De rég írtam ide, pedig sokat olvastam a nyáron...
Kettő jut eszembe:
1. Jaume Cabré: Junoy barát, avagy a hangok halála
Apácazárda, monostorok, barátok, keresztényvilág. Érdekes olvasmány, de nem a valláson a hangsúly, hanem azon, hogy valaki nem illik bele a közösségébe.
Az író nem bajlódott sokat a párbeszédek tördelésével. Néha nehéz volt követni, hogy ki mit mondott, vagy csak gondolt. Érdekes olvasmány, de semmi extra.
2. Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja
Jó karakterek, jól kidolgozva, jó leírások, jó párbeszédek. A könyv feléig itatta magát a történet.
Utána csak azért irritált, mert az író már oldalanként - gyakran fél oldalanként - váltogatta a szereplőket és helyszíneket, és ez kitartott a könyv végéig, ráadásul semmi nem indokolta. Sem a sztori, sem a szereplők, sem az időjárás, semmi. Ettől eltekintve egyszer olvasni jó volt.