Kedves Uraim, minden tiszteletem a Titeké, késes borotválkozóké, akik nem hagyjátok, hogy múzeumi tárgyak váljanak a borotvakésekből, fenőbőrökből, kövekből és miegyebekből. Sokszor összeszorul a szívem, amikor látom az eladó késeket, és arra gondolok, hogy mennyit törhették a fejüket a hajdani mesterek, és mennyit kísérletezhettek, tapasztalhattak, amíg azokat az acélokat az ideális élszögekkel és egyéb fizikai jellemzőkkel legyártották, vagy inkább szinte művészien megalkották, amelyek akár nemzedékeket voltak képesek beretvált ábrázathoz juttatni. Hát igen, a késsel való kapcsolat nem olyan, mint a pengékkel, amelyeket rendszeresen lecserélünk és kidobálunk. Másrészről a DE borotvának sok ember köszönheti a testi épségét... A borotvakés az én szememben kicsit olyan, mintha a manapság gyártott sok száz lőerős sportkocsikból kihagynák a biztonsági elektronikákat: ebben az esetben még többen törték miszlikbe a Ferrarijaikat. Na mindegy, a lényeg, hogy erős vonzalmat érzek a kések iránt, hiába ivódtak belém a családból származó félszavak, miszerint a kés roppant veszélyes tud lenni. Én érzem, hogy egyszer ki fogom próbálni a késes borotválkozást. Csak még legyen akkor olyan ember, aki ilyen príma késeket árul, mint néhányotok.