Na jó feldobok még egy fejezetet:
A Borotva Titka
Második fejezet:
A feladat
Kilépett a folyosóra, ami egy galériára vezetett. Ahogy a galéria széléhez ért, lenézett. Alul tágas nappali ahova csigalépcső vezet. Berendezése úri. Balra nagy kandalló: a tűz ég. Előtte nagy perzsaszőnyeg, melyet kényelmes, túlméretes fotelek, valamint egy kanapé vesznek körül. Jobbra, a nappali túloldalán széles ablakok, és üvegajtó. Kint tágas terasz. Vele szemközt a nappali túloldali falán végig plafonig könyvespolcok és egy mozgatható létra. Előttük nagy íróasztal.
A kandalló előtt egy idősebb úr nézte a tüzet háta mögött összekulcsolt karokkal. Lement a csigalépcsőn.
- Hát végre itt van kedves Toportyán, - kezdte az idős úr. - Már rég óta vártam.
- Itt vagyok, - válaszolta, - de hol az az itt?
- A túl oldalon, - válaszolta az úr. - Na de mindent csak szépen sorjában! Már találkoztunk, nem az életben, hanem álmában. Markossy gróf vagyok. Emlékszik?
- Igen, ismerős, de, hogy kerülök ide?
- A borotva hozta ide.
- Borotva-
- A borotva, amit a bolhapiacon vett, vagyis a borotvám, pontosabban a volt borotvám, mert most már ugye az öné. Illetve, hogy egészen pontos legyek, a borotva lelke elfogadta, kiválasztotta önt, - magyarázta az idős úr.
- Hogyan? - kérdezte
- Az egész a karddal kezdődött, 1934-ben Szingapúrban vettem egy árverésen és..
- Pontosan emlékszem, - vágott közbe.
- Nos, felkerestem a kovácsot, és elkészítettem a Wasisaki-t, ahogyan ön azt tanácsolta. A letört darabtól azonban nem volt szívem megválni. Ezért abból készítettem egy borotvát. A borotva azonban, mint azt már tapasztalhatta, különleges. Lelke van. Csak valószínűsíteni tudom, hogy Torii Mototada lelkét őrzi. Halála pillanatában, a lelke a kardjába költözhetett ahelyett, hogy elhagyta volna a testét, mondjuk a korona csakráján keresztül. Amikor aztán a kard eltörött, a lelke abban a kis pengedarabban rekedt, amiből a borotva készült.
- Hát ez felettébb kínos, mert így szegény Torii lelke, most sem újjászületni, sem nyugalmat találni nem tud... - mondta.
- Pontosan, kedves barátom. A borotva tehát kiválasztotta magát, hogy megtalálja Torii Mototadát és visszaadja neki a lelkét. Azaz, szabadítsa azt ki a borotvából. Ez nem csak Torii lelkének fontos. Szomorú, hogy utóbbi 400 évben az emberekből fokozatosan kihaltak igazi értékek. Elvesztették azokat a lelki kincseket, amelyektől igazán emberek. Lelküket a saját maguk és az anyagi javak imádata, az ösztönök és zavaró gondolatok, a kapzsiság, az irigység, a harag, a bujaság, a torkosság, fokozatosan kiölte és vágyaik tárgyaiba zárta. Még szomorúbb, hogy lelketlenségüknek már nemcsak ők, hanem már az egész bolygó látja kárát. Sarkosan fogalmazva: vagy vissza tudják szerezni lelküket, vagy elpusztítják saját magukat és világukat. Más út nincs. Egy igazi, tiszta, nemes lélek azonban, mint amilyen Torii, tudna nekünk segíteni, hogy megtalálhassuk, mindazt, amit elvesztettünk!
- Értem, és hol találok egy több mint négyszáz éve hősi halált halt szamurájt? - kérdezte.
- A borotva hajdan előttem is felfedte titkát. Így az én feladatom volt a kutatás. Sokáig kerestem és már nagyon közel voltam ahhoz, hogy megleljem. Közben felépítettem ezt a hajlékot, hogy visszavonultan, nyugalomban, csak a feladatnak tudjam szentelni időmet. Most, hogy megjött, átengedem önnek. Javaslom, továbbá, hogy fedezze fel a ház környékét. Tegyen nagy sétákat és merüljön el a környék kisugárzásában. Meglátja, páratlan szépségű ez a hely. Remélem, önnek több szerencséje lesz, viszont nemsokára mennem kell. Kérdezzen tehát, fiatalember! - mondta a gróf, kinek teste, míg beszélt, halványabbá vált.
- Nem igazán értem, hogyan tudnék megfelelni a feladatnak. Én egy másik világban élek, ahol sok tennivalóm, feladatom, felelősségem van, és még nem-
-Ezen a helyzeten sem ön sem én nem tudunk változtatni. Be kell látnia, hogy minél hamarabb fogadja el, annál hamarabb juthat haza! Esküdjön meg nekem, hogy bármi áron teljesíti a feladatot.
-Nézze gróf úr nekem nem szokásom esküdözni. Nem tartom szerencsésnek. Az ember vagy mondja azt, hogy igen, vagy azt, hogy nem. Esküdözni annyit jelent: Amire most igent mondok, azt komolyan is gondolom. Mintha azokat nem gondolná komolyan, amikre nem esküszik meg. Érti?
- Értem. - felelte a gróf. - Most már azonban tényleg mennem kell! Az íróasztalon hagytam önnek egy kis útmutatót, amely kiindulásul szolgálhat. És kérem, rendezkedjen be, mert nem tudni, hogy mennyi időt fog itt tölteni. Ég áldja! - fejezte be az idős úr, és eltűnt.
Folyt. köv.
Téma: Toportyán (Megtekintve 93431 alkalommal)