Konklúzió az első hét után.
Kezdeti nehézségeim és ügyetlenségeim kezdenek eltűnni. A King C Gilette első pengéjét már nem tudtam tovább használni, az 5-ik alkalom után éreztem, lezárult a kapcsolatunk. Teljesen meg voltam elégedve vele, és fogom még használni későbbiekben is. De sajnos ahol vettem a készüléket, nem volt nagy választék egyéb pengékből, csak Blue Beards és Mühle. De mivel sok helyen olvasok jókat a Lord és Astra pengéiről, így úgy döntöttem, hogy ezeket is ki akarom próbálni a későbbiekben.
Első körben, amin kezdek változást érezni, az a benőtt szőrszálak fogyatkozása. Nekem kb millió volt eddig a nyakamon, azóta már a területük lecsökkent. Olvastam róla, hogy ez nem azonnal, de hosszú távon tovább is tud csökkenni. Aztán a borotva szappan (Proraso White), az valami zseniális. Én még az illatát is nagyon szeretem

. Ugyan ez igaz a Pre-Shavere is, bár én azt egy kicsit másképpen használom. Zuhanyzás előtt, az első kávé és cigaretta után szoktam felvinni, különös tekintettel a nyakamra egy kicsit vastagabb rétegben (nem mintha olyan sok kellene belőle). Zuhi után már kellően puhának érzem a nyaksörényem is.
Mivel az eredmény engem meggyőzött hogy jól döntöttem, így sajnos szeretnék beszélni egy kicsit az anyagiakról is...
King C Gilette borotva: 4090 Ft (készülék+5 db penge)
WILKINSON Vintage Edition pamacs: 2 990 Ft
Proraso White szappan: 1990 Ft
Proraso Pre Shave krém: 3090 Ft
BlueBeards Revenge timsó: 2990 Ft
BlueBeards Revenge penge: 1490 Ft (10 db, 149 Ft/db)
Mühle borotva penge: 1390 Ft (10 db, 139 Ft/db)
Ez így összesen: 18030 Ft.
DE, készülékkel meg vagyok elégedve, és egy ideig még biztos nem akarok neki testvért venni, az "eszköz" pedig eléggé tömör anyagnak tűnik ahhoz, hogy ne kelljen 5 percenként cserélgetni. A pamacs ha csak egy fél évig bírja, akkor már rossz szavaam nem lesz hozzá. Timsó, az ahogy elnéztem egy életre elég....

. Szappan, ezekról azt hallottam sokáig bírják, egy hét után még olyan mintha bele se nyúltam volna. Pengék: kérdéses, de ha egy hétig (nekem kb 5 alkalom) bírja még akkor sem vészes, mert egy fél évre elegendő van belőle.
Ez az összeg persze nem hiényzik a költségvetésemből, nyugodt szívvel dobtam ki erre a próbára, melynek kifizetődött az eredménye és ahogy említettem egy hobbival is gazdagabb lettem. Már nem idegeskedek az időn sem, mert megtanultam beosztani, és jól is esik minnél több időt ott tölteni. Valamint egy olyan tapasztalatokkal is gazdagodtam, melyek a személyiségemhez is hozzá adódtak, türelmesebb lettem

.