Fórummal kapcsolatos infók > Bemutatkozás

Légy üdvözölve!

(1/667) > >>

edrose:
2006 nyarán a Kispad közös blogon megjelent egy cikk. Szerzője Orosz Péter, témája a hagyományos borotválkozás. Az írás meglepő sikert aratott: három év alatt a hozzászólások száma elérte a kétezret (pedig nem is volt benne szó pártpolitikáról...). A cikk és a hozzászólások a hagyományos borotválkozással ismerkedők alapvető magyarországi internetes forrásává váltak, a kommentfolyam pedig afféle fórumként kezdett működni a témát kedvelők és régebb óta művelők számára is.

Egy végeláthatatlan kommentoszlop azonban egyik célnak sem igazán felel meg, ezért logikusan jött az ötlet: érdemes lenne mindezt strukturáltabb, rendszerezettebb keretek között folytatni – azaz egy igazi fórumban, amely úgy a közösségi életet, mint a kezdéshez szükséges elméleti  tudás megszerzését, illetve a közös „tudástár” kezelését jobban szolgálja. Ráadásul az eredeti név alatt folytatva – ebbe Orosz Péter és a Kispad örömmel, elegánsan és áldásukat adva egyezett bele.

Így hát most itt vagyunk. Gyertek! Az új lakást előre berendeztük ugyan, de életet már együtt viszünk bele.

Esc:
Hajrá!  ;D

Penge:
Gratulálok a fejlesztőknek! a különböző témák így végre már nagyon jól átláthatóak!

creativehun:
Na végre :) Egy  Badger & Blade mintára létrehozott fórumot még anno emberke is szeretett volna létrehozni de valami miatt a dolog elsikkadt pedig a 2000 feletti komment valóban  kezdett kissé kaotikussá válni.Sok sikert kívánok az oldalnak és minél több "megtérőt"  :))

bimbi:
üdv mindenkinek :)

királyság!

ügyik vagytok :)

bimbi

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése