nagy bögre kávét.
Folyt. Köv.
-
Még két fejezet. Remélem, hogy különösen a második tetszeni fog sokaknak.
A borotva titka
negyedik és ötödik fejezetek
A levél
Visszament a nappaliba. Tett a tűzre. Közben lassan beesteledett. Behúzta a függönyöket és felkapcsolta a villanyt. Odaült az íróasztalhoz. Megtalálta a neki hagyott levelet.
Drága Toportyán Barátom!
Bizonyára mostanra már körbejárta a házat, talált magának megfelelő ruhát, evett és kényelembe helyezte magát. Ha nem így lenne, kérem, tegye meg és csak utána folytassa levelem. Meggyőződésem, hogy tudása és tapasztalata alapján képes lesz megtalálni az elveszett lelket. Mielőtt azonban belemélyedne a keresésbe, fontos hogy előbb tisztázza, mi az, amit keres. Ha ezzel megvan, kérem, tartsa szem előtt, hogy metafizikus, vagy enciklopédista módszerekkel nem lehet sikeres. Holisztikus szemlélettel, nyitottsággal, és következetességgel viszont van esélye.
Ég áldja!
Gróf Markossy Mátyás
Felállt, felment a fenti teraszra. Közben magához vett egy takarót és egy pulóvert.
A világ tetején
Fent a kereveten derekát az alacsony támlának támasztotta és törökülésbe helyezkedett. Beburkolózott. Mögötte az erdő, előtte a mélység. Félig behunyta szemeit. Légzése lelassult, az éjszakai hangok felerősödtek körülötte. Már éppen belemélyült a meditációba, mikor beléhasított a kérdés:
- Hol hagytam a borotvát?-
Felkelt, lement, a galériáról lenézett a nappaliba. Nem látta sehol.
- Biztos a fürdőszobában hagytam, még a megérkezésemkor,- gondolta.
Jól gondolta.
Visszaült. A borotva a kezében. Kissé becsukta szemeit. És ahogy apránként elmerült a meditáció mélységes tengerébe, érezte, hogy szinte eggyé válik vele. Nem csak fizikai, de lelki síkon is. Tudata kiürült, majd fokozatosan kitágult. Elkezdett nőni. Először a kis fatetőt nőtte ki. Aztán a házat a sziklán, aztán az erdőt és az alatta levő völgyet. Egyre csak nőtt. Addig nőtt, amíg az egész világot körül nem ölelte. Aztán már nem nőtt tovább. Minden, ami létezett, most már benne létezett. Benne ragyogtak a csillagok, benne volt a világ. Már ő volt minden és minden volt ő. Egység. Ősállapot. Ebben az állapotban időzött. Ízlelgette, tapasztalta. Mint magzat az anyja méhében. Egy az anyjával, és az anyja egy vele. Egység. Egység és harmónia. Vágy nélküliség. Szeretet. Lét. Az élet magasabb szintje. Vágy nélküliség, mert az egységben nincs különbség. És mint ahogy a tóba dobott kavics által keltett hullámok elcsitulnak, szívében minden vágy kihunyt. És azután, vágy hiányában minden zavaró érzés elmúlt. Mert már nem volt gyökerük. Én-je feloldódott. Csak a tudatos lét maradt. Vagy talán inkább a tudat léte. És az űr. Minden vibrált és szebb volt, mint az életben. Minden gondolat mantra volt, minden hang egy szimfónia. A lények ebben az egységben gyönyörűek voltak, szinte istenek. Szivárványszínűek, vagy ragyogó energiaszerűek. Kicsik, mint az atomok, és óriásiak, mint a világok. Tudatuk csodálatos, és egy.
Aztán egy pillanat múlva, vagy talán világkorszakokkal később ? nem tudni, ekkor még nem volt idő ? ebben az időtlenségben egyszer csak valami fészkelődés támadt. Valami belső feszülés. A változás előjele. Az egység torzult, tekeredett ? az eredendő okot nem tudni ? mígnem az szétesett. ÖRDÖGI! Darabjai az űrben lebegtek. Ezekben a darabokban sejlett fel az Én, és egyben annak ellentétet is: a nem-én: Más. Az Én abban a pillanatban született meg, amikor felismerte saját magát: tudatra, Öntudat-ra ébredt. A létből, én-lét ~ Élet lett. Egyben megszületett a pillanat is, tehát az Idő.
Az én-tudatban zavar volt, pontosabban zavarocska. Nem gond, csak Gondolat. Ez a zavar abból eredhetett, hogy az én-tudatnak volt emléke, a létről. Arról, ahogyan létezett, amikor még egység volt. Ezen képtelen volt napirendre térni. Ezért aztán az egyik gondolatból megjelent a következő, és a következő, meg a következő, aztán a rákövetkező, és az én tudata megtelt gondolatokkal.
Az elsők között voltak az Én és a Más közötti különbségekkel kapcsolatos gondolatok.
Ha Én élek, akkor van Más és nincs egység. Ha nem vagyok egy a többivel, akkor miben van közöttünk különbség? Az én-tudatra ébredtek tehát elkezdték egymást összehasonlítani. És a különbségek sokasodtak...
Aztán jöttek sorjában a gondolatok: ha a másé, akkor már nem az enyém? És megjelent egy újabb zavaró gondolat: Kell!
Ami a másé. Kell! A Vágy (akarat) - volt a következő zavaró gondolat. A nem teljesült vágyból (akaratból) megszületett a Szenvedés, mert Fáj!, hogy nem az Én-é. Ez a fájdalom, nem oldódott, hanem összetömörödött. Ez lett a Harag. Fejlődött: miért nem az Én-é? És, ami az Én-é az csak az éné legyen! Jött az irigység, ami szintén tömörödni kezdett és lett belőle a kapzsiság. A vágy addig fokozódott: szenvedés, szenvedés, harag, harag, harag, míg elviselhetetlenné vált és cselekedet lett belőle: az Én elvette a Más-tól vágya tárgyát, hogy az Én-e részévé váljon. Most a Más, ami egy másik Ön-tudat volt szenvedett a vágytól, mert már nem volt, amit elvettek tőle. Ez addig fokozódott, míg elviselhetetlenné vált és cselekedet lett belőle. Vissza akarta szerezni, amit elvettek tőle. Összecsaptak, és az egyik én megszűnt élni.
Az Én még emlékezett arra, milyen volt a létben. Megérezte, hogy ami tett, nem jó. Megszületett a Bűn! (ÖRDÖGI!) És ez megint csak fájt. Lelkiismerete furdalta Ön-tudatát. Nem hagyta nyugodni. Szenvedett. És ezt nem tudta enyhíteni, ezért én-tudata ismét működésbe lépett.
- Nem volt más választásom- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
- Mit tehettem volna, próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
- Véletlen volt- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
- Önvédelem volt próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
- Nem is én voltam- próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
- Más is ugyanezt tette volna a helyemben, próbálta lelkiismeret furdalását enyhíteni. És a többieknek is ezt mondta, akik kérdezték: hogy történhetett.
Valójában: Hazudott. (ÖRDÖGI!) Igaztalan volt magával, és igaztalan volt másokkal. És hazudott addig, míg apránként a saját lelkiismeretét lelkiismeretlenséggé változtatta. Kiölte magából. Megszűnt a lelkiismerete, nem ismerte többé a saját lelkét. És megszűnt vele együtt a fájdalom, ami a bűn okán keletkezett. Az Ön-tudata egyedül maradt, átvette az Én felett az irányítást...
Időtlen útjáról visszatérőben, a fizikai valóság mécsese tudatában csak apránként kezdett pislákolni. Valami lényében visszavonhatatlanul megváltozott: Most már tudatosan érzékelte az egységet: hogy környezete és ő egyek. A testét alkotó atomok ugyanazok, mint amelyekből a körülötte való világ épült. A különbség megszűnt. Egyszerre érezte saját énjét és magát, mint az egység elválaszthatatlan részét. A kinti hangok benne visszhangoztak. A körülötte ébredő erdő fáiban áramló életerő egyszerre pezsgett az ő ereiben is. A csivitelő madarak immáron mind testvérei voltak. Bőre bizsergett a csillagok halványodó sziporkázásától. Pitymallott. A nap laposan világította meg a tájat, ami immáron a saját teste volt.
Megértette, hogy az ember csak egyféle módon emelkedhet fel jelenlegi zavarodott állapotából: Ha meg tanulja uralni egóján. Ezért önmagát kell leküzdenie. Szabad akaratából. Mi lenne, ha az emberek felülkerekednének én-tudatukat? A lélek teret kapna. Megszűnne a különbség érzete. Megszűnne a zavaró érzelmek alapvető oka. Elterjedne a szeretet. Az ember visszatalálna oda ahonnan kiűzetett, amikor földi zarándokútja legelején a tudást megszerezte: az én-tudást. Most vette csak észre, hogy a borotva még mindig ott lapult tenyerében, azután feltápászkodott. Ajkai hangtalanul mozogtak, miközben inge felső zsebébe csúsztatta: Köszönöm neked, hogy utamon vezettél! Nyújtózkodott. Megdörzsölte elgémberedett tagjait. Lebotorkált a lépcsőn. A fürdőszobába ment. Borostás volt...
-
Ez nagyon "durva" volt!
Köszönöm!
U.i.: Remélem lesz folytatás!!!
-
Van folytatás, csak nem egybe teszem fel. Látod így is sok(k). ;)
-
Már nagyon várom a folytatást! ::)
-
A Borotva Titka
Hatodik fejezet
Az idő
Megnyitotta a csapokat, és elkezdett keresgélni, hátha talál egy másikat. Nem akart Torii-borotvával. Ahogy kinyitotta a kisszekrényt, talált egy kitűnő lószőr pamacsot, mellette egy Madame Scodioli féle, használatlan Ill Repute-val. A beretvákat a gardrobe szekrény őrizte. Kiválasztott egy Flaschner Kálmán féle 5/8-os solingeni szénacél borotvát. A kádban jól esett a meleg víz az éjszakai meditáció után. Végigszappanozta magát. Megmosta arcát. Majd kihúzta a lefolyó dugóját és gyorsan lezuhanyozta magáról a maradék szappant. A lószőr pamacs remekül tartotta a habot és kellemesen masszírozta arcát. A Madame szappanjától felfrissült. A pengét 30-40 szer meghúzta a fali kampón lógó bőrszíjon. Kedvére valóan éles lett. Jól esett megborotválkozni.
- Bárcsak minden ilyen simán menne! - gondolta.
A végén, a polcon türelmesen váró ALT INNSBRUCK féle kölniből tett magára a jó ízlés határain belüli adagot. Elmosolyodott. Eszébe jutott, amit felesége mondta róla, mikor először érezte frissen borotvált arcán: -Ennek olyan szaga van, mint a templomba járó öreg nénikék kölnijének- Hö hö.
Lement a konyhába. Készített kávét, reggelit. Közben megnézte a kandallót. Még parázslott. Felélesztette és mikor a tűz már jól égett, megpakolta farönkökkel. Széthúzta a függönyöket és kinyitotta az ajtót. Reggelijét a teraszon fogyasztotta el. Szép, tiszta idő volt. A nap kellemesen sütött. A madarak az erőből ki-kireppentek a terasz korlátjára. Az étkezés végén a morzsákat kiszórta nekik. Visszament a nappaliba. Álmos volt.
- Lepihenek egy kicsit a kanapéra, - gondolta.
Zavarta a fény, ezért besötétített. A borotvát zsebéből kitette a kisasztalra. Kényelmesen elhelyezkedett. Becsukta szemét. Gondolatai akaratlanul ismét a feladaton kezdtek járni.
- Hogy is van ez? A harc az egóval olyan, mint a hadjárat, amiben mindkét oldal nyer és veszít ütközeteket. Az a fejlődés nem mindig folyamatos. Mindeközben valami feltartóztathatatlanul halad múlik: az idő. Már félálomba volt. Nincs más csak a pillanat, amibe cselekedni tudunk. Ami elmúlt, arra nincs hatásunk. Ami meg még nincs, az nincs. A pillanat, a mindenkori cselekvés ablaka, egyszeri, visszahozhatatlan. Az élet olyan, mint egy villám a sötét égbolton, mint a hajnali harmat a levélen. Rövid, törékeny. Könnyen elvész, elvétetik. És senki sem ismeri halála pillanatát, ezért nem tudni meddig állnak rendelkezésre a megfelelő feltételek, hogy a célt elérjük. A pillanaton kívül már csak egy valami van: az örökkévalóság-A kudarc pedig - meghalni anélkül, hogy megszabadulnánk az ego uralmától - értelmetlenné teszi egész életünket. Most arra gondolt, hogy mit lenne, ha tudná, hogy már csak ez a nap van neki hátra: Nem vesztegetné az idejét zavaró gondolatokra, szavakra, cselekedetekre. Igen! Akiben tudatosult saját múlandósága, az nem vesztegeti az idejét negatív gondolatokra, szavakra, cselekedetekre. Elalvás előtti utolsó gondolata: Torii Mototada biztosan tisztában volt élete végességével: ebben biztos volt. A borotva halványkék fényben ragyogott az asztalon...
-Egy kecses női alak takarta előle a napot. Minden mozgott. A levegő tiszta volt, a fák lassan ringatóztak. Megpróbálta felemelni a fejét, hogy körülnézzen, de nagyon gyenge volt. Ráadásul a zsibongás is álmosította. Kicsit várt, aztán újra próbálta. Ahogy felemelte a fejét, egy pillanatra láthatta, hogy egy téren mennek keresztül. Amint jobban szemügyre vehette volna a házakat, a járdát, az úttestet és a parkot a túloldalt, zökkent egyet a babakocsi. A nap kiragyogott a nő mögül, elvakította és fejecskéje visszahanyatlott. Óriási erőfeszítés volt szemecskéit nyitva tartani. Nem akart elaludni, de a babakocsi ringása és a kék ég túl soknak bizonyultak-
Most egy férfi guggolt előtte. Szigorúan nézte. Ő a labdájával játszott. A férfi elvette a labdát és egy kicsit távolabb tőle a padlóra rakta. Aztán kihúzta katanáját hüvelyéből és egy kicsit távolabb a labdától szintén letette. Mindkettő csak két lépésre volt tőle. A kard és a labda közé állt és széttárta karjait. Ő ügyetlenül felállt. Először a labda felé lépett. Aztán nyúlt érte. Pár centire tőle azonban keze megállt. Tétovázott. És az apró kicsi kéz visszahúzódott, majd kicsit később félénken megérintette a kard markolatát...
Aztán egy nagy fehér dupla ajtó előtt ált. Feleségét alig negyed órája tolták át rajta hordágyon. Végig kísérte a folyosón a vajúdótól a műtőig, egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Kint élete legszebb májusa ragyogott. A fák, a virágok, a színek mind, mind pezsegtek sziporkáztak. Az ég akvamarin kék volt. - Tessék elmenni az ajtó elől. - szólt rá valaki. NEM, csattant a rövid válasz. Egész lénye remegett belülről az izgalomtól, az aggodalomtól, és az örömtől. Élete legintenzívebb pillanatai voltak. És akkor bentről vékony, szaggatott, de erős sírás hangzott fel. Kicsordultak a könnyei. Az idő lelassult. Aztán az ajtó egyik szárnya kinyílt és egy maszkos fehérköpenyes kezébe adta az utódját. A baba azonnal abbahagyta a sírást és érdeklődve tekintett apjára. Aztán csak nézték egymást-
Most ott állt páncélban, kezében kardjával. A vár: már csak romok. A kapu: betört. Körülötte füst, lángot, halálhörgés. Hullák, haldoklók. Az utolsó embere az imént esett el. Letérdelt. Ellensége vérétől áztatott karját maga elé helyzet. Átkötötte combjait, hogy arccal bukjon előre. Felnézett az égre. Békesség szállta meg. A kegyelem állapota. Felemelte a kardot. Ráfogott a pengére és egy erőteljes mozdulattal-
Minden átmenet nélkül felriadt és felült. Teste verejtékben. Zihált. Időbe telt, mire rájött, hol van. Mellette a kisasztalon a borotva szinte búgott. Erős kékes fénye bevilágította a helységet. Aztán a bugás, mintha elvágták volna, megszűnt. Vele együtt a fény. Szája kiszáradt. Legmélyebb emlékei keveredtek össze Toriiével, - gondolta később-, miközben szomját oltotta a jéghideg kútvízzel. Aztán felöltözött, sétára indult, hogy feje kiszellőzzön.
Folyt. Köv.
-
Most már jöhetne a következő fejezet!! :sör:
-
Igen-igen :crazy:
-
Elnézést kérek, hogy megvárakoztattam önöket urak, de nyaralni voltam.
Íme a következő fejezet:
A borotva titka
Nyolcadik fejezet:
A séta
Kora délután volt. A nap kellemesen sütött. Kilépett az ajtón. Az ösvény a háztól az erdőbe vezetett, az erdőben azután vagy harminc méter múltán az ösvény kettévált. Jobbra indult. A sűrű erdőben a vöröses törzsű óriás fenyők rőtessé varázsolták beszűrődő napfényt. A gyanta, a fenyő és a hegyi levegő illata kellemes egyveleggé álltak össze. A madarak csicseregtek. Az erdő zsibongott az élettől. Menet közben ösztönösen figyelte az aljnövényzetet, hátha lát gombát. Az út enyhén jobbra ívelt és folyamatosan, egyre lejtett. Már háromnegyed órája ment, mikor úgy döntött: visszafordul. Nem volt nála semmi. Se sétabot, se kés, se kulacs. Meg aztán délután lévén sötétedésig nem sok idő marad csámborgásra. Amúgy sem tervezett hosszabb sétát. Visszafordult. Egy idő után aztán kellemetlen érzés kerítette hatalmába. Már el kellett volna érnie az elágazást, ahol a ház felé kell letérni. Az ösvény pedig egyre emelkedett. Az erdő mindenütt egyforma. Aztán kaptató lassan ellaposodott és egy kis tisztás derengett át fák között. Nem emlékezett, hogy elhaladt volna ezen a részen. Meggyorsította lépteit. A tisztás valójában egy kis védett mélyedésben volt az erdőben, szinte elrejtve. Egyik oldala magas szikla szirt, amelyen kis vízesés folyt végig. A lezubogó víz gyűlt össze kis hegyi tóvá.
Fel kellene mászni a sziklára körülnézni, hogy mégis hol vagyok ? gondolta.
Ahogy a sziklák felé közeledett, egyre hűvösebbé vált a levegő. A madarak pedig mintha egyszerre hallgattak volna el. Persze ez azonnal fel se tűni neki. Ösztönei azonban azt súgták neki, hogy valami nincs rendben. Lelassította lépteit. Megállt és figyelt. Úgy érezte figyelik. Egy hosszú pillanatig minden mozdulatlan volt, nem történt semmi. Szinte hallotta a saját vérének lüktetését ereiben. Aztán hirtelen hátrafordult. Közvetlen mögötte ott állt egy öregember. A ruhája rongyos. Egy felismerhetetlen színű sötét köpeny volt rajta, fején valamilyen csuklyaszerű. Egyik kezében görcsös bot. A másikkal felé nyúlt. Közben valamit nyöszörgött. Vagy két lépést ugrott hátra, mire az öreg megtorpant.
- Hohó, öregapám, maga meg mit akar?- kérdezte. - Mit settenkedik mögém mi?
- Elnézést fiatalúr, nem állt szándékomban megijeszteni. - Válaszolt furcsán sipító és nagyon halk hangon az öreg. - Nem nagyon látni errefelé halandókat. Én csak meg akartam bizonyosodni a felől, hogy maga nem valamiféle kóbor lélek.
- Na és maga mit keres itt? ? kérdezte
- Én már jó ideje itt lakom, a vízesés mögötti barlangban. Afféle remete vagyok. És magát mi szél fútta ide?
- Én csak egyszerűen eltévedtem. Itt a közelben valahol, az erdő szélén a völgy felé van egy ház. Onnan indultam egy kis sétára. De bevallom, eltévedtem. Pedig csak egy ösvényen mentem.
- Az erdő rejtélyes. - mondta vészjóslóan a remete.
- Remek, ez esetben útba tudna igazítani?
- Persze, hát persze, jöjjön csak utánam. Megmutatom az utat.
Így elindultak. A remete elől, a botjára támaszkodva, ő utána. Nem arra indultak, amerre gondolta, hanem a szikla mellett elmenve, egyre távolabb az általa vélt iránytól, egyre mélyebben a rengetegbe. Ahogy haladtak, ez erdő egyre sötétebb és sűrűbb lett. Az ösvény összeszűkült, már csak egy kis csapás maradt belőle, amit, amerre mentek egyre másra kidőlt, korhadó fák szegélyeztek. Egy helyen látott egy jónak ígérkező botot. Lelépett a csapásról és felvette. Az öreg azonnal megállt és hátrafordult:
- Mit csinál fiatalember?- Kérdezte.
- Sétabotot - felelte.
- Nem lesz arra szüksége - hisz mindjárt ott vagyunk. Sziszegte a remete, miközben szemei furcsa fényben kezdtek világítani.
Ne ebből elég - gondolta - miközben az öreg után lépdelve óvatosan lemaradt. Nem tetszik ez az egész. Nem bizalomgerjesztő sem az öreg, sem a hely. És olyan érzésem van, mintha csapdába kerülnék. Ébernek kell lennem.
A remete egyszer csak megállt. Hátrafordult.
- Mondja csak fiatalember, - kezdte - ugye ön a ház urának vendége?
- Igen ? felelte. Tán ismeri?
- Már volt szerencsém találkozni vele. És mondja, csak nem találja furcsának az urat?- folytatta a kérdezősködést a remete.
- Miért találnám furcsának?
- Mert megszállottan kutat valami után. Tudja mi után?
- Miért érdekli az magát, öreg?
A remete nagyot horkantott és felszegte a fejét.
- Ah, éreztem én, de nem voltam benne biztos, - motyogta. - Magát bízta meg a gróf a küldetéssel, ugye. Hát, persze. Csak belecsöppent ebbe az egészbe. Talán még nem is e-világbéli. ? Aztán hangosan így folytatta: - Adja nekem oda, amit a gróf adott magának! Én átvállalom magától. Sőt még hazajutni is segítek. Azazhogy, ha odaadja nekem, magát már nem fogja semmi sem idekötni. Mehet haza, vissza a saját életéhez. ?
- Kedves öntől, de? -
- Nekem kell, amit adott magának! Majd én megteszem maga helyett. Csak adja ide. - vágott a szavába. Arca ördögi módon eltorzult.
- Na, minden jót! ? Köszönt és indult volna elfelé.
- Adja ide, én visszakísérem a házhoz! Ott szépen lefekszik aludni és otthon fog ébredni. -Kapott utána a remete.
- Nézze, én most magát itt hagyom. Nincs se időm se kedvem tovább társalogni. Mindjárt rám sötétedik és vissza kell érnem, - már majdnem hátat fordított, mikor szeme sarkából látta, hogy a remete csuklyája hátracsúszik, miközben az botját emelve rátámadt. A szemei vérben forogva égtek. Az arcáról hiányzott az orra, a füle és a bőr majdnem teljesen. Fogai sárgán villogtak. Koponyáján csimbókokban lógott összeragadt haja. Meglepetésében az első ütést nem tudta kivédeni, csak kissé elhajolni sikerült előle. Így a bot a feje helyett a válla végét érte a felkarjánál. Az ütéstől kissé megtántorodott, viszont a következőt, ami a nyakára irányult már el tudott hárítani botjával. Az öreg ördögien gyorsan és erősen támadott. Folyamatosan rajta volt. Nem tágított. Most ütésre emelte botját, hogy kicsikarjon egy blokkolást, de villámgyorsan ütemet váltott és fejütés helyett, mintha biliárdozna, szúrt. Betalált. Az ütés a szegycsont alatt érte. Kimerevedett. Így már védtelen volt a következő, alsó lábszárára irányuló botütéssel szemben. Kisöpörték mindkét lábát. Elterült. Botja kiesett kezéből. Az öreg pedig már ott állt felette, és újabb ütésre emelte.
- Várjon, várjon. Odaadom, amit kér. Itt van a zsebemben, - lihegte.
A remete az utolsó pillanatban fogta vissza lendülő kezét. Lassan leeresztette botját.
- Örülök, hogy meggondolta magát! ? sziszegte. - Na, ide vele, akármi is legyen az!
Közelebb hajolt és kinyújtotta csontos kezét. Metsző hideg áradt belőle. Lassan tápászkodott fel. A lassúságra egy kicsit rá is játszott. Esze ágában sem volt odaadni a borotvát. Igaz, haza akart menni. Véget akart vetni ennek a furcsa helyzetnek. De nem úgy, ahogy azt a remete ajánlotta. Végig akart csinálni. Elfogadta a küldetést, és végigcsinálja, még ha oda is vész közben. Nincs más út!
Belenyúlt a zsebébe. Ahogy megfogta a borotvát, az megint meleg volt és finoman búgott. Ügyetlenül, kissé ráhajolva szinte piszmogva vette elő. A borotva a félhomályban kékesen világított. Lehajtotta fejét és alulról felfelé sandított az öregre, akit szinte megbabonázott a tárgy látványa.
- Mutassa, mi az! Mibe van a harcos lelke bezárva!- nyúlt egyre közelebb.
- Nem látta még? Egy borotvába. Megmutatom.
Azzal kicsapta a pengét és egy villámgyors vágást suhintott az öreg csuklójára, mely mozdulatot tovább vitt. Másik kezével lefogta a megvágott kezet, hogy feljebb, a felkarra mérhessen egy újabb vágást, amit másik keze egy vízszintes nyitott tenyeres állkapocs-ütésével toldott meg. Ennek hatására a remete feje elbillent, szabaddá téve nyakát. A támadás befejezéseként most a másik irányból egy szabályos körkörös mozdulattal keresztülvágta az remete nyakát, és hátralépett, hogy megfelelő távolságot nyerjen. Mellkason rúgta. A remete, aki erre a heves és villámgyors ellentámadásra nem számított, hanyatt esett és elterült. Majd megpróbált felülni, de feje a vágás mentén esetlenül hátrabicsaklott. Csigolyái kilátszottak. Ekkor elé lépett és minden erejét összeszedve úgy rúgta a remetét elölről fejbe, hogy az egy reccsenéssel lerepült. Ami azután történt, arra nem emlékezett tisztán. Mintha felrobbant volna a remete. A földöz vágódott. Iszonyú por kavargott. A fülei csengtek. Mintha megsüketült volna egy rövid időre. Aztán elvesztette eszméletét. Nem tudni meddig hevert ott. A sötétség körülvette és leereszkedett a köd. Később, a csöndben, lépteket hallott. Ahogy ott hevert, lassan a hang irányába fordította fejét. A gomolygó füstből egy áttetsző, ködszerű alak vált ki. Odaért. Megállt pár centire az arcától. Hagyományos szamuráj páncélt viselt. Az egyik kezében kard volt, a másikban a kékesen világító borotva. Most leguggolt hozzá, letette a kardot és a borotvát Toportyán tenyerébe helyezte, ujjait pedig ráhajtotta. Aztán lassan lehajolt és a fülébe súgta: A hűség a legnagyobb erény. A többi alapja. Jó úton jár. Ne hagyja magát máskor se eltántorítani. Legyen éber, mert a gonoszt nem győzte le végérvényesen. Toportyán érezte, hogy ismét elragadja a sötétség. Visszaájult?
? Madárcsicsergésre ébredt. Lassan kinyitotta szemeit. Világos volt körülötte. Mellkasa fájt, feje kóválygott. Felkönyökölt. Kezében ott volt a borotva. Kinyitotta, és megnézte, ép-e. Elmosolyodott. A borotvának semmi baja nem történt. Visszatette a zsebébe és körülnézett. A ház előtti réten volt. Felállt és bizonytalan léptekkel visszament a házba. Hulla fáradt volt, viszont ismét egy felismeréssel gazdagabb. A hűség a legfontosabb erény. Kitartani az elhatározás mellett. A többi, önmaga által vállalt értékek mellett. Torii Mototada szelleme volt, aki a küzdelem után megjelent, és aki a borotvát visszaadta. Ő súgta a fülébe az igazságot. Biztosan ő hozta vissza a házhoz is.
Folyt. Köv.
-
Nem kaphatnánk még egy fejezetet csak a nyaralás kedvéért!?!?
Remélem sikerült kipihenni magadat! :sör:
Merre jártatok?
-
Lécci-lécci! ;)
-
:borz1: :borz1:
-
Urak,
Egy hetet töltöttem az Örségben és egy hetet a Balatonnál.
Az Örség az egész család kedvenc környéke. Nagyon kedveljük a tájat és az ott élő embereket. Minden évben legalább kétszer ellátogatunk, több napos kirándulásokra, illetve nyaralásra.
A Balatont szintén szeretjük. Jó a víz és a felvidéki borpincéknek nincs párjuk.
Nos a nyaralás kedvéért még kettő fejezetet felteszek!
A borotva titka
Kilencedik fejezet:
Az indulás
Bent a házban az előszobatükörben végignézett magán: Arca koszos és fáradt volt, ruhája zilált, tépett. Rendbe teszem magam. - motyogta. - Felfelé indult a csigalépcsőn, de megakadt a szeme a nappaliban a lemezjátszón. Visszalépett. Némi rövid válogatás után a Mozart, piano concerto, no. 21.-t tette fel. Könnyed és nyugtató. Egy ilyen éjszaka után erre van szükségem. - gondolta. - Fent, a fürdőszobában hosszasan zuhanyozott. Átfázott csontjait felmelegítette a lágyan masszírozó meleg víz alatt. Utána előkészítette a borotválkozást. Valami vidám illatú szappant keresett, hogy jobb kedvre derüljön. Némi matatás után talált egy GFT ibolya illatú szappant. Ehhez a BK 4 borz pamacs illik. - Gondolta- Aztán egy piros nyelű mosolygós 13/16-os Sheffield-i borotvát vett elő a gróf gyűjteményéből. Miután a habot felkente az arcára, úgy döntött vár egy kicsit, hadd puhuljon tovább a szőre. Így hát lement a konyhába, ahol. kinyitotta a terasz ajtót. Kint a madarak a tegnapi maradék morzsákat csipegették. Feltett egy kávét. Olyan kellemes volt ott lent, hogy visszament a fürdőszobába. A szekrényből előkeresett egy kisebb kézitükröt, majd azt a többi borotvaeszközzel, törölközővel együtt levitte a konyhába. Itt fogok borotválkozni, - gondolta.
A tükröt felakasztotta az ablakkilincsre. A frissen főzött kávét illatával megtelt a konyha. A nap ragyogóan sütött. Jólesően melegítette. A zene pedig már jó ideje nyugtatta felborzolódott idegeit. Megállt. Tökéletes pillanat! Aztán a szíjon elkezdte megfenni a borotvát. A mosolygós penge fenése egy kicsit trükkös volt. Csuklóból kellett húznia, hogy végig a bőrön maradjon az élszalag. Közben az ibolyaszappan kellemes visszafogott illata finoman terjengett arcáról.
- Utolsó mozzanatként arcát a Les Parfums de Rosin, Rose D'homme kölnivel illatosította. Miután elkészült, összepakolt maga után. Aztán kiült a nyugágyra kávézni. A szétröppenő madarak egy idő után visszajöttek folytatni a lakomát. Élvezettel hallgatta éneküket. A vörösbegy éneke erőteljes ficsegéssel kezdődött, ami csiviteléssel folytatott, majd a végén elhúzott. A feketerigó éneke úgy kezdődött, hogy: "hű hu hű twiktwik".A cinkék pedig egyre csak az hajtogatták: "kiscipő kiscipő" meg azt, hogy : "Cin cin csere, cin cin csere". A napfény kellemesen melegítette. Behunyta szemeit, nagyot sóhajtott, ellazult és átadta magát a nyugalomnak.
Gondolatai akaratlanul a feladat körül kezdtek ismét kavarogni. Sötét erők dolgoznak, hogy ne érjem el célomat. A gonosz megtestesülésével találkoztam tegnap, és csak a szerencsémen múlott, hogy ezúttal le tudtam győzni. Ez a megtestesült gonosz a teremtő tudat terméke. Azoknak az emberi tudatoknak a terméke, amelyeket egójuk irányít-
Felült és ivott egyet kávéjából.
-Valószínűleg Torii Mototada és az én lelki értékeim nagyon közel állnak egymáshoz. Ezért választhatott a borotva, ezért voltak azok a vegyes emlékképek a minap, és ahogy apránként közel kerülök Torii lelkéhez, az úgy erősödik és kel életre. Azaz, hogy szabadul a borotvából. Legutóbb már beszélt is hozzám és a borotva visszaadásával bebizonyosodott, hogy kisebb tárgyakat képes mozgatni. - gondolta. -
A napot most kis felhők takarták el. A szél is felerősödött.
- Kétség kívül a hűség, az egyik alap erény, de hogyan találhatok a többire? Az igazat megvallva erre sem találtam rá, hanem az események úgy hozták, hogy a szerint cselekedtem. Hát ilyen egyszerű lenne? Elég annyi időt eltölteni ebben a világban, hogy az összes erényre történjen egy esemény? Vagy elég csak végigvenni azokat, szépen sorjában? Mindenesetre itt a házban, magányosan nem lesz sok élethelyzet, hogy az összes erényt megéljem. Útnak kell tehát indulnom, ebben a gyönyörű világban, és addig kell mennem, még a végére nem érek. Most, hogy ezt végiggondolta, kinyitotta szemét, és felkelt.
Nem fogok csak úgy elindulni, hanem szépen felkészülök. - folytatta töprengését.
Bent a házba és nekifogott a szükséges holmik összeszedéséhez.
Először is valami térképfélét kezdett keresni, ami hasznára lehet a tájékozódásban. Kisvártatva talált is egyet az íróasztal fiókjában, egy iránytű társaságában. Apránként bejárta a házat és összeszedegette a szükséges holmikat. Délutánra egy kupacba rakta össze azt, amiről úgy gondolta kellhet. A koraestét válogatással töltötte. Végül estébe nyúlóan fejezte be a csomagolást. A borotváktól kezdve a tűzszerszámon át a kulacsig, élelmiszerig minden egy nagyobb hátizsákba pakolt.
- Jó volt ebben a házban. Otthonnak tökéletes lenne. Jól éreznénk magunkat a családdal. - gondolta.
Elfogta a honvágy. Felment a hálószobába az utolsó éjszakát ágyban tölteni. Elvégre nem tudhatta mikor fog megint hasonló körülmények között pihenni. Reggel nagyok korán kelt. Kitakarította a házat, elmosogatott, és bekészített a kandallóba, arra gondolva, hátha még visszatér. Aztán gondosan végigjárt ismét minden helységet és ellenőrizte a spalettákat, ablakokat. Kilenc óra körül végül felvette hátizsákját, kilépett az ajtón, és gondosan bezárta. Mielőtt belépett volna az erdőbe, megállt és visszanézett. Aztán elindult a hegygerincen felé.
Tizedik fejezet:
A horgász
Az ösvény a tűlevelű örökzöldek birodalmából fokozatosan a lombhullatók regnumába váltott. Legnagyobb örömére a tölgyek között rengeteg szép, egészséges tinórut talált. Családi gombászások boldog, vidám emlékei buzogtak fel emlékezetéből. Szinte hallotta kislánya csengő hangját, ahogy szólítja őt egy-egy megtalált gombához. A felesége kedves nevetését, és szeretett szófordulatait. Szíve elszorult, szemei megteltek könnyekkel. Megállt, mély levegőt vett. Ivott, hogy megnyugodjon. Aztán tovább ment. Sokat szedett.
- Jó vacsorát készítek a friss gombából, a maradékot meg leszárítom. - gondolta.
A délelőtt így telt el. Közben egyre beljebb kóborolt a rengeteg erdőbe. A nap kellemesen sütött, az ösvény egyre mélyebbre nyújtózott az erdőbe, váltakozva, hol hegyre fel, hol hegyről le. Dél körül megállt egy alkalmasnak tűnő helyen. Lepakolt. Hátizsákjából hideg élelmet vett elő. Kenyeret, maradék sültet. Kulacsából a víz még mindig kellemesen friss és hűvös volt. Elverte éhét. Szusszant egyet. Aztán átválogatta a gombákat. Mikor ezzel is végzett körülnézett, tájékozódott. Elővette a térképet és az iránytűt. Nagyjából bejelölte, hogy hol lehet a hegyi otthonhoz képest. Aztán folytatta útját. Már jócskán hosszúak voltak a késő délutáni árnyak mikor a fák ritkulni kezdtek, és átderengett közöttük egy kis tisztás. Csak most látta meg a lemenő napot a tisztás felett. Szeme elé emelte tenyerét és számolni kezdett. Tenyere két és félszer fért el a lemenő nap és a horizont között. Kb. két és fél óra múlva lemegy a nap gondolta. Lassan ideje éjszakai táborozásra alkalmas helyet keresnem. Ahogy kilépett a fák közül a tisztásra, nem messze egy jókora tavat pillantott meg. A parton mozgásra lett figyelmes. Egy ember horgászott. Elindult feléje. Az észrevette és bizalmatlanul méregetni kezdte. Toportyán már távolról mosolyogva integetett felé, és mikor odaért hozzá, barátságosan megszólította:
- Jó napot kívánok!
- Jó napot, kihez van szerencsém?- jött a válasz
- Bócsay Gábor vagyok.
- Én meg Tibor. Aztán honnan? És csak így egyedül? Errefelé nem szokás bárki ember fiával találkozni.
- Egy napi járóföldről, a hegyekből jövök. Ott fent van az otthonom. És egyedül. Gondoltam bejárom a környéket. Megismerem kicsit. Mosolygott továbbra is Toportyán.
- Az ember hosszasan, szúrósan nézte, aztán megszólalt: a barátaimnak Salmo.
- A halak után?
- Igen nagyon szeretem őket. Különösen a pisztrángokat. Tudja, valamiért úgy érzem, lelkileg kötődöm hozzájuk. Mintha a testvéreim lennének. Nem is tudom, miért nem hagyok fel a horgászattal. De valamit csak kell a családnak is vinni, ha már nagyon unják a zöldséget. Nagyritkán kijövök pecázni. Persze én nem eszem halat.
- Szólítson Toportyánnak. - mondta, miközben leguggolt mellé. - Meg tudom érteni, hogy szereti a halakat. Kedves teremtmények. - aztán egy darabig hallgattak.
- Nézze, szedtem jó sok gombát. Mi lenne, ha visszaeresztené a halait és helyettük együtt készítenénk a gombákból valami finomat. Van elég, hogy az egész családja jól lakjon. És szívesen meg is mutatom, hogy melyeket érdemes szedni.
- Csakugyan ért a gombákhoz és meg is tanítana rá?- Kérdezte Salmo
- Miért ne? Ma este gombát vacsorázunk, és ha gondolja, holnap indulhatunk is gombászni.
Így hát visszaeresztették a halakat Salmo legnagyobb örömére és elindultak otthonába. Jó háromnegyed órát gyalogoltak a parton. A tó partját végig az erdő szegélyezte. Néhol egészen a tóig ért. Ilyenkor az út kis ösvénnyé zsugorodott. Érdekes módon, annak ellenére, hogy csak ő ismerte az utat, Salmo ment hátul és igyekezett eltüntetni nyomaikat. Végül Toportyán megkérdezte: Miért igyekszik eltüntetni, hogy erre megyünk?
- Errefelé a vadon igen furcsa és veszélyes. Különösen éjszaka. Azért is nem laknak erre sokan. Ezért voltam magához olyan bizalmatlan az elején. Már hosszú évek óta nem találkoztam senkivel. Legalábbis olyannal, aki rendes ember lett volna.
- Ahhoz képest igen hamar a bizalmába fogadott.
- Maga tisztességes embernek néz ki. No meg a kóbor lelkek többnyire sötétedéskor jönnek elő, a köddel. És gyűlölik a napsütést. Ősszel és télen fokozottan elővigyázatosnak kell lennünk még nappal is.
- Akkor miért vannak még itt? Miért nem költözik be a családjával a faluba? A hegyről láttam, hogy lent a völgyben van is egy falucska.
- Mi magunknak való emberek vagyunk. A falut megfertőzte az új isten: a mammon. Inkább itt élünk és boldogok vagyunk. Tudja, mi megdolgozunk azért. amink van. Csak azért megyünk évente egy-két alkalommal a faluba, hogy megvegyük, azt, amit nem tudunk magunknak előteremteni. Nem pazarolunk, de nem is fukarkodunk. Amink van jó minőségű, de nem fényűző. No meg szeretjük az egyszerű dolgokat. Meg, amit a természet ad. -
Míg mesélt, lassan egy sziget magasságához értek. Alkonyodott. A tó túlsó vége felől a köd elkezdett összeállni.
- Sietnünk kell- mondta Salmo.
- Nosza! Mondta Toportyán és gyorsított léptein.
- Nem arra barátom! - mondta Salmo és megállt a szigettel szemben a fövenyen. Tarisznyájából kürtöt vett elő és háromszor megfújta. Kisvártatva három kürtszó válaszolt valahonnan. A víz annyira vitte a hangot, hogy nem lehetett megáll apítani honnan jött a válasz. Aztán jó tíz perc múlva egy kis csónak jelent meg a vízen. Még tíz perc és orra a fövenyre ért. Egy fiatal lány ült benne.
- Szervusz, kislányom ? Üdvözölte Salmo, a lányt. Ez az Úr itt Bócsay Gábor, és Ő, mutatott a leányra, a lányom Rózsa.
- Örvendek kisasszony, szólítson Toportyánnak!
- Toportyánnal horgászás közben találkoztam. Nem ismeri a környéket és felajánlotta, megosztaná velünk az általa szedett gombákat, mutatott a kosárra Salmo. No meg nem biztos, hogy megérné a reggel idekint.
- Akkor induljuk is - javasolta Rózsa. ? A köd kezd leszállni.
Rózsa és Toportyán beszálltak a csónakba. Salmo ellökte a csónakot és eltüntette a nyomokat, mielőtt térdig gázolva a vízben szintén bemászott volna leghátulra. Aztán nagy húzásokkal lekezdett evezni. Már a víz közepén voltak, mikor a köd elérte őket. Salmo tökéletesen ismerte a tavat. Apránként minden felől furcsa neszeket lehetett hallani. Ágak ropogására, vízcsobogásra, magas hangú üvöltésekre, hörgésekre. A ködben nem lehetett megállapítani honnan jönnek a nyugtalanító hangok.
Toportyán kérdőn nézett Salmora, aki a szája elé tette ujját, és tovább evezett hangtalanul.
Aztán partot értek. Mindhárman kiléptek a földre. Minden holmijukat a csónakban hagyták. Toportyán és Salmo - egyszerre fogták meg a csónakot ellentétes oldalán és a fák közé vitték, ahol lerejtették az avatatlan szemek elől.
Most Salmo mutatta az utat. Középen Rózsa ment. A sort Toportyán zárta. A szigeten voltak. A sűrű erdőben a csapás aránként kis ösvénnyé szélesedett, a sziget belseje felé.
Mindenfelé szederbokrok nőttek a fák alatt. Egyre sűrűbben. Végül már nem lehetett tőlük tovább menni. Ekkor Salmo megállt és a közvetlenül előtte álló óriási tölgyfa törzsét kinyitotta. Odabent létra vezetett lefele.
- Na, most Rózsa előre megy, maga meg utána. Én mindjárt jövök, ?mondta Salmo. Toportyán csodálkozott, hogy mire ez a nagy bujkálás, de nem szólt semmit. Jó három méter mászás után leértek egy tágas folyosóra, amit csak akkor látott Toportyán, mikor Rózsa zseblámpát gyújtott.
Nemsokára Salmo is megjelent a folyosóban. Jó ötven métert tettek meg. Aztán hirtelen egy másik létránál találták magukat. Salmo mászott fel elsőnek egy csapóajtón keresztül. Egy kis bódéban találták magukat. Salmo kinyitotta az ajtót, ami kulcsra volt zárva. Egy kőfallal körülvett nagy kertbe léptek ki. Három óriási kutya nyargalt feléjük.
- Zeusz, Apolló, Hermész, nyugalom- Szólította meg őket gazdájuk.
- Barát! Nem bántjátok!- mutatott Toportyánra.
A kutyák morogtak, aztán hangos szuszogással végigszagolták Toportyánt.
- Most már biztonságban vagyunk. Kint a tavon, az est vagy a köd ott ér, csendben kell maradni, mert a sötétséggel és a köddel jönnek a gonosz teremtmények. Ha magára találnak, kellemtelen perceket tudnak okozni, - mondta mosolyogva Salmo.
- A vizet nem szeretik, így nem tudnak átjönni a szigetre. Persze télen más a helyzet, mikor befagy a tó. Ekkor csak a birtokot körülvevő áthatolhatatlan szeder erdő, no meg a magas kőfalak maradnak köztünk és közöttük. Igyekszünk ezért minél észrevétlenebbül élni. Többnyire a szigeten tartózkodunk. De nem itt horgászunk, és meg csak nem is a közelben vadászunk. Nem akarjuk magunkra hívni senki figyelmét. Amire szükségünk van, itt házon belül termeljük meg. Sajnos ez az ára annak, hogy úgy éljünk, ahogy szeretünk.
- És mindenben magukra vannak utalva? Nincs egy közösség, amiben élnének? Így elég nehéz lehet.
- Vannak szomszédaink, többnyire egy- másfél napi járóföldre. De ők is hasonló módon rendezkedtek be, mint mi. Van, aki elzárt völgykatlanban lakik családjával, van, aki egy eldugott fennsíkon. Ha nagyobb vadászat, vagy mézszedés van, akkor összejárunk. Segítünk egymásnak. Van, hogy együtt horgászunk többnyire lazac íváskor. Évente egyszer, ősszel pedig együtt vadászunk. Olyankor az állatok kövérebbek. Már teljesen fel vannak készülve a télre. Akkor is összejövünk, ha több emberes munkákat kell csinálni. De ez ritka. - fejezte be Salmo.
Ez alatt a három kutyával nyomukban, egy magas kerítéshez értek. A kapun túl egy belső kert. A sötétben sokat nem lehetett látni, de amennyire Toportyán kivette, gyümölcsfák, veteményesek váltották egymást. Aztán gazdasági épületek következtek. Magtár, ólak. És végül a ház. Csak a csillagok fénylettek, meg a hold. Itt még a köd sem volt olyan sűrű, mint odakint. Aztán nyílt az ajtó, a fény belülről barátságosan tódult ki, megvilágítva a portát. Az ajtóban egy kedves hölgy jelent meg.
- Hála Istennek, hogy végre itthon vagy! Már kezdtem aggódni, - mondta.
Aztán észrevette Toportyán. Salmo sietett bemutatni:
- Ez az úr Toportyán, azaz, Bócsay Gábor. Horgászás közben találkoztunk. Nem hagyhattam odakint.
- Jó estét!
- Isten hozta, Márta vagyok. Kerüljön beljebb.
A kinti nyomasztó sötétséggel ellentétben odabent világos volt és meleg. Odabent még egy kislány várta édesapját.
- Szervusz! Köszönt Toportyán, engem Toportyánnak hívnak. És neked mi a neved?
- Jó estét kívánok, Írisz vagyok.
- De szép neved van! Gyere, néz mit hoztunk édesapáddal - mutatta a gombákat Toportyán.
Kipakoltak. Közben Toportyán diszkréten körülnézett. A ház berendezése puritán volt, de egyszersmind praktikus és ízléses. Az asszony nagyon megörült a gombáknak. Toportyán gondosan megtanította a családot azokra a gombákra, amelyek a kosarában voltak. Ízletes vargánya, molyhos tinóru, piros tinóru, barna érdes tinóru, vörös érdes tinóru, kékhátú galambomba, varas zöld galambgomba, erdei csiperke. Később segédkezett a gomba elkészítésében is. Főztek egy ragyogó vargánya levest. Utána, karikára vágott főtt krumplival és szalonnával, tepsiben sült rakott gombát ettek. Az asszony nagyon örült az új recepteknek. Nem bánták, hogy nem került hal az asztalra. Késő estig beszélgettek a gombákról, szárításukról savanyításukról. Jócskán elmúlt éjfél mire ágyba lefeküdtek. Az álmuk nyugtalan volt az erdőből behallatszó folyamatos vonyítás, acsarkodás, robajok miatt. Ahogy pitymallott, elcsendesedett minden...
Folyt. Köv.
-
Yess!! ;D
A tízedik fejezetet meghagyom a reggeli kávéhoz!
-
Egyre jobb! :borz2:
-
A hideg csak azért futkosott a hátamon, mert a Salmo szereplővel kapcsolatban lévő hölgyek nevei,
-bár más összefüggésben, hol szorosabb, hol lazább kontextusban - az én életemben is előfordulnak.......
-
A hideg csak azért futkosott a hátamon, mert a Salmo szereplővel kapcsolatban lévő hölgyek nevei,
-bár más összefüggésben, hol szorosabb, hol lazább kontextusban - az én életemben is előfordulnak.......
Szerinted véletlen? ;)
-
A Borotva Titka
Tizenegyedik fejezet:
A gombászás
Arra ébredt, hogy szemébe süt a nap. Nagyot nyújtózott. Kinézett. Odakint a kutyák éppen enni kaptak gazdasszonyuktól. A benti kert nagyon takaros volt. A gyümölcsfák alatt veteményes, odébb málnabokrok, ribizli, egres. Bal kézre volt egy szép baromfiudvar. Lement a konyhába. Ott Salmo kínálta kávéval. Ő maga teázott. A reggeli pompás volt. Ahogy az előtérben elhaladt a tükör előtt észrevette, hogy megint borostás.
- Hú, Salmo, megborotválkozhatnék indulás előtt? - kérdezte.
- Persze, erre van a fürdőszoba ? mutatta az utat Salmo
Toportyán elővette borotválkozó felszerelését. Salmo legnagyobb meglepetésére elkezdte válogatni a kések közül, melyikkel fog megborotválkozni.
- Maga ezekkel borotválkozik?- kérdezte
- Igen, furcsállja?
- Éppen ellenkezőleg, magam is nagy borotvakedvelő vagyok. Gombászás után szívesen megmutatom a gyűjteményem. Vannak fenőköveim is, - mondta Salmo.
- Sajnos én nem tudok borotvát fenni. De nagyon szeretném megtanulni.
- Szívesen megtanítom önnek.
- Köszönöm, viszont ha nem bánja lezuhanyoznék, mielőtt megborotválkozom.
- Ez csak természetes.
Salmo Pro Raso krémmel járult hozzá a borotválkozáshoz. Ez a kellemesen hűsítő mentolos borotválkozás előtti krém remekül előkészítette Toportyán arcát. A habosításhoz Omega disznósörte pamacsot használt, mellyel az alumínium dobozos Golddachs szappant egyenletesen vitte fel arcára. A gombászás előtt a 6/8-os Silberstahl borotva jó választásnak bizonyult. Tökéletes eredményt produkált. Végül Weleda borotválkozás utáni balzsammal kényeztette frissen elkészült arcát.
Reggeli után azonnal indultak. Rózsa átvitte őket a túlpartra és bevették magukat az erdőbe. Sok nyom árulkodott a tegnap esti eseményekről. Mindenfelé letört gallyak, lábnyomok. Egy helyen nagy sötét folt terjengett a földön, és sok szőr.
- Szegény akármi is volt az, itt érte utol a végzete, - mondta Salmo.
Megálltak tanakodni, merre menjenek tovább. Toportyán szerint a tölgyes az ideális, olyan, ami kis emelkedőn van. Salmo azt javasolta, menjenek el távolabb a tótól. Délelőtt nemigen találtak gombát. Dél körül, megálltak harapni valamit. Evés közben egyszer csak Salmo megkérdezte:
- Nézze, én nem vagyok egy kíváncsi ember, de árulja végre el kedves barátom, mit keres errefelé? Valójában!
- Hát lehet, hogy nem fogja elhinni, de én nem egy másik világból kerültem ide, - kezdte történetét Toportyán.
Salmo együttérzőn hallgatta, mikor Toportyán a családjáról beszélt. Elképedt, az amikor a feladatot ismertette. Aztán végigizgulta az összecsapását a gonosz remetével.
- Ez az, hát maga is találkozott velük, és olyan messze fent a hegyek között, és nappal! - kiáltott csodálkozással fel Salmo.
- Igen, bár már igen késő délután volt, - pontosított Toportyán.
- Megnézhetem a borotvát? - kérdezte végül Salmo.
- Tessék.
Salmo óvatosan kezébe vette a borotvát. Megforgatta, alaposan megnézte.
- Szeretnék én is segíteni - mondta, majd visszaadta a borotvát.
- Nagyon szívesen veszek minden segítséget, mert egyedül nem leszek képes sikeresen végrehajtani. Hiszem, hogy vannak olyan kihívások, ahol összefogás nélkül nincs siker. És érzem, hogy az ön személyében igaz barátra találtam.
- Menjünk Toportyán, mert még a végén elbeszélgetjük a gombászást.
A délután már sikeresebbnek bizonyult. Mindketten púposra szedték kosaraikat. Közben jócskán eltávolodtak a szigettől. Már visszafelé sétáltak. A talaj tele volt kiszáradt, kidőlt fákkal. Valamikor oríási vihar tarolhatta le az erdő ezen részét. A járás lassú és nyaktörő volt. A száraz, kidőlt törzsek és ágak között csak lassan tudtak haladni. Toportyán hirtelen elvágódott. Mintha leütötték volna a lábáról. Először nem tudta mi történt vele, aztán kiverte a hideg verejték. Végignézett bal lábán. Medvecsapdába lépett. Salmo sietve lépett vissza segíteni, kiszabadítani barátját.
- Óriási szerencséd van Toportyán. A csapda ugyan elkapott, de ahogy rácsukódott a lábadra bele akadt egy vastagabb ág is, ami nem engedte teljesen összecsukódni. Ha ez nincs, most oda lenne a lábad. Na lépj óvatosan ki belőle míg szétfeszítem - mondta. Lábra tudsz állni?
- Hála istennnek nem tört el, de csúnyán sebet ejtett a lábamon. Tényleg szerencsém volt.- törölte le a veríjtéket Toportyán a homlokáról.
A következő fél óra a seb ellátásával telt. Közben a nap haladt a horizont felé.
Mire végeztek, szomorúan állapították meg, hogy kifutottak az időből. Nem fognak napnyugta előtt visszaérni.
- Most mit tegyünk? ? Kérdezte Toportyán
- Nos, fel kell készülnünk a legrosszabbra. A kóborok biztosan ránk találnak, csak idő kérdése. És akkor: harc.
- Mennyien lehetnek?
- Egy-egy bandában 20-25 egyed biztosan van.
- És hogyan lehet őket legyőzni?
- Hát ez nehéz kérdés. A világosságot, a fényt nem szeretik. Amúgy szívós teremtések.
- Ez esetben javaslom a -forró tűz és a hideg pengék- stratégiát.
- Értem, jó ötlet, akkor most már csak a megfelelő helyet kell megtalálunk, ahol megvethetjük a lábunkat.
- Te ismered az erdőt a legjobban Salmo mester. Követlek.
Salmo egy nehezen megközelíthető magaslat felé vezette Toportyán. De rövid idő múlva utasította, hogy bicegjen tovább és visszasietett. Jó negyed óra múlva érte utol. A vállán: a medvecsapda.
- Minden lehetséges eszközt be kell vetnünk, ha meg akarjuk élni a reggelt - mondta nevetve.
- Jó buli lesz!- válaszolt Toportyán.
-
Teljesen függővé tettél, várjuk a folytatást!
-
Oké-oké jöhetnek az ?jszakai történések...... :o
-
Oké-oké 5 napig nem voltam és semmi fejlemény...........én ezt nem hagynám a helyedben Toportyán. :borz2:
-
Nemsokára ....
-
nyüssz, hüpp... ::)
-
Szerintem így akarta :fetreng:
Nemsokára ....
-
A borotva titka
Tizenkettedik fejezet
Tűzkeresztség
Nem volt az. Naplemente előtt egy órával értek a kiszemelt helyre. Mintegy egy kilométerre a tótól. Sűrű erdő ölelte körül a meredek vízmosásokkal övezett kb. 25 négyzetméter alapterületű és 4 méter magas vulkáni sziklát. Tőle jó tíz méterre egy óriási gyertyán állt. Vastag ágai jóval a szikla fölé nyúltak. Salmo elkezdett rőzsét gyűjteni, míg Toportyán kötelet dobott a fa egyik magas ágára.
Egyre nehezebben ment neki a mozgás sérült lába miatt. Aztán nagy nehezen felmászott a sziklára és maga után húzta a csomagokat. Kikötötte bakancsa fűzőjét és tőrét sétabotja végéhez kötötte. Így egy 170 centiméter hosszú lándzsát kapott, egy huszonöt centiméter hosszú borotva éles tanto tőr heggyel. Ez alatt Salmo felállította a medvecsapdát a sziklához vezető ösvényen és avarral álcázta. Aztán az összegyűjtött fát a szikla mellé hordta. Toportyán a kötél segítségével felhúzta. Végül vagy tíz- tizenöt dinnye méretű követ is sikerült feltornászni a sziklára. A nap éppen lement mikorra végeztek. Salmo lihegve huppant le Toportyán mellé aki addigra nagy máglyát készített a sok rőzséből. A köd kezdett gyűlni a tó felől. Fél kilenc volt.
- Nos megvolnánk - Lihegte Salmo.
- Mi lesz a taktika?
- Várunk. Csendben. Aztán, ha jönnek, fel kell mászniuk. Ehhez nem lesz sok helyük, úgyhogy úgy számítom, hogy egyszerre legfeljebb 2-3 fog idáig felérni. Simán leverjük őket, mikor feldugják a fejüket. Aztán meggyújtjuk a tüzet, ha már fáradunk, és várunk hajnalig.
- És utána?
- Felkel a nap ők eltűnnek, mi hazamegyünk.
Vártak. Eltelt egy óra, másfél. Egyszer csak mintha egy lenge fuvallat futott volna át az erdőn. A csend még fülsiketítőbb. Aztán távoli recsegés, ropogás. A zaj erősödik. Most már közvetlenül az ösvény aljáról lehet hallani a közeledő léptek zaját.
- Készüljünk! - súgta oda Salmo Toportyánnak.
A lépések már a szikla alatti ösvényrészen hallatszottak. Lelassultak. Aztán egy tompa csattanás, melyet kis időeltolódással velőtrázó ordítás követett. A medvecsapda. Aztán közvetlen a szikla alatt megjelent az első Kóbor. Hangosan szaglászva. Ahogy felemelte fejét és vele együtt izzó tekintetét, nem volt ideje felfogni mi történik vele. Koponyáját átütve, hangos reccsenéssel ágyazódott be homloklebenyébe a majd tíz kilós kőszikla. Salmonak nem is kellett nagyon dobnia. Csak finoman ejtette. A mögötte szaglászó hangos morgással ugrott félre. Aztán hirtelen többen szaladtak a szikla felé. Felugráltak. Toportyán lándzsájával az egyiket torkon szúrta, míg Salmo megvárta, hogy majdnem felérjen a másik. Akkor nemes egyszerűséggel fejbe kólintotta kis szekercéjével. Egyszerre zuhant vissza a két test.
- 2-1 ? vetette oda Salmo Toportyánnak, aki éppen az egyik Kóbort, aki a háta mőgött akart fellépni a szikákra, verte hasba lándzsája tompábbik végével, hogy aztán egy villám gyors mozdulattal, elvágja a torkát a meghökkent támadónak.
- 2-2 ? Válaszolta erre Toportyán.
A szikla körül egyre többen lettek. Most egyszerre négy oldalról kúsztak fel. Salmo az egyiket egy jól irányzott sziklaejtéssel leütötte, de a másik közben feléje szúrt lándzsájával. Erre Salmo felugrott, majd rátaposott a feléje meredő lándzsára. Mikor aztán a Kóbor vissz akarta ravaszul rántani, arra számítva, hogy ezzel Salmo elesik, az leugrott róla. Emez pedig egyensúlyát vesztve visszaesett a mélybe. Toportyánnak is meggyűlt a baja két Kóborral. Az egyiktől egy csúnya botütést kapott, ami hál? istennek lecsúszott és csak a vállát érte. A másik a háta mögött közben hátbarúgta. Erre Toportyán ösztönösen továbbgördült egy bukfenccel, előre, elnyelvén a rúgás erejét, hogy az előtte álló botos Kóbor mellébe mártsa saját tőrét. Majd belekapaszkodva a meglepett, kiguvadó szemű támadóba, egy hátra bukfenccel magával ragadta azt, átpördítve feje felett egyenesen a mögötte állónak csapta, ezzel letaszítván mindkettőt a szikláról.
- Na ezt hol tanultad barátom?- rikkantott Salmo elismeréssel, miközben a negyedik Kóbor koponyáját nyitotta ketté szekercéjével.
- A technikai kivitelezés fünf coma nojn. A művészi kivitelezésért zekszet adnék, ha műkorcsolyabíró lennék! - folytatta szemrebbenés nélkül.
- A nagyanyámtól, - válaszolta Toportyán.
De nem évődhettek így sokáig, mert máris érkezett a harmadik hullám. Most Toportyán dobta mellbe az egyik kővel a feltörekvő Kóbort, míg a másik arcába nagyot rúgott. Salmo ez alatt két Kóborral viaskodott egyszerre. Mindkettő a szikla alján végezte.
- 6-5 a javamra ? kiáltott Salmo.
Toportyánnak nem volt ideje válaszolni, mert két újabb Kóbor jelent meg a szikla peremén. A közelebbit fejbe akarta rúgni, de mivel közben sérült lábára terhelt, az megbicsaklott. A rúgás nem sikerült. A kóbor már félig fenn volt. A másik meg éppen akkor lépett fel a sziklára. A helyzetet Salmo mester mentette meg. A sziklára fellépőt egy nagy kővel billenette vissza a mélybe a másikat meg mellbedobta szekercéjével.
- A szekercém marad Toportyán! - kiáltotta.
Toportyán odaugrott a ledermedt Kóborhoz. Megragadta a szekerce nyelét miközben egy megrendítő erejű ökölcsapást mért a Kóbor állkapcsára. A Kóbor a mélybe hanyatlott. A szekerce ott maradt Toportyán kezébe, aki közben oda rúgta a lándzsát Salmohoz, hogy emez ne maradjon fegyver nélkül.
-Szerva itt csere ott,- mondta vidáman.
- 8-5 ide ? válaszolta Salmo
De nem tudta tovább mondani, mert egy hatalmas Kóbor bunkója döntötte le lábáról. Pár pillanatra képszakadás. A Kóbor vicsorogva ugrott fel a sziklára, de vesztére Toportyán szíves házigazdaként lábai elé vetette magát és a szekercével szétcsapta mindkettőt. Az előre rogyott, hogy a következő pillanatban ordító pofája közepébe kapja a vadásztőr pengéjét. Tövig. Hirtelen csend lett.
- Jól vagy mester?- kérdezte aggódva Salmot, aki most tért öntudatra.
- Ööö igen, csak egy kicsit elgondolkodtam a világ folyásán ? válaszolta halovány mosollyal.
- No, akkor eksünt mert nem fogynak az átkozottak! ? replikázott Toportyán.
- Itt az ideje meggyújtani a rőzsét, mert így már nem tudjuk sokáig visszatartani őket.
- Akkor nosza. Ide a lándzsát a másik kezembe. Fedezlek, míg meggyújtod!- buzdította Toportyán.
Azzal beállt Salmo elé arccal a szikla pereme felé. Éppen jókor, mert hárman léptek fel egyszerre. Az egyik pont a feje közepébe kapta a szekercét. Ugyan feje elé kapta kezét, hogy kivédje az ütést, viszont a szekerce, közvetlen mielőtt homlokán tökéletes választékot csinált volna hajába, lecsapta a kezét. (Brutális mi?) Ahogy ott állt, kimerevedve, csak úgy spriccelt a vére a levágott csonkon. Csodálkozó kifejezéssel arcán, felfelé bandzsító szemekkel rogyott össze. A mellette támadó Kóbor Toportyán lándzsa döfését kísérelte meg tompítani. Szegycsontjával. Alacsony hatásfokkal, mert az úgy ment át rajta mint forró kés a vajon. Toportyán egy pillanatra elengedte a szekerce nyelét, hogy két kézzel taszajtsa lándzsajával az átdöfött Kóbort a harmadik támadónak. Az kibillent egyensúlyából és a bunkósbotütést elvétette. Ennyi elég volt Toportyánnak, hogy kirántsa az első fejéből a szekercét és ugyanazzal a mozdulattal csigolyáig hasította be a harmadik nyakát. Mindeközben a másodikat pajzsként tartotta maga előtt a lándzsavégen. A három Kóbor közül a két szélső egyszerre rogytak össze. A közbülső búcsúzóul kapott egy hasba rúgást, aminek hatására mértani pontossággal sodorta le magával az újabb önjelölt sziklamászót.
- 9 - 8 ide Salmo mester! -. tájékoztatott vidáman Toportyán az állásról.
A tűz fellobbant és kisvártatva nagy lánggal égett a rőzse a szikla közepén. Ahogy meggyulladt, acsarkodó morgások közepette a Kóborok hátrálni kezdtek. Rohamuk megtört. A tétovázást Salmo arra használta ki, hogy villámgyorsan ledobott néhány szikát minden irányba, biztos, ami biztos alapon. Mint később kiderült, jól tette, mert a négy a sötétbe ledobott szikla közül háromnak akadt bátor, vállakozó szellemű Kóbora, hogy testükkel tomítsák a sziklák zuhanását. A két barát lihegve nézet végig egymáson. A közel háromnegyed órás csata alatt több zúzódást és apróbb vágást szereztek. Csapzottak voltak, izzadtak és csurom véresek. Kóborvéresek. Tizenegy óra körül járhatott az idő. A hold feljött. Az égő rőzsét körbe a szikla peremére gyűrű formában rendezték el és beültek középre. Vártak. Ittak. Pihentek.
- Ez a tűz nem fog kitartani reggelig - vélekedett Salmo.
- Szerintem sem.
- Valamit ki kellene találnunk, ráadásul messziről látszik és a környékről az összes Kóbort idevonza.
- És mi lenne, ha míg azok idejönnek, mi angolosan távoznánk?
- Kedves Toportyán uram, és ezt mégis hogyan képzeli? Tán csak nem növesztünk szárnyakat és repülünk el mint a madárkák?
- Nem, de ott a kötél a fán. A Tó pedig vagy 800 méterre, legfeljebb egy kilométerre. Mi lenne, ha mindent itthagynánk, és a fegyvereinkkel a kötélen átlengve a szikla, lejtő felöli oldalán túlra ugranánk, aztán, iszkiri, futás a tóhoz. Aki elénk kerül, azt legázoljuk. A tóparton meg belevetnénk magunkat a vízbe és átúsznánk a szigetre.
- Jól hangzik, csakhogy neked oda a lábad és én nem vagyok ironman. - válaszolta visszafogott humorral Salmo.
- Hö, hö!- mosolygott Toportyán.
- No de félre a tréfát. Csaptában vagyunk és ez az egyetlen esélyünk, hogy kikeveredjünk. Majd elszorítom a lábamat tépéssel, - folytatta Toportyán
- Hát elismerem, vagyon igazság abban, amit mondasz meg aztán ha jól számolom, a medvecsapdással együtt vagy húsz Kóbort megszabadítottunk evilági szenvedéseiktől.
- Hát az már szilvásgombócból is soknak számít. Még ha két főre terítünk is.
- Még kitart a tűz. Mi lenne, ha pihennénk? Felváltva. ? Kérdezte Salmo
- Szükségünk lesz minden erőnkre. Én kezdem.
Míg Salmo aludt, Toportyán azon morfondírozott, hogyan fog egy kilométeren keresztül futni és harcolni miközben alig bír lábra állni. Ráadásul érezte, kezd felmenni a láza a sebe miatt. Teljesen ki volt száradva. Elővette a borotvát. Megnézte. Még a tűz világa mellett is láthatta, hogyan izzik türkizkéken a penge. Ha Torinak sikerült, nekem is fog. Én sem vagyok kevesebb, mint ő. Meg fogom csinálni! Ráadásul itt van Salmo. Egyedül semmi esélye. És egyedül már én is csak egy félig megrágott véres húskupac lennék. Nem hagyom cserben! Sikerülni fog!
Ez alatt Salmo azon gondolkodott, miként fogja megvédeni barátját, ha egyszer nem tud már tovább futni. Itt fent még csak-csak sikerült elodázni a véget, de nyílt terepen nem lesz sok esélyük. Nem baj. Sikerülni fog! Megússzuk!- gondolta.
Folyt. köv.
-
Ez nagyon izgalmas! Főleg, hogy az egyik szereplőt már személyesen is ismerem :)
-
megérte várni, izgalmas, eksünös :borz2:
mééééééég ;D
-
Igen-Igen méééég!
Ez még csak egy fél éjszaka!!!
-
A borotva titka
Tizenharmadik fejezet
Vesszőfutás
Hajnali három körül kezdett kifogyni a rőzse. Már csak félórányira való maradt. A hold már alacsonyan járt, de a nap még nem volt sehol. Most Salmo őrködött. Toportyán pihent. Aztán felkönyökölt.
- Készülődjünk, mondta.
- Még teszek a tűzre és akkor kellene átlendülnünk, mikor a legnagyobb a lángja. - vélekedett Salmo
- Elterelésként a felét le kéne rugdosni, - érvelt Toportyán
- Jó ötlet. Akkor te mész elsőnek, mert úgyis utolérlek. Gyorsabb vagyok. - suttogta Salmo
- Rendben, de előbb még egy kis óvintézkedés. - Válaszolta Toportyán. Ezzel két-két alkar hosszúságú fát vágott a szekercével és egyet-egyet becsúsztatott a kabátja ujjába. Aztán kiürítette a hátizsákokat és azokba is megfelelő méretű rudakat rakott.
- Alkarral lehet hárítani a botütéseket, a hátizsákot meg pajzsként tudjuk használni. - Magyarázta.
- Ravasz! - mosolygott Salmo.
- Akkor kapjuk magunkat!
Négy óra volt. Csak fél órát kell kihúzniuk. A szikla körül ugyan volt motoszkálás, de nem tűnt különösebben veszélyesnek. Salmo felszította a tűzet. Aztán mikor a legjobban égett, letaszította a felét a szikláról, lent ijedt ordítás és visítás, majd dühös horkanások, és morgás. Ezzel egy időben Toportyán a szikla túloldalán átlendült a kötéllel az egyik kezében, a lándzsával a másikban, foga közt az egyik Kóbor késével, hátán a pajzs-hátizsák. Elnyelte a sötét mélység. Félúton elengedte a kötelet, és tovább repült, de távolabb, mint gondolta. Mivel lejtőre ért földet nem ütötte meg magát, csak csúszott. A végén sikerült felállnia és amilyen halkan csak tudott, bicegve elkezdett futni. De nem volt elég halk. Körülötte az árnyak megindultak. Az első Kóbort, aki elé ugrott, egy testcsellel kimozgatta és ledöfte. A második botütését alkarral hárította, és két vágással intézte el. Közben folyamatosan futott. Mögötte lépések robaját hallotta. Tőle jobbra hárman közeledtek. Ekkorra túl volt az első száz méteren. Ráfordult a legközelebb felé tartó Kóborra és egyenesen felé tartott. Gyorsított, amennyire a lába engedte. Az utolsó pillanatban a Kóbor előtt lábbal előre eldobta magát. A Kóbor szekerceütése csak a levegőt szelte, paraszt hajszálnyira Toportyán koponyájától. Elcsúszott a Kóbor mellett miközben elvágta annak lábát, aztán újra felállt és futott tovább. Nem lett volna okos megállni, harcolni. Folyamatosan mozogni kellett. Egyszerre érték oda elé ketten. Az egyik felé ellépett, miközben hárította lándzsája nyelével annak szekerceütést, a külső oldalára kerülve, hogy oldalról torkon szúrja késével. Ezt követően a másikat lándzsájával szúrta le, az elsőt pajzsnak használva. Már félúton túl volt.
Ez alatt Salmo, miután lerúgta a tüzet, összeszedte a kötelet és szintén átlendült. Egyenesen egy Kóborra esett. És másik kettő is ráugrott. A meglepetés erejét nem sikerült kihasználnia. Mire végzett a hárommal lendülete megtört. Aztán futásnak eredet a lejtőn. A Kóborok többsége Toportyán után vetette magát, így Salmoról úgy vették, mintha az üldözőkhöz tartozna. Ezt Salmo ki is használta, mert, ahogy beérte a Kóborokat, egyesével harcképtelenné tette őket. De ez nem tartott sokáig. Kiderült a turpisság és egyre többen fordulta szembe vele. Folyamatosan mozogva villám gyorsan küzdötte le támadóit. A távolság közte és Toportyán között egyre csökkent. Egyszer csak öten támadtak rá, de ő úgy mozgott. hogy támadói mindig libasorba legyenek és az, akivel harcol, mindig takarja a többit.
Toportyán eközben kezdett kifulladni. Sérült lába egyre jobban fájt. A fák ritkulni kezdtek körülötte. Közeledett a tó. Mögötte sokan futottak. Úgy tűnt, hogy nem fogja elérni a vizet. Szembe kell fordulnia üldözőivel és legalább az első hullámot legyőzni, hogy utána tovább tudjon menekülni. Úgy számított 4-5 üldöző fenyegeti közvetlen közelről. Hátra-hátrapillantott, hogy felmérje, merre helyezkedjen. Kicsit balra fordult. Már látta a fövenyt. Ekkor az egyik bot hátba találta. A hátizsák felfogta az ütést, de kibillentette egyensúlyából. Rosszul lépett. Ismét sérült lábára terhelt. Elesett, amit kigurulással tompított. De elvesztette lendületét. Mire megfordult, és féltérdre emelkedett, már rajta voltak. Térden maradt és lent dolgozott a lándzsával. Lábakat vágott és alhasakat hasított fel. De hátulról ismét hátára vágtak. Ezúttal közelről és erősen. Ha nincs rajta a botokkal kibélelt hátizsák, akkor vége a küzdelemnek. Kicsit szédült, de kigurulta az ütést és felállt. Hasba szúrta az elölről támadó Kóbort és magához ölelve megpördült saját tengelye körül. A mögötte támadó Kóbor szekercecsapása társa hátába kötött ki, miközben Toportyán ledöfte lándzsájával. Azonnal a következő érkező irányába fordította az agonizáló Kóbort, aki lassan csuklott össze. Ezt a támadás még felfogom veled, komám. - gondolta Toportyán. Ezzel az érkező elé taszajtotta a testet. Az nem számított rá, és ösztönösen elkapta. Toportyán ezt használta ki és odaugorva csigolyáig metszette torkát. Aztán a frissen legyőzött testet ragadta meg. A kispriccelő vérét a legközelebbi Kóbor felé irányította. Annak szeme telement, és amíg hunyorgott, Toportyán a tetemet odalökte, hogy ugyanazzal a mozdulattal köríves rúgással térden rúgta a támadót. Míg megbicsaklott, Toportyán ismét lecsapott késével, ezúttal a bordák közé. Körülnézett. Kicsit távolabb volt tőle a következő hullám. A tó felé fordult és ismét elindult. De már csak vonszolta magát. Nagyon elfáradt. Kiért a partra. Már csak húsz méter választotta el a víztől. Ekkor hallotta meg Salmo ordítását. Azonnal a hang irányába nézett. Salmo tőle 50 méterre küzdött egy nagy kupac Kóbor közepén. Körülötte agonizáló Kóborok. Oda volt szögezve.
- Oda kell mennem, egyedül nem győzi. - gondolta Toportyán, és velőtrázó ordítással, felé kezdett futni.
Maga sem tudta hogyan, de odaverekedte magát. A két barát egymásnak szegte hátát és úgy küzdöttek az egyre többen érkező Kóborok ellen. Lassan felőrölte őket az ellenség. Körülöttük iszamos lett a föld a legyőzöttek vérétől, beleitől. Szinte dagasztották a csúszós sarat. Egyszerre elözönlötték őket. Salmo még állt, de a háta mögött Toportyán már csak fél térdre ereszkedve küzdött. Aztán fejbe vágták. A következő pillanatban mintha dördülést hallott volna. Az előtte álló Kóbor arca csak úgy szétrobbant, őt csontszilánkos húscafatokkal és véres agyvelő daradokkal terítve be. Nem értette a dolgot. Szájába fémes ízt érzett és hirtelen émelyegni kezdett a gyomra. Nagyon fáradt volt. Zúgott a füle. A csatazaj egyre távolodó morajlássá csendesült. A világ lelassult körülötte. Még le akarta szúrni következő támadóját, de már nem ment. Lándzsáját csak erőtlenül nyújtotta ki. Szemhéjjai ólomfüggönyként zárultak szemére. Lassan minden elsötétedett előtte. Elterült. Utolsó erejével ruháján keresztül megmarkolta a borotvát.
A dördülésre a Kóborok támadása megtört. Surrogó nyílvesszők röpködtek mindenfelé. Salmo és Toportyán körül hullott az ellenség. És ekkor az erdő felett felkelő nap első, aranyos sugarai hirtelen bevilágították a tópartot. A kóborok egyik pillanatról a másikra úgy tűntek el, mintha ott se lettek volna. A világosság legyőzte a sötétséget. A baráti hűség legyőzte a halált. Az éjszakának vége. A reggeli ragyogásban hárman közeledtek a parton. Ez egyik kezében hosszú puska, a másik kettő kezében íjak. Salmo szomszédai voltak: Longball, Jenessanyi és SicTransit.
Folyt . Köv.
-
Áááá, nem teheted ezt velünk, hogy most abbahagyod! :evil:
-
A Borotva Titka
Tizennegyedik fejezet
JenesSanyi
Salmot már ellátta. Szerencsére sérülései csak felületesek voltak. Közben Longball és SicTransit biztosították a területet. Most Toportyán mellé térdelt. Megvizsgálta, majd először a fejsérülést látta el. Aztán a lábat.
Mielött azonban folytatnánk, egy kérdést érdemes tisztázni: miért éppen a legszorongatottabb pillanatban érkezik a mentés? Különös. Nem? Nem. Az a különös, hogy előtte való éjszaka mindhárom megmentőnek egyszerre volt ugyanaz az álma. Egy szamuráj jelent meg az ágyuk mellett, és mindegyiknek ugyanazt mondta: Most azonnal keljenek fel és kövessék. Noha nem egy helyen tartózkodtak, mindhárman ugyanazt a szamurájt követték. A tópartra szinte egyszerre értek. Nem volt idejük egymást üdvözölni, mert a kibontakozó látvány azonnali cselekvést kívánt...
- Hogy van? Kérdezte Salmo.
- Meg marad, de még nem tért magához. Válaszolta Sanyi.
- Vigyük a szigetre!
Vitték...
Nagy izgalommal hallgatta nagyapja előadását. Kicsit melege volt a köpenyben, a sapkában és a maszkban. A teremben 25 jegyzetelő fiatalember hajolt az karzatról az alsó szinten lévő műtőasztalra.
- A műtét során el fogom távolítani a gyulladt féregnyúlványt, azaz apendectomiát fogok végrehajtani a betegen. Típusosan ezt a jobb alhason, ferde irányú 4-10 cm-es bemetszésből, ún. McBurney metszésből fogom elvégezni...
Sanyi jegyzetelt. A borotvaéles szike vékony csíkot rajzolt a beteg elülső-felső csípőtövise és a köldöke közti távolság külső harmadoló pontjától srégen lefelé.
- A hasfali izomzatot típusos esetben a sebészek csak szétválasztják, nem vágják át, ez az ún. kulisszametszés- folytatta a professzor.
Sanyi kis skiccet készített a füzetébe a metszésről.
- Most tövénél megzúzom, és lekötöm. Így.
Az öreg gyors és pontos mozdulatokkal operálta beteget.
- Figyeljék meg, ahogy most egy speciális u.n. dohányzacskó öltéssor segítségével, az átvágást követően az appendix-csonkot bebuktatom. Ezzel megakadályozom az átvágott nyálkahártyából származó további fertőződést.
Sanyi izgatottam nyalta meg a szája szélét. Ugyan nem belső műtétet nézett végig, de mindig izgatott volt, mikor élőben láthatta a beavatkozásokat.
- A coecum-on (vakbél) keletkezett nyílást még egy rétegben elvarrom. Látják?
Látták.
- A műtét végén a hashártyát, az izomzatos, a bőr alatti kötőszövetes hártyát öltéssorral, a bőr sebét kapcsokkal elzárom. Ezt a műveletet most átadom annak, aki meg tudja mondani, mi a teendő, amennyiben izzadmányt észlelünk az összezáráskor?
Sanyi automatikusan rávágta:
- Amennyiben izzadmány észlelhető, az alhasat átmossuk, ha nem egyértelmű a féregnyúlvány gyulladása, egy kisebb fejlődési rendellenesség kiderítése végett, a vékonybél utolsó 100-120 cm-es szakaszát is előemeljük.
Az öreg büszkén pillantott fel unokájára.
- Pontos, tömör válasz. Kérem, mosakodjon be és jöjjön le!
Sanyi szinte röpült. Ez volt az első alkalom, hogy lehívták asszisztálni. Bemosakodott, belépett a műtőbe és hozzálátott. Szépen, és pontosan dolgozott. Nagyapjának nem kellett beleszólnia. A művelet végén aztán megkérdezte Sanyit:
- Mi történik a műtétet követően?
Sanyi egy pillanatra gondolkodott, majd válaszolt:
- Műtétet követően, gyakran egy 24 órás antibiotikus lökés vénás adása szükséges lehet. Az első napokban a beteg folyadékot, majd pépes ételt fogyaszt, a puffasztó, szénsavas, túlságosan rostos anyagok bevitelét kerülni kell. A felépülési idő rövid, a hazai gyakorlat változó, általában 3-5 napos kórházi bennfekvést igényel.
Miután az öreg tovább nézett rá kérdően Sanyi folytatta:
- Minden fertőzött hasűri szerv miatti műtét leggyakoribb szövődménye a sebgyógyulás zavara, a sebgennyedés. Ez appendicitist követően akár 10% gyakoriságú is lehet, időbeni észlelése esetén ez a nem szakmai hiba, helyi kezeléssel (feltárás és naponkénti kötéscsere) néhány hét alatt megoldódik.
A professzor bólintott.
- Uraim, mára befejeztük. A jövő héten találkozunk. Elmehetnek. ? Mondta, a karzat felé felnézve.
Ez volt Sanyi utolsó előadása aznap. Hazaérve megmosdott, átöltözött, és nekilátott fenőköveit rendezgetni. Még vacsora előtt meg szerette volna még élezni az egyik Double Arrow-t. A 4000/8000 Norton combo finomabbik oldalát nekilátta síkolni. Egyenletes, hosszú mozdulatokkal húzta rajta a síkolókövet.
- Gyere vacsorázni, Sanyi! ? szól be a konyhából Eszter, Sanyi nővére.
- Mindjárt jövök - válaszolta Sanyi
Sanyi mindkét felmenőjétől az emberek iránti tiszteletet és megsegítését kapta útravalóul. Sebész nagyapjától a gyógyítás szeretetét, borbély apjától a borotválkozás tudományát. Az egyik hallgatótársa borotváját készült rendbehozni. Nővérével élt a városban. Apja már rég kikötözött a hegyek közé. Ugyan sokáig élt a városban, de ahogy változtak az idők, egyre kevesebben keresték fel üzletében. Mikor aztán egy teljes hónapon keresztül nem nyitotta egy árva lélek sem rá az ajtót, összepakolt és kiköltözött nejével a család hegyi birtokára. Sanyi rajongott apjáért is nagyapjáért is. Így aztán ingázott a hegyek és a város között. Tette ezt a romló közbiztonság és a széthulló közösségek ellenére. Évről évre veszélyesebbek voltak az utak. Évről évre egyre csak idegenebbé váltak az emberek.
Eszter nagyon ügyesen főzött. Nem csoda, hiszen édesanyjuk már kiskora óta bevonta a háztartási munkálatokba, és a konyhai tudományokba. Nem azért mert kellet, hanem mert érdekelte. Ügyes és fogékony kisgyerekként hamar ráérzett a főzés művészetére. Felnőttként a helyi óvodában volt dadus és szakácsnő. Vacsorára sült csirkét készített sült rozmaringos krumplival és tejfeles uborkasalátával. De előtte az asztalra aranylóan csillogó marhahúslevessel teli levesestálat helyezett. Mellé külön tálakban a főtt zöldséget és marhahúst. Kis zománcozott láboskába pedig cérnametélt. A leveshez csészealjban csípős paprikát, a húshoz reszelt tormát, mustárt. A velőt már kiütötte, de a forró levesbe hagyta a pirítóst kis fonott kenyeres kosárkába tiszta konyharuhába rakta, hogy ne hűljön ki. Éppen a jéghideg sört töltötte öccsének, mikor Sanyi kilépett a konyhába.
- Nahát, Eszti! Megint kitettél magadért. Nem kellett volna, - mondta elérzékenyülve Sanyi, és becsukta szemeit, hogy nagyot szippantva a levegőből jobban érezhesse a vacsora ínycsiklandozó illatát. Farkas éhes volt. Reggel óta nem evett.
- Ne viccelj Sanyi! Az evés fontos dolog. Meg kell adni a módját.
Megadták.
Vacsora után még beszélgettek, míg az edényeket mosogatták. Eszter mosogatott, Sanyi törölgetett.
- Holnap korahajnalban indulok a birtokra. Már tegnap összekészítettem, amit vinni szeretnék, - mondta Sanyi.
- Viszed az íjjat is?- kérdezte Eszter.
- Viszem. - válaszolta Sanyi.
Aztán jóéjszakát kívántak egymásnak. Eszter még egy kicsit rádiózott a szobájában. Közben kézimunkázott. Sanyi kiment az udvarra ellenőrizni a kaput. Kieresztette a kutyákat és adott nekik egy kis maradékot. Aztán visszament befejezni a borotva fenését. Mikor már úgy gondolta, hogy kész, kiment a fürdőszobába kipróbálni. A fekete Omega sörte pamaccsal hibátlan habot vert a Mühle szantálos szappanból. A Longball féle Preshave krémmel akkurátusan előkészítette arcát. A 6/8 ?os kínai kés tudta a dolgát. Babapopsi bársonyosságúra varázsolta Sanyi arcát. Elégedetten mosolyogott vissza magára a tükörből?
Noha ez valójában alig két nappal ezelőtt volt, most úgy tűnt Sanyinak, mintha évezredekkel ezelőtt történt volna. Keze fejével megigazította izzadt hajfürtjeit, mert szemébe lógtak, ahogy segített beemelni az alélt Toportyánt a csónakba.
Folyt. Köv.
-
Köszönjük, gondolom nem kell mondani, hogy izgatottam várjuk a folytatást! :borz2:
-
Meg vagyok hatódva, nem gondoltam volna hogy rólam ilyen jó részt lehet csinálni! Bár vicces, pont ma éleztem 4 kínait :)
-
Hát ez egyre jobb...szóhoz se jutok,csak olvasok,csak olvasok.... :borz1:
-
Hát ez eszméletlen. :borz2:
-
Lesz még folytatás?
-
Kedves ZSume,
Köszönöm érdeklődésed. Jól esik. És ösztönöz is, hogy írjak. Csak néha az élet keresztbeveri az írói munkásságomat.
Lesz folytatás.
Igazándiból van még egy fejezet tarcsiba. Longballról szól.
De nem szeretném feldobni, mert lehet, hogy a rákövetkező fejezet megfelelő illesztéséhez vissza kell majd nyúlni, és ha felrakom, ugyebár, akkor ez már nem működik. :crazy:
Legyetek türelemmel, Az íráshoz ihlet kell, az meg most momentán, per pillanatnyilag, aktuálisan elszállt.
Üdv,
Toportyán
-
Elvitte a késkészítés? :D
-
Elvitte a késkészítés? :D
Szume, apró véleményem szerint a Bushcraft.co.hu-s Topi nem azonos az itteni Topi barátunkkal :)
(Ellenben én ott is ilyen néven vagyok. Csak úgy, mint te :) )
-
Elvitte a késkészítés? :D
Szume, apró véleményem szerint a Bushcraft.co.hu-s Topi nem azonos az itteni Topi barátunkkal :)
(Ellenben én ott is ilyen néven vagyok. Csak úgy, mint te :) )
Akkor elnézést kérek!
-
Türelmesek vagyunk >:(
-
Ha esetleg valaki nem látta volna:
(https://lh6.googleusercontent.com/-UcjIHuPJAFQ/To8_5e496iI/AAAAAAAAAQY/r57BKZUHV4c/s560/T%2525C3%2525B6r%2525C3%2525B6k%252520l%2525C3%2525B3sz%2525C5%252591rpamacsom.jpg)
Pimplet török lószőr pamacsom
-
:borz2: A képviccért meg külön dicséret.
Ha esetleg valaki nem látta volna:
(https://lh6.googleusercontent.com/-UcjIHuPJAFQ/To8_5e496iI/AAAAAAAAAQY/r57BKZUHV4c/s160/T%2525C3%2525B6r%2525C3%2525B6k%252520l%2525C3%2525B3sz%2525C5%252591rpamacsom.jpg)
Pimpelt török lószőr pamacsom
-
Ha a sörte valahogy a bábúba lenne beleoltva még jobban nézne ki. ;)
-
Mi van Topi-val?
Nagyon el van tűnve.
Unalmasabb nélküle a fórum
-
Mi van Topi-val?
Nagyon el van tűnve.
Unalmasabb nélküle a fórum
Szadiz minket :evil:
-
Mi van Topi-val?
Nagyon el van tűnve.
Unalmasabb nélküle a fórum
Sajtot készít!
-
Majd megkérdezem a lányát, szerdán lesz óránk. ;)
-
Sajtot készít!
Én is erre tippeltem, hogy felvonult az esztennába
-
Én is erre tippeltem, hogy felvonult az esztennába
Vagy nagytételben nyomja őket valamelyik Karácsonyi Vásáron :crazy:
-
Kedves Éltársak!
A tizenötödik fejezet:
Longball
Magas termetű, szikár, erős, tapasztalt és higgadt úriember volt. Az mesélték róla, hogy egy idegen országban tanult mérnöknek. A fiatalok felnéztek rá. Nagyon értett a gépekhez, a műszaki szerkezetekhez, és eszközökhöz. Ezért aztán sokszor kérték ki a férfiak a tanácsát. A városi értelmiség egyik prominens tagjaként a szalonok félhomályában pedig, szelíd természetének és mindig diszkrét, tapintatos viselkedésének köszönhetően szinte mágnesként vonzotta a középkorú hölgyek érdeklődését, mellyel csak elvétve élt vissza.
Sanyi apja borbélyüzletét rendszeresen látogatta. Törzsvendég volt. Akárcsak a SicTransit és Salmo apránként, észrevétlenül kialakult egy kis közösség. Noha különböző életeket éltek, a borbély szalon összekötötte őket és baráti társasággá kovácsolódtak. Aztán nehéz idők következtek. Az emberek, valahogy csuda tudja hogyan, de leszoktak a borbélyszalon látogatásáról. Visszahúzódtak saját falaik mögé, lekötötte őket saját életük. Mikor aztán Sanyi apja nem bírta tovább finanszírozni a vállalkozást, nehéz döntést kellett hoznia. Bezárt. Már a városi élet sem volt olyan, mint azelőtt. Úgyhogy a városból kiköltözött feleségével a hegyek közé, arra a birtokra, ahol még Sanyi nagyapja született. Sanyi és nővére a városban maradt nagyapjukkal. A borbélyszalonbéli barátok eleinte sűrűn látogatták vidéko otthonukon a volt borbélyt, a látogatások során egyre jobban kedvet kapva a vidéki élethez. Végül egymás után, viszonylag rövid időn belül, mind kiköltöztek a városból. Vidéken kezdtek új életet. Immáron szomszédokként igazi közösséget alkottak. Összejártak. Összetartottak. A nagyobb, szezonális munkákat együtt végezték el. Ki-ki tudása és tehetsége szerint segített a többieknek. Sőt együtt is szórakoztak: jártak horgászni, vadászni, és téli estéken volt idejük hódolni igazi közös szenvedélyüknek, a borotvákkal való foglalatoskodásnak.
Hármójuk közül ő volt a legtapasztaltabb és egyben a legidősebb is. Az ő utasításaira vártak. A hosszú, elöltöltős puskájába a lövéshez szükséges anyagokat egymás után a csőtorkolat felől a csőbe rakta, miközben azokat a töltővessző segítségével egymás után a töltőűrbe gyömöszölte. Először a lőporos szelencéből lőport adagolt a csőbe, aztán fojtást tömködött. Utána a söréttartójából bedöntötte a sörétet. Aztán megint fojtást tömködött. Tette mindezt automatikusan, szinte oda sem figyelve, mert közben a terepet és a harci helyzetet tanulmányozta. Közben magában azon morfondírozott, hogy mikor lenne a legkedvezőbb alkalom a beavatkozásra.
Most éppen, alig ötven méterre a parton, egy alak viaskodott a Kóborokkal. Éppen maga elé kapta az egyiket és megpördült vele. Így a mögötte támadó Kóbor szekercecsapása társa hátába kötött ki. Toportyán, merthogy ő volt az ?alak?, lándzsájával azonnal hasba döfte a szekercést, félkörösen kikanyarítva annak hasát. A kóbor ijedten kapott a lándzsához, de már csak akkor tudta megfogni, mikor Toportyán visszafelé húzta fegyverét. A szétvágott hasfal mögül tompa bluggyanással fordultak ki a belek. A kóbor ujjai görcsösen markolták a lándzsa szárát. Társa pedig már Toportyánhoz túl közel volt. Ezért Toportyán az újabb támadó felé fordította majd odataszajtotta a lándzsa végén haláltusát vívó Kóbort. A támadó ösztönösen elkapta társát. Vesztére. Toportyán előrelépett és egyetlen mozdulattal fültől fülig, csigolyáig hasította annak nyakát a másik kezében lévő Borotvával. A kispriccelő sötét vér beterítette.
A trióra kezdett átterjedni a harcéri feszültség. Longball ugyan már végzett puskája megtöltésével, barátai pedig már rég az idegen tartották a vesszőket, de még mindig nem kínálkozott alkalom a közbelépésre.
Váratlanul egy artikulálatlan, velőt rázó ordítás hasította ketté a korahajnal lusta, bóbiskoló, csendjét. Egyszerre hat szemguba fordult a hang irányába. Még Toportyán is megtorpant, aki immáron lerázva támadóit tovább vonszolta magát, és már csak pár méter választotta el a víztől.
A hang Salmo mestertől származott. Most vergődött ki a fák közül a széles partra. Berber anyaoroszlánt megszégyenítő bátorsággal és erővel harcolt. Körülötte hemzsegtek a Kóborok. Aztán Toportyán ordított egyet és visszaindult Salmo felé. Longball érezte, hogy mindjárt itt a beavatkozásra a legjobb pillanat. De még mindig várt. Toportyán odaért Salmohoz, annak hátát védve vette fel a harcot a most már túlerőben lévő Kóborokkal. A két ember túlélési esélye szívdobbanásról szívdobbanásra rohamosan csökkent. Lassan felőrölte őket az ellenség. Körülöttük iszamos lett a föld a legyőzöttek vérétől, beleitől. Szinte dagasztották a csúszós sarat. Longball érezte, hogy nem lehet tovább várni. Cselekedni kell. Elindult, közben hangtalanul megértette barátaival a támadás taktikát, kiosztotta a szerepeket. Azok utasításait bólintással nyugtázták és a három férfi, egy emberként mozdult. Longball vezette a támadást. Szíve nem gyorsult fel, csak jobban kitágult, és hosszabban, erősebben pumpált, hogy izmaiba tudja továbbítani a megnövekedett fizikai igénybevételhez szükséges oxigéndús többlet vért. Futtában maga elé emelte a hosszú fegyvert. Egyik szemével folyamatosan a terepet figyelte, másikkal célzott. Jobbján és balján, mögötte két lépésre, futott SicTransit és JenesSanyi, kezükben idegre helyezett nyílvesszőkkel. Fél perccel azelőtt értek ki a fövenyre, hogy a nap első sugarai áttörtek volna az erdő fölött. Most Langball megtorpant és hirtelen fél térdre ereszkedett. A célpont megvolt: Az a Kóbor, amelyik éppen Toportyán fejére készült ütést mérni. Összpontosított, légzésére figyelt: -Kifúj, beszív, kétharmadig kifúj, majd benntart, és céloz amíg folyamatosan és egyenletesen szorítja az elsütőbillentyűt...-
A lövés egy ezred másodperccel előzte meg a lendülő kezet. Éppen időben ahhoz, hogy a Toportyánra támadót harcképtelenné tegye, de túl későn ahhoz, hogy a lesújtó kéz lendületét megtörje. Toportyánt lezúzták: Szájába fémes ízt érzett és hirtelen émelyegni kezdett a gyomra. Nagyon fáradt volt. Zúgott a füle. A csatazaj egyre távolodó morajlássá csendesült. A világ lelassult körülötte. Támadója viszont szétrobbant fejjel csuklott össze, csontszilánkos húscafatokkal és véres agyvelő daradokkal terítve be Toportyánt. Ezzel szinte egy időben a nap első sugarai megvilágították a csatateret. A világosság legyőzte a sötétséget. Surrogó nyilak repültek a többi Kóbor felé. A két barát közvetlen közelébe szinte egyszerre estek össze a támadók. Aki nem hullott el, az megzavarodva a nem várt támadástól és a napsugaraktól elvakítva menekülőre fogta a dolgot. A csata kimenetele megfordult. A baráti hűség legyőzte a halált. Az éjszakának vége.
A reggeli ragyogásban hárman közeledtek a parton. Ez egyik kezében hosszú puska, a másik kettő kezében íj. Szétszóródva, de egymás látótávolságán belül maradva biztosították a partszakaszt, úgy hogy adott esetben egymást is tudják fedezni egy esetleges ellentámadáskor. Az üldözésnek nem volt értelme.
Folyt köv.
-
Várjuk a folytatást ;)
-
Én is...:D:D:D
-
Már írom!
-
:boldog:
-
Ajánlás: A belinkelt zenével együtt, azt hallgatva olvassátok. Úgy lesz teljes a hatás.
Tizenhatodik fejezet
SicTransit
A kölnivíz műhelyt még a dédapja alapította. Nagyapja a helyi templomban kántorként minden misén segédkezett a papnak celebrálni. Ez viszont nem akadályozta abban, hogy mikor nem misézett, haute couture kölniket komponáljon fiával, SicTransit apjával. Tisztességes iparosok voltak. A jól elvégzett munka becsülete fontos, és mások tisztelete vezérelte munkájukat.
Tranyó szinte a műhelyben nőtt fel. Mikor nem ott volt, nagyapját elkísérve a pap mellett ministrált a templomba. A műhelyben sokat segített. A miséken pedig áhítatosan működött közre. Jó gyerek volt. Nagyapja sokat foglalkozott vele. Megtanította a Jóisten tiszteletére és megszeretette vele a Szentírást, amit később Tranyó már szinte betéve tudott. Volt egy különleges képessége, amit egész családja a Jóisten ajándékának tulajdonított. Az illatokat belső hallásával dallamként is érzékelte, zenének élte meg. És fordítva, egy-egy dal, vagy komolyabb opus hallatán szagokat, sőt egész illat kompozíciókat érzett.
Első, még gyermekként alkotott, kölnivízét például Smetana: Moldvája ihlette. A parfüm fej illata diszkréten, kellemesen indította a kompozíciót. Először a levendula és rózsafa jegyek jöttek elő. Majd kicsivel később felsejlett, majd markánsan kiteljesedett a bergamott és a menta. Az idő múlásával aztán feltárult a szívillat. Neroli, zsálya szerecsendió és kömény. Végül több óra múltán az alapillat letisztult aromaelegye váltak hangsúlyossá. Cédrus, mósusz szantálfa és vetriver. Egyesek még tölgymohát is fel véltek fedezni benne.
Tehetségét Versailles-ban, majd Padovában csiszolta tovább. Először a tudományos alapokat sajátította el. Majd a termodinamika és a kémia alapvetéseit. Ezt követően az alapanyagokkal foglalkozott behatóan. Pontos illatemlékeket jegyzett meg a mintegy 150, a parfümök világának alapköveit jelentő illatokról. Tanulmányozta a parfümök előállításának fortélyait. Végül az emberi érzékelés mikéntjébe ásta bele magát. Miután tanulmányait befejezte, visszatért a családi céhbe. Legszívesebben borotvaszappanokat, krémeket készített. Évszakoknak és hangulatoknak megfelelően. Új technikákat talált ki. Szenvedélyesen kutatta a letisztult, eredeti illatokat. Az egyszerűt és mégis egyedit kereste. Csak minőségi alapanyagokkal volt hajlandó dolgozni. JenesSanyi apjának, a borbélynak, is szállított. Neki kemény szappant, birkafaggyúból és lanolinból. Ehhez jöttek a különböző organikus alkotók és az illatok. A szappant SicTransitnak nevezte, mert ugyan a világi dicsőség elmúlik, de az isteni nem. És ebben a szappanban volt valami "isteni". Kellemesen, visszafogottan "tiszta" fás, citrusos illata sokáig megmaradt. Zsíros, tömött habját könnyen le lehetett mosni, ugyanakkor nem száradt ki, és nem szárította ki az arcot. Ráadásul nagyon sokáig elég volt.
Akárcsak a többiek, furcsa álom által vezéreltetve jött a tópartra. Neki Szent Mihály arkangyal jelent meg. Szárnyai súrolták a mennyezetet. Aranyos páncélja világított a sötétben. Kezében pajzs és hosszú kard. Nevén szólította.
- SicTransit. Ébredj! Szükségem van a segítségedre a gonosz elleni harcban. Légy két nap múlva hajnalban a Salmo házával szembeni tóparton. Ott tudni fogod, mit kell cselekedned. És legyen nálad íjad teli tegezzel.
Mikor álmát elmesélte nagyapjának, az nem lepődött meg. Egy kendőt varrt unokája kabátja bélésébe, amire a 91.-k zsoltár volt ráhímezve:
ÉN A FELSÉGESNEK A REJTEKÉBEN LAKOZOK, A MINDENHATÓNAK ÁRNYÉKÁBAN NYUGSZOK.
AZT MONDOM AZ ÚRNAK: TE VAGY OLTALMAM, VÁRAM, ISTENEM, TEBENNED BÍZOK!
MERT TE SZABADÍTASZ MEG ENGEM A MADARÁSZNAK A TŐRÉBŐL, A VESZEDELMES DÖGVÉSZTŐL.
TOLLAIDDAL FEDEZEL BE ENGEM, ÉS SZÁRNYAID ALATT LESZ OLTALMAM, PAJZS ÉS PÁNCÉL A TE HŰSÉGED.
NEM FÉLEK AZ ÉJSZAKAI IJESZTÉSTŐL, A REPÜLŐ NYÍLTÓL NAPPAL,
A DÖGVÉSZTŐL, AMELY A HOMÁLYBAN JÁR, A DÖGHALÁLTÓL, AMELY DÉLBEN PUSZTÍT.
ELESNEK MELLŐLEM EZREN, ÉS JOBB KEZEM FELŐL TÍZEZREN, ÉS HOZZÁM NEM IS KÖZELÍT.
BIZONY, SZEMEIMMEL NÉZEM ÉS MEGLÁTOM A GONOSZOK MEGBÜNTETÉSÉT!
MERT AZT MONDTAM ÉN: AZ ÚR AZ ÉN OLTALMAM, A FELSÉGEST VÁLASZTOTTAM AZ ÉN HAJLÉKOMMÁ:
NEM ILLET ENGEM A VESZEDELEM, ÉS CSAPÁS NEM KÖZELGET AZ OTTHONOMHOZ,
MERT TE AZ ANGYALAIDNAK PARANCSOLTÁL FELŐLEM, HOGY ŐRIZZENEK ENGEM MINDEN UTAMBAN.
KÉZEN HORDOZNAK ENGEM, HOGY MEG NE ÜSSEM LÁBAMAT A KŐBE.
OROSZLÁNON ÉS ÁSPISKÍGYÓN JÁROK, MEGTAPOSOM AZ OROSZLÁNKÖLYKÖT ÉS A SÁRKÁNYT.
MIVEL RAGASZKODIK HOZZÁM, MEGMENTEM ŐT, OLTALMAZOM, MERT ISMERI NEVEMET.
HA KIÁLT HOZZÁM, MEGHALLGATOM, VELE LESZEK A NYOMORÚSÁGBAN, KIRAGADOM ONNAN, ÉS MEGDICSŐÍTEM ŐT.
MEGELÉGÍTEM HOSSZÚ ÉLETTEL, GYÖNYÖRKÖDHET SZABADÍTÁSOMBAN.
- Kedves unokám, tedd, amit a Jóisten parancsolt- mondta, és ezzel útjára bocsájtotta unokáját.
SicTransit tehát most ott guborgott Longball mellett. Éppen fél térden kémlelt ki a magas sás mögül, mikor bensője mélyéből felszínre lobban egy melódia: Valkyrie http://www.youtube.com/watch?v=7AlEvy0fJto . Becsukta szemét. Mélyen, lassan, beszívta a levegőt. Érezte a víz illatát, a parti fű szagát, a közeli erdő fáinak, mohájának fanyar, fás aromáját. Volt azonban még valami nehezen meghatározható szag-keverék a levegőben. Vér, izzadtság, adrenalin szag. A küzdelem szaga. Érezte, közel a cselekvés pillanata. Keresztet vetett és csendben imádkozni kezdett Szent Mihály arkangyalhoz:
- Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen
Fuvallat futott végig a parti sáson. Fejében a zene erősödött. Vére pezsegni kezdett. Aztán Longball intésére elindultak. Az energia egész bensőjében szétáradt. Először óvatosan, aztán egyre gyorsuló léptekkel, szinte már futva, közeledtek a csatatér felé. Még lőtávolon kívül. Közeledtek. Futottak. Longball egy kicsit előrébb. A másik kettő tőle kissé lemaradva, jobbra, balra. Ék alakban. Már nyílt terepen, de még mindig észrevétlenül. Idegpályáikon a gátját vesztett adrenalin folyóként áradt szét. Az idő lelassult. Észlelésük kifinomult, letisztult. Tranyó tágra nyílt szemekkel nézte eléje táruló látványt. Az erdő szélén tolongtak a kóborok. A tömeg közepén két alak, egymásnak háttal. Küzdöttek a tömeg ellen. Hirtelen szagok kavalkádja csapta meg érzékeny orrát. Ekkorra a zene már tombolt fejében. A fegyverek csörömpölése, a halálhörgés, a vér, kiontott belek, a bélsár gyomorforgató szaga beterítette a partot. Látása leszűkült Megfeszítette íját és célzott. Ajkai hangtalanul mozogtak, miközben a 144:1 zsoltárt mormolta:
- Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.
Eldördült Longball hosszú puskája. Szinte egyidőben SicTransit eleresztette első nyílvesszőjét. Az idő szinte megállt. A dupla dárda formájú hegy sivítva hasította a levegőt. Egy nagy, kigyúrt kóbor idegtépő lassúsággal lépett bele a nyílvessző röppályájába. Tompa pukkanással nyakán a bőr lassan kettényílt. A nyílvessző behatolva felhasította artériáját, és kiszakította gigájával együtt ádámcsutkáját. A vessző mit sem veszítve lendületéből tovább röppent eredeti célja - egy másik, éppen Salmora támadó kóbor veséje - felé. SicTransit a nyaki artériákból kiáramló vörös vérpermeten keresztül a látta, amint a vessző mélyen belefúródik a kóborba, miközben már a második vesszővel feszítette az ideget.
- Jótevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nékem; pajzsom, és az, a kiben bízom.- Folytatta a zsoltárt.
Következő célpontja egy hátrébb, a két bajtárs felé futó alak volt. A nyílvessző, a negyedik bordaközön keresztül a testbe csapódva, átszakította a bal tüdőlebenyt és szétroncsolta a szívet. Végül a jobb oldali ötödik bordába ágyazódott be, félig kettérepesztve azt. A nagy erejű becsapódás hatására a támadó - vadász kifejezéssel élve - "tűzben rogyott össze". Ekkorra már Tranyó a fejében harsogó zene ütemére mozgott. Célzott. Lőtt. Új vesszőt tett az idegre. Ismét célzott. Lőtt. Közben párduc módjára változtatta helyét a csatatéren. Immáron ő maga volt a halál angyala. A megváltó eszköze. Szent Mihály lándzsája.
A dráma tetőfokára hágott. Akiket eltalált vagy megmerevedetek, vagy görcsösen rándultak össze. Egyre csak hullottak az oldalukba, hátukba, tarkójukba, nyakukba csapódó nyilaktól. A felszakított bőr alól a szétroncsolt artériákból sziszegve szökött ki a vér. Toroklövései nyomán pedig csak saját vérükben fuldokló, gurgulázó, görcsösen rángatózó tetemek maradtak. A kiömlő vértől a föld iszamos dágvánnyá változott. A kóborok csetlettek botlottak elbukott, haláltusájukat vívó társaikon. Nyílvesszők rendet vágtak a gonosz tömegén. A kóborok támadása megtört, a sorok között zavar és kuszaság urhodott el. A két barát közvetlen közelében szinte egyszerre estek össze a támadók.
És ekkor a nap első sugarai megjelentek a parton. Aki nem hullott el, az megzavarodva a nem várt támadástól és a napsugaraktól elvakítva menekülőre fogta a dolgot. A csata kimenetele megfordult. Üldözőből üldözött lett. Vadállatból zsákmány. A baráti hűség legyőzte a halált. Az éjszakának vége. A reggeli ragyogásban hárman közeledtek a parton. A gonoszt utolérte végzete! A kéjsóvárság, a szabad rablás, a kapzsiság, a hatalomvágy fanatikus adeptusai, a kóborok, döntő vereséget szenvedtek. A könnyű zsákmánynak ígérkező Salmo és a sérült Toportyán olyan ellenállást tanúsítottak, ami meglepte a hazátlan bitangokat. Eleddig ugyanis a zsarolás, a cinkosság és a terror eszközeivel könnyen elbántak a környéken élőkkel. Nyílt összetűzésre csak elvétve került sor. Most azonban ráadásként, csodálatos módon, megjelentek még olyanok is, akik a régi értékek szerint éltek. Akik a közösséget, a másokért való felelősséget ugyanolyan fontosnak tartották, mint saját boldogulásukat. Mert volt hitük. Mert összetartottak. Ezért tudott győzedelmeskedni ez a pár EMBER az élő halottak serege felett.
Sic Transit Gloria Inferni! Így múlik el a pokoli "dicsőség"
Folyt. köv.
-
...én még csak a félkész változatot olvastam, most olvassam újra? ;)
-
Ez nagyon komoly, jó kis olvasmányos lett az egész! :)
-
"...Tőlem már ne várjatok folyamként omló beszédet.
Mert a szomorú vers is csak vidám szívből jöhet elő,
Az én üres szívemből több nem fakad,..."
https://www.youtube.com/watch?v=9cC0kE20Cs0
-
Kicsit izgulok, nehogy meghaljak a sztori vége előtt.....máhogy' úgy nem igazából....
Kiírnak a sorozatból oszt' mit mondok otthon ?
Egyébként a lövések közötti zsoltár mormolásos rész nagyon tettszett...
reofil
-
:uncsi: Na jó csak vicceltem ;D igazából :boldog: :boldog: :boldog: :boldog: :boldog: :boldog:
-
Dolgozom a folytatáson.
-
A borotva titka
Utolsó fejezet
A borotva titka
Nagyon fáradt volt. Zúgott a füle. A csatazaj egyre távolodó morajlássá csendesült. A világ lelassult körülötte. Még le akarta szúrni következő támadóját, de már nem ment. Lándzsáját csak erőtlenül nyújtotta ki. Szemhéjjai ólomfüggönyként zárultak szemére. Lassan minden elsötétedett előtte. Elterült. Utolsó erejével ruháján keresztül megmarkolta a borotvát.
Sötétség. Csend. Béke. Érzetmentesség. A brutális fizikai megerőltetésből minden átmenet nélküli nyugalom. A yang után a yin, az erő után a befogadás. A két véglet között pedig a megvilágosodásra való lehetőség. A két polaritás között van egy pillanat, amikor minden megáll, és az örök mozdulata, a végtelen felsejlik. Ebben a pillanatban rá lehet ébredni a dolgok igaz természetére. Ebben a dimenziók közötti előszobának, vagy átjárónak mondható pillanatban lebegett Toportyán lelke. A minden lehetőséget magába foglaló anyagnélküliség állapotában. Aztán, ebben az ős-eredetszerű állapotban apránként, valahonnan, nagyon messziről egy gyenge zúgó hang kezdett el felsejleni. A hang erősödött, és mikor már elviselhetetlenül hangos volt, akkor hirtelen egy nagy villanás hasította át a sötétséget. Korább buddhista gyakorlatai közül a Phowa-nak köszönhetően, Toportyán lelke, utat törve magának a koponyacsontja legfelső pontján, elhagyta az összetört testet, a koronacsakrán keresztül. És lelke hirtelen mindent egyszerre kezdett érzékelni. Teret és az időt. Érzékelte a megtöretett testet, melyből kiszabadult. Érzékelte a többi embert, akik körülötte guggoltak, álltak. Salmot. Longballt, Sic Transitot. Jenessanyit, amint éppen megvizsgálja, immáron lélek nélküli testét. És kristály tisztán, szinte dallamként érzékelte, amint Salmo Sanyihoz fordul:
- Hogy van?
- Megmarad, de még nem tért magához. Válaszolta Sanyi.
- Vigyük a szigetre!
A kis társaság lassan odébb állt. Toportyán lelke a tóparton maradt. Furcsa mód nem érzett se fájdalmat, se szomorúságot. Semmit. Szinte szenvtelenül, illetve csak némi érdeklődő, kíváncsisággal nézett a csapat után, ahogy lassan távolodtak tőle, összetört testét a sziget felé hordozván. Különösen szépnek érzékelte őket. Mindegyiket különböző színű, méretű fénytest burkolta körül. Volt kinek szivárvány színű, volt kinek arany. Ezen elmerengett.
- Mennyire más, ahogy a test nélküli lélek érzékeli a valóságot - gondolta.
Ahogy ott létezett, egyszerre csak változás állt be a valóságba. Már nem volt egyedül. Ott volt mellette a Gróf és a szamuráj.
A Gróf nyilvánult meg először:
- Kedves Toportyán! Lenyűgöző! Engedje meg, hogy elsőként gratuláljak. Nem mindennapi módon tranzitált. Stílussal, szenvedéllyel, ugyankor eltökéltséggel és odaadással. Bravó!
Most Torii:
- Üdvözlöm Toportyán San, ön és a többiek igazi szamurájok. - És ezzel meghajolt Toportyán előtt.
- Osu Sensei! - Válaszolta Toportyán. Ő is meghajolt.
- Ön és társai cselekedeteikkel tanúbizonyságot tettek, hogy az ősi erényeket becsülik. ? Folytatta Torii.
- A hűség, a bátorság, a szeretet, és becsület. Ezek az erények vezették önt el énhozzám. Hűséges volt az erényeihez. Volt elég bátorsága, és kitartása végigmenni a saját maga számára, szabad akaratából, kijelölt úton. Társaival együtt megmutatta mit jelent a mások és a természet szeretete. Megmutatták a jól elvégzett munka becsületét. Tanúbizonyságot adtak hitükről. Pedig megkísértette önöket többször és többféleképpen az ördög. Mindezek az erények nélkülözhetetlenek a gonosszal szembeni harcban. Viszont vagy egy utolsó erény, ami nélkül nincs győzelem. Mert akármennyire erényes is az ember, egyedül nem boldogul. Szétszóródva elvész. Csak akkor boldogul, ha közösséget vállal a többivel!
- Milyen gonosz ellen? ? Így Toportyán
- Az igazság mindig egyszerű! Ez is: A gondolatoknak teremtő erejük van. Megteremtik az igét, ami már önmagában cselekvés. Az igéken kereszül pedig maga az alkotó cselekvés érhető tetten. Tehát a jó gondolatok a világot teremtik. A rosszak a világot pusztulásba döntik. Ezek a lények, melyeket ma legyőztek,- egyszerűen fogalmazva- a rossz gondolatok, fizikai síkon való megnyilvánulásai. Az olyan gondolatok, mint a kapzsiság, hatalomszomj, gátlástalanság cselekedetekben tárgyiasulnak, amelyek kellő mértéket elérve, apránként képesek fizikai síkon is, kóborok formájában megjelenni és pusztítani. Ők az ördög megtestesülése. Olyanok, mint a rák a legyengült, beteg testben. Az ördög olyan a létforma, amely saját teremtőivel kel birokra. Azokat is elpusztítja, aki teremtették. Hányszor hallottuk már az ?elvisz az ördög? kifejezést? a megtestesült, gátlástalan, kapzsiság, és perverz hatalomvágy először mindig a leggyengébbeket fojtja meg, valamint a védekezésre képteleneket, a földet, a vizeket és a levegőt, majd az erősebbeket, azokat, akit legelsősorban felelősök létezéséért. Mikor mindent elpusztított, ő maga is elpusztul és akkor vége a ciklusnak. A nóta vége mindig ugyanaz.
- Hogyan lehet legyőzni?
- Az ördögöt csak azok tudják elpusztítani, akik képesek voltak megalkotni. Az emberek. Egyszerre két módon kell törekedni a megsemmisítésére! Küldetésszerűen. Közvetlenül és közvetve. Önmagában, az egyik vagy másik nem elegendő. Direktben kell a gonoszt pusztítani, és ugyanakkor közvetve is gyötörni, gyengíteni kell. A sajátmaguk mélyén rejtőző kapzsiságának, és hatalomvágyának, énközpontúságának legyőzése éppen ugyanúgy a mindennapi ütközetek tétje, mint a megtestesült gonosz (ördög) elleni harc.
Olyan ez, mint a borotválkozás. Folyamatos összpontosítást, lankadatlan éberséget igényel. Ha nem figyel oda, megvágja magát. Ha odafigyel, tökéletesen megborotválkozik. Ugyanígy kell összpontosítani a többi cselekedeténél is. Egyik oldalon a saját maga, a másik oldalon meg a többiek kapzsisága, hataloméhsége, önzése fenyeget.
A sötétség és a halál völgyéből a borotva élén keresztül vezet az út a fény felé! Mindíg az ősi erények szellemében gondolkodjon, szóljon és cselekedjen! Mindig a borotva élén haladjon! Hagyjon el mindent, ami felesleges! Csak azt vigye, ami igazán fontos. Hűség, szeretet, becsület, bátorság! Nincs megalkuvás! Lankadatlan éberség! Önmagával szemben és másokkal szemben. És találjon társakat az úton, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint maga! Közösségben erősebbek!
- Köszönöm a tanítást Sensei!
- Mondja kérem, miért akarta a gonosz a borotvát megszerezni?
- Mert el akart pusztítani, hogy ne tudjam a mostanra már majdnem elveszett tudást a világnak újra megtanítani. A történelem során sokan voltunk, kisebbek és nagyobbak, akit a fényt hirdettük a sötétséggel szemben. Buddha, Jézus, Mani, voltak a legnagyobb fényességek. A legerősebbek. Én csak egy követőjük voltam. Sajnos mindet elpusztította a sötét oldal. Engem legelőször 1660-ban a Fushimi vár elleni ütközetkor próbált a gonosz elpusztítani. Ez félig sikerült is, de csak fizikia testemet tudta elpusztítani. A lelkemet nem. Akkor a kardomba vonultam vissza, azzal, hogy az ősi erények mentén élő embereket fogom segíteni a gonosz elleni harcban. Aztán 1939-ben, Singapúrban Gróf Markossy Mátyás megvásárolta a kardot egy árverésen. Önnek köszönhetően nem sikerült a gonosznak akkor sem elpusztítani, noha a kard odalett. Ezt követően a kardból készült egy borotva. Immáron az vált lakásommá. A borotva, pedig a bolhapiacon önhöz került kedves Toportyán San. Így a gonosz elleni harcban most már önt segítem. Ebbe a világba tehát általam került, ahol minden különösebb következmény nélkül részt vehetett egy kis extrém tréningen, és egyszersmind szituációs gyakorlaton. És nem utolsó sorban közvetlenül kapcsolatba tudtam önnel lépni.
- Értem Sensei. És most?
- Most eméssze meg a történteket. Nekünk mennünk kell, kedves Toportyán San. De biztosíthatom önt, hogy noha néha úgy fogja érezni, magányosan harcol, soha nem lesz egyedül. És földi zarándoklatának végén még találkozunk! A borotvával pedig vigyázzon, nehogy megvágja magát.- Fejezte be mosolyogva Torii.
- Osu Sensei. Toportyán meghajolt.
- Osu! - Viszonozta a meghajlást Torii megfordult és a Gróffal együtt eltűnt.
-Vége-
-
Kicsit izgulok, nehogy meghaljak a sztori vége előtt.....máhogy' úgy nem igazából....
Kiírnak a sorozatból oszt' mit mondok otthon?
...nem írtak ki! ;)
-
Toportyán-invázió (http://www.hirado.hu/Hirek/2012/02/14/14/Toportyan_invazio_aranysakal_veszelyezteti_a_vadakat__fotok.aspx) :borz2:
-
Toportyánnal mi van? Tud valaki valamit rólla?
Befejezte a művét és annyi?
-
Láttam egyszer a múlt héten, amikor hozta a lányát a suliba.
Integetett is! ;)
-
Láttam egyszer a múlt héten, amikor hozta a lányát a suliba.
Integetett is! ;)
Akkor megnyúgodtam. Max a klasszikus borotválkozásról szokott le, esetleg nincs ideje fórumozni. Esetleg a szakállát figyelted? Borotválkozik még? :borosta:
-
Tip-top volt, magabiztos, határozott. ;)
Biztos vagyok benne, hogy a borotválkozást is komolyan csinálja.
Úgy sejtem sok minden érdekli, most nincs ideje fórumozni.
-
Kedves Éltársak,
Nem tüntem el, csak vidéki "birtokom" beindításán fáradozom. (Ház felújítással egybekötött extrém kertészkedés.) Eddig a következők voltak (a kertben):
Tárcsázás,szántás, tárcsázás, roti kapálás, ágyások előkészítése, vetés, gyomlálás, gyümölcsfák metszése, lemosó permetezés, öntözés, öntözés, öntözés,- nincs eső- öntözés, kerítés állítás, palántázás, kiültetés, öntözés, öntözés,öntözés,-nincs eső, kaszálás. Most itt tartok.
A házban: vakolat leverés, vakolás, kémény feújítás, födémek lebontása a tárolóban és az istállóban, nyílászáró (ajtó- ablak) csere, új födémek felrakása, vizes és villanyszerelési munkák.
Továbbra is borotválkozom, de valóban kevés időm jut az efféle "Úri huncutságokra".
Tegnap pl. kaszálással múlattam az időt. Éjszakánként pedig nem alszom. Várom, hogy jöjjenek a Kóborok. :-).
Üdv,
Topi ;)
-
Hol van a birtok Topi?
-
A Kóborok azok mindig mennek >:(
Reméljük azon a környéken nincsenek :fetreng: :fetreng:
-
Hol van a birtok Topi?
Kedves Malac,
Kamilla megmondja. ;)
-
...sosem akartam a mi dolgainkat megbeszélni vele, nem tudom, hogy kezelné.
Majd biztosan mesél róla, úgyis a kerti növények következnek nemsokára.
Ha nincs túl messze, szívesen meglátogatnálak...
-
Kedves Malac,
Kamilla megmondja. ;)
Jó, hogy újra itt vagy, már hiányoltunk.
Amúgy mennyi szabadságod van, hogy ennyi időd van a birtokra?
Vagy ezt meló mellett csinálod?
-
Kedves Zozo,
Melo mellett. Szabadságom nincs sok. Mondjuk, ami van, azt is remélhetően ezzel fogom eltölteni.
Üdv.
T.
-
Kedves Zozo,
Melo mellett. Szabadságom nincs sok. Mondjuk, ami van, azt is remélhetően ezzel fogom eltölteni.
Üdv.
T.
Ebben az esetben igy hangzik a kérdés: hogy birod energiával?
-
Kedevs Zozo,
Birom.
Múlt hétvégén pl. lekaszálatam a területet. Olyan volt mint egy nagy borotválkozás. :-)
-
Hogy a f...omba ne mennénk!
Elvégre meg kell mutatnom milyen is az, amikor a falu első kaszása beáll a sorba...
reofil
-
Rendben,
legközelebb szólok elötte.
-
Ősz
Lassan itt az ősz.
Arcomon új bűszkeség.
Dali bajuszom nőtt.
-
Toportyán a házban! :boldog:
-
Hát...ha azok is így néznek ki, én sem tudnék aludni :crazy:
(http://www.budaorsiinfo.hu/wp-content/uploads/2011/09/Kobor_Janos_Omega1.jpg)
Vazz FBP,
Akarom mondani: Bélám,
Valahányszor a Topicomba scrollozok és ráfutok a Kóborra, rosszul leszek.
Üdvözlettel:
Toportyán Béla
-
Vazz FBP,
Akarom mondani: Bélám,
Valahányszor a Topicomba scrollozok és ráfutok a Kóborra, rosszul leszek.
Üdvözlettel:
Toportyán Béla
Ezért nézek be a topikodba csak kéthavonta 1X, mert annyi pont elég. :fetreng: :sör:
-
Köszönöm Béla!
-
Kérek méééég! Vagy csak ez az egy van??? :D
-
...Kóbor?
-
Nem! Nem kóbor! :)))
??? újonc vagyok, és olvastam Toportyán Zen-es borotválkozását, és imádtam. :boldog: Na abból szerettem volna még olvasni, ebből kértem méééég! ..aztán találtam is. ;)
-
Csókolom Katalin!
Nagyon örülök, hogy tetszenek az írások. Elárulom, hogy most is éppen egy témán "dolgozom". De még nagyon az elején vagyok. csak az ötlet van meg.
Üdvözlettel:
Toportyán
-
Türelmetlenül várjuk. :borz1:
-
Wagner nem kedvenc :nemtom: , de ezt és ennyit szívesen hallgattam a szöveggel együtt. Ide az erdőbe kiváló választás! Grat!
4 óra már nem menne... ifj. Kurtág pedig bármennyire is a mai magyar(?) valóság ábrázolása zenében, elég nekem ezt a harmóniátlan, csikorgó valóságot átélni nap mint nap. Legyen inkább bel canto, valami olasz, az is lehet drámai.
https://www.youtube.com/watch?v=3b0p9mTJOJI
-
a 15.-ben nincs zene? Nincs. Én is vidéken szeretnék, én is vadászni meg gombát szedni!!......
grat!
-
Amit szeretne az ember, az előbb-utóbb megvalósul.
-
Kamasori
Toportyán már napok óta izgatottan várt a pillanatot, mikor végre megérkezik a posta. Elment íróasztalától egyéb ügyeit intézni. Mire visszatért, egy kis fehér csomag várta. Rajta a címzés jól olvasható, percíz betűkkel. A csomag bal felső sarkában pedig a feladó adatai: Jenes Sándor, satöbbi satöbb satöbb. Toportyán azonnal bontotta a csomagot, melyből egyebek között előkerült a Kamasori. Kibontotta a belső védőcsomagolást is. Élőben sokkal szebb mint ahogy azt a korábban kapott képen láttam- gondolta Toportyán. Fogása, formája, anyaga, súlya, súlyeloszlása. Ezeket nézegette vizsgálgatta Toportyán. Végül megnézte a penge keresztmetszeti profilját. Aztán gondosan visszacsomagolta és eltett…
Fürdés után megtöröközött. Felvette alsógatyáját. Várt, még a tükörre lecsapódott gőz felszárad. Közben a bőrön akkurátus mozdulatokkal húzta a Kamasori pengéjét. Aztán megtörölte. Arcára Proraso krémet kent, majd gondos mozdulatokkal belemasszírozta. Most következett a Crabtree and Evelyn West Indie Lime keményszappan és Mühle szintetikus borz pamacs duettje, amit az Old Spice Mugban adtak elő. Eredmény: Tökéletes, kemény zsíros hab. Miután az is felkerült a pofalemezekre jött a nagy pillanat: A Kamasori kézbevétele és élszalagának arcra tétele. Aztán az első húzás. Diszkrét sercegés. A „borotva éles”- hát persze, mert borotva, te kis csacsi- pengének behódolva válnak el az arctól a szőrszálak…
A Kamasorin a fogás kicsit más, mint a nyugati fazonú borotvákon. Erre a fogásra legnagyobb meglepetésére Toportyánnak szinte ösztönösen ráállt a keze. Szinte adta magát. Ahogy haladt előre a borotválkozással, az a kicsit hátborzongató érzése támadt, majd erősödött benne, hogy ugyanezekkel a mozdulatokkal borotválkozhattak kamasoriaikkal anno a szamurájok csatáik előtt. Felkészülésükhöz tartozott a borotválkozás rítusa. Azok a Bushido szerint éltek. Bushido: olyan értékrend, melyhez talán itt nyugaton a lovagiasság hasonlítható. A Kamasori siklott Toportyán bőrén, közben sorra törtek fel elméjéből a Bushidot alkotó emberi értékek. Az a harcos, aki a Bushido útját járja nagy hangsúlyt fektet a mértékletességre, a becsületre, az egyszerűségre és a lojalitásra.
Az első erény az EGYENES JELLEM, IGAZSÁGOSSÁG.
Mint ahogy a kamasorinak is egyenes a gerince, úgy ad a samurájnak gerincet és tartást egyenes jelleme. Ez egyben igazságosságot is jelent, illetve igaz-ságot, ami szorosan összefügg a később tárgyalandó fontos eszme a becsület fogalmával. Az egyenes jellem az az erő, mellyel tudjuk, hogyan kell cselekednünk. Ide tartozik a kötelesség fogalma is a "giri". A kötelesség, mely akkor is motiváló erő, ha nincs más. Ez kényszeríti ránk a gyermeki jámborságot (például szüleinkkel szemben), ha a szeretet már hiányzik. Ez a helyes megfontolás, mely néha szomorú és szégyellnivaló dolgok elkendőzésére szolgál.
A többi, szépen sorban:
BÁTORSÁG, KITARTÁS
A bátorság csak akkor számít erénynek, ha az igazságosság és a becsület védelmében használják, egyébként lehet aljasság vagy ostoba vakmerőség. Igazi bátorságot a hűség és becsület szül. Ennek elsajátítására korán elkezdik tanítani a szamuráj gyermekeket. Néha kegyetlennek tűnik a szülő, aki éjszaka kiküldi gyermekét, vagy hajnalban felébreszti, hogy télen mezítláb vigyen el egy üzenetet. A mesék és hősökről szóló történetek azonban megteremtik a bátorság ideálját a gyermekben.
JÓINDULAT, EGYÜTTÉRZÉS
A japán feudalizmus Nitobe szerint azért nem lett önkényuralom, mert a keleti filozófiák szellemében jól megfért egymás mellett a nyílt becsületesség és szigorú igazságosság, mint férfias erények és a jóindulat és könyörületesség nőies értékei. Ezt testesíti meg az uralkodó jóindulatú szülői gondoskodást szimbolizáló igazságossága. A jóindulat azonban nem gyengeség, hanem céltudatos erő, mely képes megmenteni vagy megölni. Az együttérzés vezeti a szamurájt arra, hogy halott ellensége felett verseljen:
"Szeme akár / a pokol mélységes / Mélye- / Merő fájdalom, / kivehető."
UDVARIASSÁG
Az udvariasság az együttérzésből származó erény, mivel kifejezi a másik ember személyének és érzéseinek tiszteletben tartását. A japánok úgy tartják, hogy legmagasabb rendű formájában megközelíti a szeretetet. Az udvariasság finoman kimunkált szertartások, etikett formájában figyelhető meg, melynek legfőbb jellemzője a kecsesség. Legszebb példája ennek a teaszertartás, a csa-no-ju (cha-no-yu). Erre az eseményre külön teaház vagy teaszoba szolgált, mely egyszerű, csupasz tisztaságával, az alkalomhoz és a vendéghez mindenkor legjobban illő apró kiegészítők megválasztásával a külső-belső harmónia megteremtését szolgálta. A teaszertartás kecsessége sem felesleges modorosság, hiszen a békesség és fegyelem a lélek leggazdaságosabb működésmódja.
Az udvarias bánásmód persze barátnak és ellenségnek egyaránt kijárt. Képmutatásnak gondolhatnánk, noha csak a lelki fegyelem megnyilvánulása, s mint ilyen, magasabb rendű viselkedésforma, mint a harag vagy rosszindulat.
IGAZMONDÁS, ŐSZINTESÉG
E nélkül az erény nélkül az udvariasság csak színjáték. A szamuráj szava olyan mértékben hitelesítette egy állítás valósságát, hogy írásbeli megerősítésre nem is volt szükség. Persze mindig akadnak igaz és hamis prédikátorai egy eszmének. A japán történelem sem mentes a stratégiai célú cselszövésektől és hazugságoktól, melyeket mindig valamely nemes cél érdekében tettek. A busidó szellemében azonban az igazság követése volt az egyetlen bátor, becsületes cselekedet. Az udvariasságból elferdített igazság azonban nem bűn, hanem üres formalitás, melyet valószínűleg senki nem vett komolyan.
BECSÜLET
A busidó legfontosabb erénye, mely a személyes méltóságot és önértékelést is magában foglaló érzés. A fogalom maga új keletű a japán nyelvben, a lovagi korban olyan szavakkal fejezték ki, mint név, arc, külső megítélés. Ha valaki "elveszítette az arcát", vagyis megszégyenült, az a legnagyobb megaláztatás volt egy szamuráj részére. Neve is csak a felsőbb osztályok tagjainak volt. Az alsóbb osztályok tagjainak neve vagy foglalkozásukból - halász, hordár, szakács - vagy családi pozíciójukból származott - Első Lány, Második Lány, stb.
A becsület elveszítéséhez kapcsolódó szégyenérzetet korán a szamurájba nevelték azt tanították, hogy "a becstelenség olyan, mint a fa kérgén lévő forradás, az idő ahelyett, hogy meggyógyítaná, egyre nagyobbra növeli". Ezért a becsület nevében gyakran követtek el rémséges kegyetlen megtorlásokat.
A HŰSÉG KÖTELME
A feudalizmus alapja a hűbéri hűség, mellyel a hűbéres tartozott hűbérurának. A japán feudalizmus hierarchikus társadalmában is elsősorban a hűbérúrnak tartoztak vazallusai hűséggel, de a társadalom minden intézményében jelen volt a feljebbvalókkal szembeni hűség kötelme. Igaz volt ez a családra, ahol gyermekek szüleiknek, feleségek férjüknek, fiatalabb testvérek idősebb testvérüknek voltak kötelesek hűséggel szolgálni. A többszörös hűségi láncolatban azonban mindig a hűbérúrhoz (földesúrhoz) való kötöttség volt a legfőbb. Csak ezután következett a család, amelynek érdeke és értéke egy és oszthatatlan, a tagok egymásnak elkötelezettek, s ez a kötelezettség a (jó esetben szeretettel megtöltött) hűség. Némely esetben azonban a családi és hűbéresi kötelékek is összefonódhattak. Ilyenkor is mindig a hűbéresi hűség volt az előbbre való.
A nők helyzetét is leginkább a hűség kötelmének fogalmával lehet megérteni és elfogadni. A feleség örökös hűséggel tartozik férjének, aki akár halálba is küldheti nejét, ha kedve úgy tartja (és hűbérura nem rendelkezik másként!). A hűség vezeti a nőt, amikor önmagát és egyéb kötelezettségeit figyelmen kívül hagyva intézi férje ügyeit, vezeti a háztartást. Hűséggel tartozik nem csak férjének, de férje egész családjának is.
A hűséget és az azzal járó engedelmességet azonban még a hűbéres sem volt köteles birkamód bólogató Jánosként megélni, szó nélkül tűrve földesura vagy egyéb feljebbvalója igazságtalan vagy ostoba cselekedeteit. Sokszor megtörtént, hogy egy hű vazallus azzal mutatta ki legjobban hűségét, ha adott pillanatban megkritizálta urát, aki ezért nem egyszer hálás is volt.
Volt azonban olyan hűtlenség is, mely lázadásnak minősült a hűbérúr ellen. Ebben az esetben nem volt kegyelem, vagy megbocsátás. A busidó nem számolt enyhítő körülményekkel. Van azonban valami, ami közös azokban, akik a hatalmat akarják: a győzelem vágya.
ÖNURALOM
A japánok, más ázsiaiakhoz hasonlóan ritkán mutatják ki őszintén érzéseiket. Főként igaz ez az indulatokra, melyekről azt tartják, hogy megzavarják a belső békét, a wa-t. Másrészt bánatuk vagy fájdalmuk kifejezésével nem akarják megzavarni a többi ember harmóniáját, vagyis az udvariasság és együttérzés miatt nem sírnak vagy dühöngnek hangosan. A busidó szellemében még a legtermészetesebb érzéseket is elfojtották, nehogy megzavarják a gondolatok és cselekvés összerendezettségét. Az arcon tükröződő általános mosoly az elfojtott érzések leplezésére, ellensúlyozására szolgált. (Azóta tudományosan is megfigyelték, hogy az arcra erőltetett mosoly jókedvet és derűt vált ki az egyénből, tehát képes lehet a felkavart indulatok lecsillapítására. Atkinson, 1995)
Az önkontroll tetőfokát a rituális öngyilkosságban (seppuku (szeppuku), ismertebb és kevésbé szépnek tartott nevén harakiri) érte el, mely szintén a szamuráj kiváltsága volt. A szeppuku dicső halál, melynek elvégzésére már kiskorukban megtanították a szamuráj fiúkat és lányokat egyaránt.
A halál elfogadása azonban nem jelenti, hogy siettetnék azt, vagy indokolatlanul követnének el szeppukut. Azért sem tehették ezt, mert életük mindenkor hűbéruruk kezében volt, ha ő megtagadta az öngyilkosságot, akkor a szamuráj nem tehette meg.
Toportyán befejezte a borotválkozást. A bushido számbavétele is végretért. A Kamasori tökéletes munkát végzett.
Köszönöm Sándor!
Domo Arigato Sándor Sensei!
forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Busid%C3%B3
-
Topi, gratulálok a klassz késedhez, és a vele járó minőségi borotválkozáshoz! Sanyinak is! ;)
Ez melyik kés, láttuk már, vagy új gyártmány?
-
Topibá tessenek már valami képet is lökni a kamasori ról, ről, rúl !!! :crazy:
-
(http://sphotos-e.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/406773_444568115621513_433243189_n.jpg)
-
Nyélre lök majd Topibá valami fonatot?
Bírom a japókat ha valami egyszerű dolog tud működni nagyszerűen azt végletekig tudják tökéletességig faragni.
-
Akkor ez neked készült, ha jól gondolom. Tetszik a kontraszt, jó lett a nyél íve. Klassz! :borz2:
-
Sanyi Sensei nagyon eltalála.
Betyárka: Nem fogok semmit sem tenni rá. Ez számomra így, a maga egyszerűségében tökéletes.
Gregg: Igen, Sanyi számomra készítette. A kamisorit többször átbeszéltük. Milyen legyen a penge íve, a nyele, a színe, a penge hossza és szélessége. Meg, hogy ne kerüljön rá semmi a nyelére. Még a hegyén is alakítottunk egy titkosat. :-)
-
Királyság!
Méretek?
-
Topi,
ez nagyon szigorú eszköz!
Csodás!
:sör:
-
Szép lett a Kamasori, gartulálok hozzá :sör:
-
Áthoztam a Vándor gold dollár topicból, hogy egy helyen legyen többi írásommal.
Urak,
Homlokon csókolt a lovam múzsám!
Címe:
Vers a szépen borotvált, lovat pusziló és lópuszit kapó forumózóról
Van nekem egy kicsi lovam, puszit adok neki, jól van.
Van nekem egy édes gazdám, megpuszilt az istállóban.
Cserébe ha leszállt rólam, meglásd én is puszit osztok!
Jól borotvált arcára majd nyálas paci csókot nyomok.
Íme egy másik:
Pajkos póni
Pajkos pónim puszilom
Pej sörényét feltúrom
A hátára pattanok
Aztán nagyok zakózok
Pajkos pónim rámnyihog
Rám villan a sok ló fog
Pajkos pónim rám hajol
Kobakomra puszit tol
-
:fetreng: :borz2:
Topi a "Popsin csókolt egy koca"-ra is írj kérlek egy szívmelegítőt! :fetreng:
-
Kedves Penge.
Csak neked, csak ma:
Volt nekem egy pajkos kocám.
Formás segge ringott biz'ám!
Eccer aztán megpusziltam
Ő meg seggembe túrt vígan.
-
:fetreng:
-
A disznó részeket kérjük kitakarni! Mint a kanásznótában!
Uccu kanász a gyepen a faszával jáccik,
Úgy megbaszta a XXXXX-t, csak a töke láccik.
:fenek: :fetreng: :fetreng: :fetreng:
-
Topi! :borz2: :fetreng:
Ma ilyen huncut nap van! :fetreng: :sör:
-
Topi! :borz2: :fetreng:
Ma ilyen huncut nap van! :fetreng: :sör:
+1 :fetreng: :fetreng:
-
(http://sphotos-f.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-prn1/s480x480/540724_457028594375465_877240142_n.jpg)
-
Megint itt a telihold!
(http://24.media.tumblr.com/tumblr_lz4nsezNDA1qbxh0uo1_500.gif)
-
Itt?
Nincs itt most senki rajtam kivul.
A jatszoteren van?! Vagy hol?! :crazy:
-
Majd este.... vesd szemed gubóját az égre.
-
Este alszom, éjjel csak a szeizmologusok figyelnek.
-
Topibá kezdek félni! ;D
-
Topibá mintha radikalizálódna!
-
(https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/428432_470962146315443_616706226_n.jpg)
-
(https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/581171_470962692982055_1729708588_n.jpg)
-
(https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/428577_470963086315349_1076410331_n.jpg)
-
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/946831_470963566315301_162728304_n.jpg)
-
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc1/600882_470964049648586_2128467078_n.jpg)
-
(https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc6/283706_470964699648521_1514633341_n.jpg)
-
Micsoda fegyelmezetlen legénység!
-
Az első mondatot elolvasva azonnal "A Galaktika irai" című regény ugrott be.
De mégsem ott olvastam hasonlót! :-)
Tetszik az írásod!
-
Ismét közeleg a telihold:
(http://images.ados.fr/cinema/photo/5335312533/twilight/jacob-loup-garou-1601707bad.gif)
-
:D
-
:D
:whoops:
-
Erről a cikkről egy régi,kedves éltárs jutott az eszembe: ;D
http://index.hu/belfold/2016/02/16/visszatert_budapestre_az_aranysakal/