A nagyapám, - lehet nem értett úgy a késekhez mint itt egyesek, ő csak borbély mester volt-, egy vacak katonai derékszíjjon fent, azon a szíjjon, amit '38-ban, bevonulásakor kapott, megjárta vele a visszacsatolásokat, a Don-kanyart, a hadifogságot. És én még fiatal tinikén, láttam azt a derékszíjjat. Nem volt mása, egy gurtni és az a szíj.
Emlékszem, a vendég leűlt, tata mikor a késre került a sor, a NADRÁGJÁBÓL, kihúzta a szíjjat, mindíg mondta, MELEGEN KELL TARTANI! Megfente a kést, majd vissza a szíjj a nadrágba.
S minden borotválásnál ez újra, meg újra.
Vittünk egyszer em drága fenőszíjjat neki, halála után az amerikai topterméket úgy találtuk selyempapírban meg, ahogy vittük neki. Ki se próbálta. Mikor karácsonyra kapta csak annyit mondott: Szép, de flancos.