Bruyere (ejtsd: brüjer): a gyökér neve, amiből készült. Pipához igen kiváló tulajdonságokkal rendelkező faanyag, ezért aztán igen gyakori a bruyere-gyökér pipa.
Kiszáradás: mivel én szivaros vagyok, meglehetős tapasztalatokkal rendelkezem a megfelelő légnedvesség-tartalom fenntartása ügyében vívott harc terén.
Drága Penge, az, hogy „Elméletileg a 40-50-60%-os relatív páratartalmú lakásokban nem tud "nagyon" kiszáradni évekig sem”, hát az sajnos annyira nem így van, hogy ennél nemebb már nem is lehetne. 50%-on a dohány egyszerűen már csonttá száradt. Az ideális ugye a 70-75%, amin a KunEmber által említett tulajdonságot kapjuk: se nem túl gyorsan, meleg, kellemetlen füsttel (száraz), se nem inkább füstölve és alig égve (túl nedves) „dolgozik”. Ezt a nedvességtartalmat – ha nem hermetikusan lezárva tartjuk, de az se jó, akkor rendszeresen szellőztetni kell ám – hazai viszonyok közt (ha nem úszóházon laksz) elég hamar alatt elveszti még nyáron is. Télen pedig fűtött lakásban katasztrofálisan gyorsan szétszárad a dohány.
Az újjáélesztésnél egy dolog a fontos: lassú, fokozatos visszanedvesítés. Nem közvetlen sprickolás, hanem a KunEmber által említett módszer, de még jobb egy nedves papírzsebkendő mondjuk egy dunsztosüveg-tetőben: nagyobb felületről és finomabban párolog, mint a kupakos víz. Igaz, a pipadohány (a vágott dohány) mondjuk kevésbé érzékeny a gyors dagadásra, mint a szivar (mert a szivar ilyenkor egyszerűen szétreped), de a fokozatosság itt is jó. Ja, és figyelem: ha lehet, akkor desztillált víz!!!
Egyébként anno én is műanyagzacskóval meg műanyagdobozzal, volt már többféle humidorom, van analóg és digitális higrométerem, mindenféle humidifem, mostanában meg már propilén-glikollal utántöltött zselékristályokat használok.
Ja, az almaszelet akkor penészedik be (a dohánnyal együtt), ha nem nyitogatjuk-szellőztetjük, hanem bedunsztoljuk és hozzá sem nyúlunk. Illetve érdemes nem frissen vágott, felületén nedves, hanem egy-két órát már szikkadt szeletet használni. Szóval tud azért működni.
