A borotva titka
Tizenkettedik fejezet
Tűzkeresztség
Nem volt az. Naplemente előtt egy órával értek a kiszemelt helyre. Mintegy egy kilométerre a tótól. Sűrű erdő ölelte körül a meredek vízmosásokkal övezett kb. 25 négyzetméter alapterületű és 4 méter magas vulkáni sziklát. Tőle jó tíz méterre egy óriási gyertyán állt. Vastag ágai jóval a szikla fölé nyúltak. Salmo elkezdett rőzsét gyűjteni, míg Toportyán kötelet dobott a fa egyik magas ágára.
Egyre nehezebben ment neki a mozgás sérült lába miatt. Aztán nagy nehezen felmászott a sziklára és maga után húzta a csomagokat. Kikötötte bakancsa fűzőjét és tőrét sétabotja végéhez kötötte. Így egy 170 centiméter hosszú lándzsát kapott, egy huszonöt centiméter hosszú borotva éles tanto tőr heggyel. Ez alatt Salmo felállította a medvecsapdát a sziklához vezető ösvényen és avarral álcázta. Aztán az összegyűjtött fát a szikla mellé hordta. Toportyán a kötél segítségével felhúzta. Végül vagy tíz- tizenöt dinnye méretű követ is sikerült feltornászni a sziklára. A nap éppen lement mikorra végeztek. Salmo lihegve huppant le Toportyán mellé aki addigra nagy máglyát készített a sok rőzséből. A köd kezdett gyűlni a tó felől. Fél kilenc volt.
- Nos megvolnánk - Lihegte Salmo.
- Mi lesz a taktika?
- Várunk. Csendben. Aztán, ha jönnek, fel kell mászniuk. Ehhez nem lesz sok helyük, úgyhogy úgy számítom, hogy egyszerre legfeljebb 2-3 fog idáig felérni. Simán leverjük őket, mikor feldugják a fejüket. Aztán meggyújtjuk a tüzet, ha már fáradunk, és várunk hajnalig.
- És utána?
- Felkel a nap ők eltűnnek, mi hazamegyünk.
Vártak. Eltelt egy óra, másfél. Egyszer csak mintha egy lenge fuvallat futott volna át az erdőn. A csend még fülsiketítőbb. Aztán távoli recsegés, ropogás. A zaj erősödik. Most már közvetlenül az ösvény aljáról lehet hallani a közeledő léptek zaját.
- Készüljünk! - súgta oda Salmo Toportyánnak.
A lépések már a szikla alatti ösvényrészen hallatszottak. Lelassultak. Aztán egy tompa csattanás, melyet kis időeltolódással velőtrázó ordítás követett. A medvecsapda. Aztán közvetlen a szikla alatt megjelent az első Kóbor. Hangosan szaglászva. Ahogy felemelte fejét és vele együtt izzó tekintetét, nem volt ideje felfogni mi történik vele. Koponyáját átütve, hangos reccsenéssel ágyazódott be homloklebenyébe a majd tíz kilós kőszikla. Salmonak nem is kellett nagyon dobnia. Csak finoman ejtette. A mögötte szaglászó hangos morgással ugrott félre. Aztán hirtelen többen szaladtak a szikla felé. Felugráltak. Toportyán lándzsájával az egyiket torkon szúrta, míg Salmo megvárta, hogy majdnem felérjen a másik. Akkor nemes egyszerűséggel fejbe kólintotta kis szekercéjével. Egyszerre zuhant vissza a két test.
- 2-1 ? vetette oda Salmo Toportyánnak, aki éppen az egyik Kóbort, aki a háta mőgött akart fellépni a szikákra, verte hasba lándzsája tompábbik végével, hogy aztán egy villám gyors mozdulattal, elvágja a torkát a meghökkent támadónak.
- 2-2 ? Válaszolta erre Toportyán.
A szikla körül egyre többen lettek. Most egyszerre négy oldalról kúsztak fel. Salmo az egyiket egy jól irányzott sziklaejtéssel leütötte, de a másik közben feléje szúrt lándzsájával. Erre Salmo felugrott, majd rátaposott a feléje meredő lándzsára. Mikor aztán a Kóbor vissz akarta ravaszul rántani, arra számítva, hogy ezzel Salmo elesik, az leugrott róla. Emez pedig egyensúlyát vesztve visszaesett a mélybe. Toportyánnak is meggyűlt a baja két Kóborral. Az egyiktől egy csúnya botütést kapott, ami hál? istennek lecsúszott és csak a vállát érte. A másik a háta mögött közben hátbarúgta. Erre Toportyán ösztönösen továbbgördült egy bukfenccel, előre, elnyelvén a rúgás erejét, hogy az előtte álló botos Kóbor mellébe mártsa saját tőrét. Majd belekapaszkodva a meglepett, kiguvadó szemű támadóba, egy hátra bukfenccel magával ragadta azt, átpördítve feje felett egyenesen a mögötte állónak csapta, ezzel letaszítván mindkettőt a szikláról.
- Na ezt hol tanultad barátom?- rikkantott Salmo elismeréssel, miközben a negyedik Kóbor koponyáját nyitotta ketté szekercéjével.
- A technikai kivitelezés fünf coma nojn. A művészi kivitelezésért zekszet adnék, ha műkorcsolyabíró lennék! - folytatta szemrebbenés nélkül.
- A nagyanyámtól, - válaszolta Toportyán.
De nem évődhettek így sokáig, mert máris érkezett a harmadik hullám. Most Toportyán dobta mellbe az egyik kővel a feltörekvő Kóbort, míg a másik arcába nagyot rúgott. Salmo ez alatt két Kóborral viaskodott egyszerre. Mindkettő a szikla alján végezte.
- 6-5 a javamra ? kiáltott Salmo.
Toportyánnak nem volt ideje válaszolni, mert két újabb Kóbor jelent meg a szikla peremén. A közelebbit fejbe akarta rúgni, de mivel közben sérült lábára terhelt, az megbicsaklott. A rúgás nem sikerült. A kóbor már félig fenn volt. A másik meg éppen akkor lépett fel a sziklára. A helyzetet Salmo mester mentette meg. A sziklára fellépőt egy nagy kővel billenette vissza a mélybe a másikat meg mellbedobta szekercéjével.
- A szekercém marad Toportyán! - kiáltotta.
Toportyán odaugrott a ledermedt Kóborhoz. Megragadta a szekerce nyelét miközben egy megrendítő erejű ökölcsapást mért a Kóbor állkapcsára. A Kóbor a mélybe hanyatlott. A szekerce ott maradt Toportyán kezébe, aki közben oda rúgta a lándzsát Salmohoz, hogy emez ne maradjon fegyver nélkül.
-Szerva itt csere ott,- mondta vidáman.
- 8-5 ide ? válaszolta Salmo
De nem tudta tovább mondani, mert egy hatalmas Kóbor bunkója döntötte le lábáról. Pár pillanatra képszakadás. A Kóbor vicsorogva ugrott fel a sziklára, de vesztére Toportyán szíves házigazdaként lábai elé vetette magát és a szekercével szétcsapta mindkettőt. Az előre rogyott, hogy a következő pillanatban ordító pofája közepébe kapja a vadásztőr pengéjét. Tövig. Hirtelen csend lett.
- Jól vagy mester?- kérdezte aggódva Salmot, aki most tért öntudatra.
- Ööö igen, csak egy kicsit elgondolkodtam a világ folyásán ? válaszolta halovány mosollyal.
- No, akkor eksünt mert nem fogynak az átkozottak! ? replikázott Toportyán.
- Itt az ideje meggyújtani a rőzsét, mert így már nem tudjuk sokáig visszatartani őket.
- Akkor nosza. Ide a lándzsát a másik kezembe. Fedezlek, míg meggyújtod!- buzdította Toportyán.
Azzal beállt Salmo elé arccal a szikla pereme felé. Éppen jókor, mert hárman léptek fel egyszerre. Az egyik pont a feje közepébe kapta a szekercét. Ugyan feje elé kapta kezét, hogy kivédje az ütést, viszont a szekerce, közvetlen mielőtt homlokán tökéletes választékot csinált volna hajába, lecsapta a kezét. (Brutális mi?) Ahogy ott állt, kimerevedve, csak úgy spriccelt a vére a levágott csonkon. Csodálkozó kifejezéssel arcán, felfelé bandzsító szemekkel rogyott össze. A mellette támadó Kóbor Toportyán lándzsa döfését kísérelte meg tompítani. Szegycsontjával. Alacsony hatásfokkal, mert az úgy ment át rajta mint forró kés a vajon. Toportyán egy pillanatra elengedte a szekerce nyelét, hogy két kézzel taszajtsa lándzsajával az átdöfött Kóbort a harmadik támadónak. Az kibillent egyensúlyából és a bunkósbotütést elvétette. Ennyi elég volt Toportyánnak, hogy kirántsa az első fejéből a szekercét és ugyanazzal a mozdulattal csigolyáig hasította be a harmadik nyakát. Mindeközben a másodikat pajzsként tartotta maga előtt a lándzsavégen. A három Kóbor közül a két szélső egyszerre rogytak össze. A közbülső búcsúzóul kapott egy hasba rúgást, aminek hatására mértani pontossággal sodorta le magával az újabb önjelölt sziklamászót.
- 9 - 8 ide Salmo mester! -. tájékoztatott vidáman Toportyán az állásról.
A tűz fellobbant és kisvártatva nagy lánggal égett a rőzse a szikla közepén. Ahogy meggyulladt, acsarkodó morgások közepette a Kóborok hátrálni kezdtek. Rohamuk megtört. A tétovázást Salmo arra használta ki, hogy villámgyorsan ledobott néhány szikát minden irányba, biztos, ami biztos alapon. Mint később kiderült, jól tette, mert a négy a sötétbe ledobott szikla közül háromnak akadt bátor, vállakozó szellemű Kóbora, hogy testükkel tomítsák a sziklák zuhanását. A két barát lihegve nézet végig egymáson. A közel háromnegyed órás csata alatt több zúzódást és apróbb vágást szereztek. Csapzottak voltak, izzadtak és csurom véresek. Kóborvéresek. Tizenegy óra körül járhatott az idő. A hold feljött. Az égő rőzsét körbe a szikla peremére gyűrű formában rendezték el és beültek középre. Vártak. Ittak. Pihentek.
- Ez a tűz nem fog kitartani reggelig - vélekedett Salmo.
- Szerintem sem.
- Valamit ki kellene találnunk, ráadásul messziről látszik és a környékről az összes Kóbort idevonza.
- És mi lenne, ha míg azok idejönnek, mi angolosan távoznánk?
- Kedves Toportyán uram, és ezt mégis hogyan képzeli? Tán csak nem növesztünk szárnyakat és repülünk el mint a madárkák?
- Nem, de ott a kötél a fán. A Tó pedig vagy 800 méterre, legfeljebb egy kilométerre. Mi lenne, ha mindent itthagynánk, és a fegyvereinkkel a kötélen átlengve a szikla, lejtő felöli oldalán túlra ugranánk, aztán, iszkiri, futás a tóhoz. Aki elénk kerül, azt legázoljuk. A tóparton meg belevetnénk magunkat a vízbe és átúsznánk a szigetre.
- Jól hangzik, csakhogy neked oda a lábad és én nem vagyok ironman. - válaszolta visszafogott humorral Salmo.
- Hö, hö!- mosolygott Toportyán.
- No de félre a tréfát. Csaptában vagyunk és ez az egyetlen esélyünk, hogy kikeveredjünk. Majd elszorítom a lábamat tépéssel, - folytatta Toportyán
- Hát elismerem, vagyon igazság abban, amit mondasz meg aztán ha jól számolom, a medvecsapdással együtt vagy húsz Kóbort megszabadítottunk evilági szenvedéseiktől.
- Hát az már szilvásgombócból is soknak számít. Még ha két főre terítünk is.
- Még kitart a tűz. Mi lenne, ha pihennénk? Felváltva. ? Kérdezte Salmo
- Szükségünk lesz minden erőnkre. Én kezdem.
Míg Salmo aludt, Toportyán azon morfondírozott, hogyan fog egy kilométeren keresztül futni és harcolni miközben alig bír lábra állni. Ráadásul érezte, kezd felmenni a láza a sebe miatt. Teljesen ki volt száradva. Elővette a borotvát. Megnézte. Még a tűz világa mellett is láthatta, hogyan izzik türkizkéken a penge. Ha Torinak sikerült, nekem is fog. Én sem vagyok kevesebb, mint ő. Meg fogom csinálni! Ráadásul itt van Salmo. Egyedül semmi esélye. És egyedül már én is csak egy félig megrágott véres húskupac lennék. Nem hagyom cserben! Sikerülni fog!
Ez alatt Salmo azon gondolkodott, miként fogja megvédeni barátját, ha egyszer nem tud már tovább futni. Itt fent még csak-csak sikerült elodázni a véget, de nyílt terepen nem lesz sok esélyük. Nem baj. Sikerülni fog! Megússzuk!- gondolta.
Folyt. köv.