Tegnap több dolgom volt a nagyfaluban, gondoltam beugrom a Kazinczy utcába is.
Ha jól emlékszem a Wesselényiben találtam helyet, onnan battyogtam a teázó felé. Utólag belegondolva elég "osztályidegennek" tűnhettem a kopasz fejemmel és a bőrdzsekimmel a sok "kóser" felirat közt.
A teázónál zárt vasrács fogadott. Mert hogy csak délben nyitnak a felirat szerint, én meg 11 után álltam meg a bejárat előtt. Na igen, ezt előtte meg kellett volna néznem.
Mérgemben átautóztam a Mammutba, oszt vettem ott néhány tasak főzetnek valót a teásnál. Utána meg levezetésként beültünk a Frei-féle kávézóba.
Mivel jómagam kávét csak elvétve iszom, teát meg este akartam az új beszerzésből próbálni, így maradt a forró csoki választék böngészése.
Hát nagyon nem bántam meg! Valami argentin maracujás cuccot ittam, tejszínnel. Mit ne mondjak, isteni volt! Már az első kanál tejszínt a számba téve ledobta az agyam az ékszíjat. Nem tudom a Frei honnan szerzi be ezt a cuccot, mindenesetre nekem így 47 évesen idáig tejszínhabból ez jött be a legjobban. Kellemesen édesített, kemény, zsíros állagú volt az anyag.
Hogy aztán ez a tejszínhab valami díjnyertes tehenekből nimfák által lefejt világbajnok tejből készült-e, avagy egy kínai aszfaltörlő üzem mellékterméke, tele E és egyéb betűkkel, az az adott pillanatban ( és most sem ) érdekelt.
Ilyen kell nekem, de azonnal!
Legközelebb meg is fogom kérdezni a séfet, miből rittyentik. Ezt sajnos most elfelejtettem megtenni, de a sokkhatás ugye...
Az, hogy ezek után a hab alatt talált forrócsoki is baromi jó volt már szinte természetes is volt. Sűrű, érdekes ízű.
Lett egy törzsvendégük Tamáséknak, illetve kettő, mert a feleségem is igen dícsérte a gesztenyés kávét, amit kapott.